Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (81)

Web (597)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Jelentősen átalakul a Facebook, így próbálja visszacsábítani a fiatalokat: íme, a részletek [2024-10-04]

A Facebook, annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatalabb felhasználókat a platformra, különböző változásokat vezet be. A Meta, a Facebook anyavállalata, bejelentette, hogy a közösségi hálózat nagyobb hangsúlyt fektet majd a helyi közösségi információkra, videókra és a csoportokra. Céljuk, hogy felvegyék a versenyt a fiatalok körében népszerű közösségi médiaplatformokkal.
 Részletek >

Megszólalt Dér Heni, miután kiesett Az Árulókból: [2024-10-04]

Dér Heni távozásával már csak kilencen maradtak Az Árulók vadiúj évadában. Az énekesnő a kezdetektől fogva a gyilkosok csapatát erősítette, és amikor már kezdte elhinni, hogy akár a végéig is eljuthat, kiszavazták a játékból. Most elárulta, milyen érzések kavarognak benne a műsorból való kiesése után.
 Részletek >

Nagy Feró elkezdte használni a mesterséges intelligenciát: [2024-10-04]

Nagy Feró korábban szkeptikus volt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, viszont az utóbbi időben már elkezdte használni. Kiderült, ennek a segítségével írják-e a Beatrice új dalait.
 Részletek >

Új módszerrel verik át az embereket [2024-10-04]

Pofátlan új csalást találtak ki, amellyel könnyedén átverhetők az ártatlan áldozatok, és még a biztonsági rendszerek is. Ha nem figyel elég körültekintően arra, hogy milyen QR-kódot olvas be a telefonjával, hamar kiüríthetik a bankszámláját. Mutatjuk, hogyan tudja elkerülni, hogy áldozattá váljon.
 Részletek >

[2024-10-04]

Brutális tömegverekedés volt Nyíregyházán egy diszkó előtt, miután egy bedrogozott férfi, a társaival együtt a biztonsági őrökre támadt. A támadás előzménye, hogy állítólag a biztonságiak nem akarták korábban beengedni a szórakozóhelyre őket. A verekedést telefonon küldött halálos fenyegetések előzték meg.
 Részletek >

Kőgazdag Szandi kimondta: "Az arcomnál csak a fenekem nagyobb!" - videó [2024-10-04]

A Kőgazdag fiatalok bombázója a második szériában sem hazudtolja meg magát: kendőzetlenül mondta ki, milyen értékei vannak és mire a legbüszkébb. Elmondása szerint először az embereken a kezüket nézi meg, mert ha nem elég ápoltak, akkor máris taszítóbb látvány keltenek. Azt is kiemelte, idén sem lesz hiány nevetésből.
 Részletek >

Így lett dollármilliomos dr. Kaáli Nagy Géza [2024-10-04]

Új portré-videosorozatot indít a Blikk. A Mesélő Életek mostantól péntekenként egy-egy olyan, a szakmájában kitűnő vendéget mutat be, akik az életükkel példát mutatnak, edukálnak és olyan történeteket osztanak meg velünk, amelyekről ilyen mélyen talán még sosem beszéltek. A videókat a Blikk TV YouTube-csatornáján találják, de alábbi cikkünkben is mutatunk pár kedvcsináló részletet.
 Részletek >

Jön a Sikoly 7! De mi történt? Jenna Ortega otthagyta a filmet [2024-10-04]

Már megvan, mikor jelenik meg a mozikban a Sikoly legújabb része. A franchise, amelynek már a 7. részét készítik, több ismert arcot is visszahívott a stábba, ám sokak kedvenc színésznője már nem tér vissza az új részben. Mutatjuk, mire lehet számítani, illetve meddig kell még várniuk a rajongóknak.
 Részletek >

Bearman és Colapinto bizonyítják a fiatalok alkalmasságát [2024-10-04]

Helmut Marko szerint Colapinto és Bearman megmutatták, hogy megéri bizalmat szavazni a fiataloknak
 Részletek >

Mansell: Norris ostoba hibát követett el Ausztriában [2024-10-04]

Parc Fermé: Mansell: Norris ostoba hibát követett el Ausztriában
 Részletek >

Rengeteg az új munkahely az Egyesült Államokban, és ezt akár a forint is megköszönheti [2024-10-04]

Felgyorsult a foglalkoztatás növekedése szeptemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliség pedig 4,1 százalékra csökkent, így az amerikai jegybank, a Fed nem valószínű, hogy jelentős kamatcsökkentéseket hajt végre az idei hátralévő két ülésén. A forint fellélegezhet, az elemzők ugyanis egy rossz munkaerő-piaci jelentés esetén annak további zuhanását jelezték előre.
 Részletek >

Százmilliárd fölött lehet ismét a kórházak adóssága, pedig nemrég rendezték a számlákat [2024-10-04]

Augusztusban már 86 milliárdnál járt a kórházak adóssága, a szeptemberi adatok pedig már 100 milliárd fölött járhatnak.
 Részletek >

Még mindig öntik a pénzt az OpenAI-ra, most épp 1500 milliárd forintot [2024-10-04]

A vállalat értéke a legutóbbi finanszírozási forduló után 157 milliárd dollárra nőtt, miközben tavaly még csak 23 milliárdot ért.
 Részletek >

A telefonok, a számítógépek, és az autók piacát is megrengetheti, amekkora pusztítást végzett a Helene hurrikán [2024-10-04]

Pusztulást és káoszt hagyott maga után az USA keleti és déli részén tomboló hurrikán, és ezt az egész világ megérezheti. Óriási logisztikai központok álltak le, az áruszállítás megfeneklik, a faluban pedig, ahol a világ szinte minden elektronikai eszközéhez használt chipek alapanyagát bányásszák, most még azt próbálják összeszedni, melyik épületek maradtak meg és mikorra tehetik emberi létezésre alkalmassá a környéket.
 Részletek >

TKL-es újoncokkal gyarapodott a Corsair belépős K70 Core billentyűzetcsaládja [2024-10-04]

A FlashTappel kecsegtető, kompaktabbá tett megoldások egyike a cég továbbfejlesztett Slipstream rádióját kapta.
 Részletek >

Kéri László saját műsort indít Magyar Péter öccsének Kontroll TV-jén, de egy volt Hír TV-s vezető és Gulyás Balázs is odaigazolt [2024-10-04]

A műsor a Kéri kérdi címet kapta.
 Részletek >

Megszületett a magyar énekesnő 4. gyereke: ezzel a babafotóval tudatta ma délután [2024-10-04]

Sebestyén Katja 21 órás vajúdás után hozta világra gyermekét.
 Részletek >

Őszi minestrone leves recept [2024-10-04]

Meleg leves esős napokra.
 Részletek >

Ebben a pillanatban jött Sallai Nóráról! Összejött az, amiért ilyen szépen összefogott az ország [2024-10-04]

Nagyon jó hír!
 Részletek >

Vágva és festve is lett! Rúzsa Magdi új hajáért megőrülnek követői (fotó) [2024-10-04]

Annyira jól áll neki!
 Részletek >

Óriási a boldogság! 30 éves évfordulóját ünnepli a népszerű magyar műsorvezető és férje [2024-10-04]

Két hétig ünnepelnek.
 Részletek >

Videón mutatjuk meg a legkrémesebb tésztaétel receptjét [2024-10-04]

Hogy a tészta még krémesebb és finomabb legyen, a főzés végén hozzákeverhetünk még 10 dkg sajtkrémet.
 Részletek >

Már ez is? Az egekbe szökött a cukor ára [2024-10-04]

Rossz híreket közölt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken. A frissen megjelent adatok szerint szeptemberben 13 hónapja a legnagyobb egyhavi emelkedéssel nőttek a globális élelmiszerárak. Az emelkedés pedig elsősorban a cukor jelentős drágulása miatt történt. Mutatjuk, mennyivel nőttek az árak.
 Részletek >

Újabb csapás jöhet az időseknek, szigorítana a kormány az ingyenes fogászati ellátáson: itt a javaslat [2024-10-04]

62 éves kor helyett ezentúl csak a 65 év fölöttiek lesznek jogosultak a teljeskörű fogászati szakellátásra a friss törvényjavaslat-tervezet szerint. A Belügyminisztérium alá tartozó egészségbiztosítási ellátásról szóló törvénymódosító javaslatcsomagon alig változtattak.
 Részletek >

[2024-10-04]

Továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálozási okot Magyarországon, hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága és az AstraZeneca. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Dr. Kiss Csaba háziorvos válaszolt.
 Részletek >

[2024-10-04]

Szuperák Barbitól és Jollytól zengtek Tajvan utcái az Ázsia Expressz csütörtöki részében, ugyanis a sztárpár között hatalmas balhé tört ki. Mindketten üvöltözve próbálták a saját igazukat hajtogatni. Teljes káosz alakult ki az eddig mindig élen menetelő zenészek között.
 Részletek >

Gázolt a vonat Tatabányán, fennakadások lehetnek a közlekedésben az érintett szakaszon [2024-10-04]

Elgázolt egy embert a vonat a Déli pályaudvarról Győrbe tartó szakaszon péntek kora délután. A jelentések szerint a baleset Tatabányán történt. A Mávinform arra figyelmezteti az utasokat, hogy fennakadásokra kell számítani az érintett szakaszon.
 Részletek >

"Végigzokogtam az egészet, annyira megható volt" [2024-10-04]

Hacsi Bogi boldogabb, mint valaha, amióta megkérték a kezét. Most betekintést engedett az eljegyzésük pillanataiba, ugyanis semmit sem sejtett arról, hogy a kedvese Madeirán ereszkedik fél térdre előtte.
 Részletek >

Lövöldözés Németországban! Kivégeztek egy fiatalt, többen megsérültek [2024-10-04]

A lövöldözés szerda este történt Németország déli részén fekvő Göppingen városában. A lövések egy bárban dördültek el, amelynek következtében egy 29 éves férfi életét vesztette, valamint két másik személy súlyosan megsérült. Az elkövetőt, aki leírások alapján egy fiatal férfi lehet, továbbra is keresi a rendőrség.
 Részletek >

Megszavazták a BKK-rendészetet, és az egész fővárosban több lesz a járőr [2024-10-04]

Péntek délelőtt elkezdődött a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, ezúttal Karácsony Gergely főpolgármester mögött nincsen többség, így kell irányítani az önkormányzatot. Napirendre került többek között a választási kampány egyik legforróbb kérdése, a BKK-rendészet is, amelyet végül egyhangúlag fogadtak el, de a Fidesz szerint nemcsak a tömegközlekedésre, hanem Budapest teljes területén több járőr kellene.
 Részletek >

Friss hírek az élet-halál között lebegő Sallai Nóráról [2024-10-04]

Már egy hete annak, hogy Sallai Nórát és kisfiát kritikus állapotban szállították kórházba, miután brutális autóbalesetet szenvedtek. A színésznőnek azonnal vérre volt szüksége, így irányított véradás indult, hogy megmenthessék az életét. Kiderült, hogy Mága Zoltán is segített neki, most pedig arról adott hírt az Országos Vérellátó Szolgálat, hogy hol tartanak jelenleg.
 Részletek >

Újabb csapás jöhet az időseknek: szigorítana a kormány az ingyenes fogászati ellátáson [2024-10-04]

62 éves kor helyett ezentúl csak a 65 év fölöttiek lesznek jogosultak a teljeskörű fogászati szakellátásra a friss törvényjavaslat-tervezet szerint. A Belügyminisztérium alá tartozó egészségbiztosítási ellátásról szóló törvénymódosító javaslatcsomagon alig változtattak.
 Részletek >

"Nem arról van szó, hogy időnként nem lehet megenni egy pörköltet vagy töltött káposztát" - Háziorvos a szív- és érrendszeri betegségekről [2024-10-04]

Továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálozási okot Magyarországon, hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága és az AstraZeneca. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Dr. Kiss Csaba háziorvos válaszolt.
 Részletek >

Kihallgatták Dudás Miki édesapjának támadóit [2024-10-04]

Elfogta a rendőrség azt a hat férfit, akiket Dudás Miki olimpikon édesapjának félholtra verésével gyanúsítanak, azonban közülük többen is megtagadták a vallomástételt. Sajtóinformációk szerint a hatfős banda nem érzi magát felelősnek.
 Részletek >

"Nem vagyok a kutyád!" - Üvöltve egymásnak esett az utcán Jolly és Szuperák Barbi [2024-10-04]

Szuperák Barbitól és Jollytól zengtek Tajvan utcái az Ázsia Expressz csütörtöki részében, ugyanis a sztárpár között hatalmas balhé tört ki. Mindketten üvöltözve próbálták a saját igazukat hajtogatni. Teljes káosz alakult ki az eddig mindig élen menetelő zenészek között.
 Részletek >

Gázolt a vonat Tatabányán: fennakadások lehetnek a közlekedésben az érintett szakaszon [2024-10-04]

Elgázolt egy embert a vonat a Déli pályaudvarról Győrbe tartó szakaszon péntek kora délután. A jelentések szerint a baleset Tatabányán történt. A Mávinform arra figyelmezteti az utasokat, hogy fennakadásokra kell számítani az érintett szakaszon.
 Részletek >

Megszólalt Dér Heni, miután kiesett Az Árulókból - "Kezdtem elhinni, hogy akár végig is vihetem [2024-10-04]

Dér Heni távozásával már csak kilencen maradtak Az Árulók vadiúj évadában. Az énekesnő a kezdetektől fogva a gyilkosok csapatát erősítette, és amikor már kezdte elhinni, hogy akár a végéig is eljuthat, kiszavazták a játékból. Most elárulta, milyen érzések kavarognak benne a műsorból való kiesése után.
 Részletek >

Olyat témában kérdezték eddig a budapestieket, amiben még sosem, meglepő eredmények is születtek [2024-10-04]

Az elmúlt időszakban igencsak forró téma megosztja a közvéleményt.
 Részletek >

Magyar Péter megszólalt az alakuló ülés után, szerinte két narratíva is megdőlt [2024-10-04]

Egy fontos ügyben nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés.
 Részletek >

A James Webb űrtávcső felrúgja, amit eddig a világról tudtunk [2024-10-04]

Nem tudjuk, hogyan tágul a világegyetem, ezért azt sem, hogyan keletkezett.
 Részletek >

Mikes Annának elege lett Krausz Gábor viselkedéséből: [2024-10-04]

 Részletek >

Ahol a Fradi a világ legerősebb csapata [2024-10-04]

Szuperkupa-döntő a Komjádi Uszodában.
 Részletek >

Nem neki kell a trolibuszt vezetni, a főpolgármester-helyettes nélkül is működtetni tudja a várost [2024-10-04]

További jó hír: Tüttő Kata nem érzi magát magányosnak.
 Részletek >

Honnan vonulnak vissza az F1-es pilóták? [2024-10-04]

Két F1-es csapat egyetlen versenyzőt sem búcsúztatott el tíz év alatt, viszont van olyan is, akik hetet, s olyan istálló is akad, ahonnan történetük során idén először igazol át valaki másik istállóhoz.
 Részletek >

Real Madrid: Antonio Rüdiger elmondta, kivel játszana szívesen a védelem tengelyében! [2024-10-04]

A német válogatott kiválósága a népszerű YouTube csatorna, a
 Részletek >

A bíró szidalmazásával és [2024-10-04]

Kota Gabriella emellett a budapesti versenyen szerzett pénzdíjat és világranglista-pontjait sem tarthatja meg.
 Részletek >

Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében [2024-10-04]

Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala...
 Részletek >

Szijjártó: Szlovákia segítségével mentenek ki magyarokat Libanonból [2024-10-04]

A szlovák evakuációs járattal jöhetnek haza azok a magyarok, akik el akarják hagyni Libanont. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint tízen akarnak hazajönni az országból.
 Részletek >

Megborítja a szombati közlekedést a Ferencvárosban talált második világháborús bomba [2024-10-04]

A Rákóczi híd pesti oldalán 10 és 16 óra között kell lezárásokra számítani.
 Részletek >

Vonatgázolás történt Tatabányánál, fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben [2024-10-04]

Tatabányán a megszokottól eltérő vágányokra érkezhetnek a vonatok, míg a Budapestre tartó, több kocsiból álló motorvonatoknál csak a menetirány szerinti első kocsiból lehet leszállni az állomáson.
 Részletek >

Cukrászda előtt lőtte fejbe magát egy férfi Törökbálinton [2024-10-04]

Az ötvenéves férfi azonnal meghalt.
 Részletek >

Figyelmeztetést adott ki a rendőrség! Sokan kaptak ilyen levelet az elmúlt időszakban, nagyon vigyázz, ha köztük vagy [2024-10-04]

Óvatos légy, ha ilyen üzenetet kaptál!
 Részletek >

Katonák is bekapcsolódnak az Egyesült Államok árvíz sújtotta térségében a segélyek elosztásába [2024-10-04]

Az elnök bejelentése szerint összesen 1000 aktív szolgálatban álló katona érkezik hamarosan a térségbe.
 Részletek >

A Medián szerint a budapestiek többség szigorítana az Airbnb-k szabályozásán, de nem tiltaná be azokat [2024-10-04]

Nem az Airbnb-k jelentenek komoly problémát a belső kerületekben lakók számára.
 Részletek >

Már látjuk, miért volt fontos a kormánynak a reptér visszavétele [2024-10-04]

Öntik a pénzt a turizmusra.
 Részletek >

Sajtóhírek szerint eldőlt Schumacher jövője [2024-10-04]

Úgy tűnik, végleges a jövő évi rajtrács mezőnye.
 Részletek >

Sérülése miatt már a német válogatottba sem hívták be a Bayern kulcsjátékosát [2024-10-04]

Helyettese még sosem lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
 Részletek >

Kim Kardashian gyilkosok szabadon bocsátásáért lobbizik [2024-10-04]

A híresség kiáll a Menendez testvérek mellett.
 Részletek >

[2024-10-04]

Szívünk összeszorult.
 Részletek >

Whisperton azzal tarol a TikTokon, hogy ötezreseket dugott el egy boltban a babatermékekben [2024-10-04]

 Részletek >

Megtudtuk, tényleg államosítják-e a Ráday utcát [2024-10-04]

Kiderült, mi indokolta az Orbán Viktor által aláírt rendeletet, és mit reagált a hírre a kerület.
 Részletek >

Sikeres volt a hajtóvadászat, elfogták a budapesti taxirablót [2024-10-04]

Nem mindennapi módon ütöttek rajta.
 Részletek >

Bírózás és románozás miatt súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott játékos [2024-10-04]

Még nem tudni pontosan mekkora büntetést szab ki a szövetség.
 Részletek >

Gázolt a vonat Tatabányán [2024-10-04]

Fennakadásokra kell számítani a vasúti közlekedésben.
 Részletek >

Dokumentumfilm készül az elsüllyedt luxusjacht ügyével kapcsolatban [2024-10-04]

Több kérdésre is keresi majd a választ az alkotás.
 Részletek >

Szívgyógyító gént találtak [2024-10-04]

Ausztrál kutatók zebrahalban olyan génre bukkantak, ami beindítja a sérült szívizomszövet regenerációját.
 Részletek >

Izraeli tudósok meggyógyították az agresszív agydaganatot [2024-10-04]

Kiderült, hogyan csapja be a glioblastoma az immunrendszert.
 Részletek >

Megzavarják az agyfunkciókat a biszfenolok [2024-10-04]

Halakban mutatták ki, de az emberi agyra is így hathatnak a műanyag adalékok.
 Részletek >

Nem veszélyes az egészségre az ivóvíz gyógyszertartalma [2024-10-04]

Leggyakrabban antidepresszánsokat és fajdalomcsillapítókat mutattak ki, de elenyésző koncentrációban.
 Részletek >

Koronavírus: mit tudunk a mutációkról? [2024-10-04]

Mik a világjárványt okozó vírus veszélyes mutációi? Honnan jönnek és mennyi lehet belőlük? Szájbarágó.
 Részletek >

Önkénteseket fertőznek újra koronavírussal [2024-10-04]

Kiderítenék, mi történik az immunrendszerrel tünetmentes újrafertőződéskor.
 Részletek >

Nemzetközi kutatás: a brazil variáns fertőzőbb [2024-10-04]

Kétszer olyan fertőző, és eddig 37 országban mutatták ki.
 Részletek >

Koronavírust terjeszthet a nyilvános vécék levegője [2024-10-04]

Az öblítés telepermetezi a levegőt fertőző cseppekkel.
 Részletek >

A vér bomlásterméke védi a koronavírust az antitestektől [2024-10-04]

Jelentősen rontja a szervezet védekezését. Eddig nem tudták, hogy magas antitestszint mellett miért lesz valaki súlyosan beteg.
 Részletek >

Új vakcina hozhat a fordulatot a malária elleni harcban [2024-10-04]

A világ leggyilkosabb fertőző betegsége elleni oltásokat évtizedekig kudarcok kísérték. Az új oxfordi oltás 77 százalékban véd.
 Részletek >

Bemutatták a kazah koronavírus-vakcinát [2024-10-04]

Beoltották vele az egészségügyi miniszterüket. Csatlakoznak a saját oltóanyagot gyártók klubjához.
 Részletek >

Megfejtették a fognövesztő gén titkát [2024-10-04]

Japán kutatók az új fogtündérek: egerekben és menyétekben is sikerült fogat növeszteniük.
 Részletek >

Önmagában is veszélyes a tüskefehérje [2024-10-04]

Transzgénikus egereknél vírus nélkül is beindította a citokinvihart.
 Részletek >

Az Alzheimer-kór négy altípusát azonosították [2024-10-04]

A szellemi leépülés gyógymódja továbbra sem ismert.
 Részletek >

Milyen vitaminokat és étrend-kiegészítőket ne vegyünk be egyszerre? [2024-10-04]

Az ásványok versengenek a felszívódásért, egyik vitamin lebontja a másikat.
 Részletek >

Mindenféle koronavírus ellen védhet az új oltás [2024-10-04]

A HIV-víruson fejlesztett módszer megtalálja, mi az, ami mégsem mutálódhat, ha fertőzőképes vírusról van szó.
 Részletek >

Megtalálták a vallásosságért felelős agyterületet [2024-10-04]

Alig érintette az evolúció.
 Részletek >

Kiderült, napi hány kávé káros az agyra [2024-10-04]

A túlzott fogyasztás csökkenti az agytérfogatot, sztrókot és elbutulást okozhat.
 Részletek >

Miből lehet szupervariáns? [2024-10-04]

Dél-Amerikában a lambda, mindenütt máshol a delta dominál, de akad még pár görög betűre pályázó, mutációkkal tűzdelt koronavírus.
 Részletek >

Mégsem hizlalnak a gyorsan oldódó szénhidrátok? [2024-10-04]

Egy új tanulmány szerint a finomított cukortól nem kell annyira rettegni.
 Részletek >

Kitalálta a kormány, hogyan csapolhatunk kétszer annyi hőt a hazai földből, a programmal 1-1,2 milliárd köbméter földgázt váltanának ki [2024-10-04]

Öt év alatt megdupláznák a geotermikus hőtermelési kapacitást. Lesz speciális hitelkonstrukció, támogatási programok, tudományos kutatás szakemberképzés, és felpörgetik a nemzeti fúrókapacitásokat is. A Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepcióban fektették le az alapokat.
 Részletek >

Olvasónk küldte a receptet: plusz hozzávaló ízesíti az almás pitét [2024-10-04]

Ha odafigyelünk, a hozzáadott cukortól mentes hozzávalókkal akár a süti kalóriatartalmát is csökkenthetjük.
 Részletek >

Meg fog gyógyulni Molnár Gusztáv? Szakértőt kérdeztünk az alkoholizmusról [2024-10-04]

A visszaeső alkoholista Molnár Gusztáv esete sokkoló, de egyáltalán nem egyedi. Sok hozzáhasonló alkoholista van az országban. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal, szenvedélybeteg segítővel arról beszélgettünk, lehet-e nekik segíteni nekik, és hogyan.
 Részletek >

Megdöbbentő reakcióval vágott vissza Kristen Bell férje a Netlfix új sorozatának forró jeleneteire [2024-10-04]

Kristen Bell elárulta férje, Dax Shepard reakcióját a közte és Adam Brody közti kémiára a Nobody Wants This című sorozatban.
 Részletek >

Lehullt e lepel! Ő volt Sváby András első nagy szerelme [2024-10-04]

Őszintén elárulta.
 Részletek >

Vajna Timi magángéppel vitte vakációzni a cicáját - fotókon a bárányfelhőkön úszó luxus [2024-10-04]

Vajna Tímea a minap ünnepelte a 42. születésnapját és megadta a módját az ünneplésnek: magángéppel repültKaliforniába. Az üzletasszony stílusosan utazott, vitte magával a szeretett cicáját is, így ő is élvezhette a kényelmet.
 Részletek >

Elfogták a budapesti taxirablót: Antal 800 ezerért adta el a lopott autót [2024-10-04]

Elfogták a fiatal férfit, aki két nappal ezelőtt késsel fenyegetett meg egy idős, budapesti taxisofőrt azzal a felszólítással, hogy adja át neki az értékeit, majd elhajtott a járművével. A rendőrség hatóvadászatot indított a gyanúsított ellen, ami október 4-én, pénteken elfogáshoz vezetett. A férfi 800 ezer forintért próbált megválni a többmilliós autótól.
 Részletek >

Már ez is? Az egekbe szökött a cukor ára - mutatjuk! [2024-10-04]

Rossz híreket közölt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken. A frissen megjelent adatok szerint szeptemberben 13 hónapja a legnagyobb egyhavi emelkedéssel nőttek a globális élelmiszerárak. Az emelkedés pedig elsősorban a cukor jelentős drágulása miatt történt. Mutatjuk, mennyivel nőttek az árak.
 Részletek >

Holttest a törökbálinti posta mellett! [2024-10-04]

Holttestre bukkant egy helyi lakos a törökbálinti posta mellett, sajtóértesülések szerint a férfi fejbe lőhette magát a férfi. Egyelőre azonban semmi konkrétat nem tudni, a polgármester a lakosság türelmét kérte. Nyomoz a rendőrség is az ügyben
 Részletek >

"Végig zokogtam az egészet, annyira megható volt" - Így jegyezték el a Miss World Hungary győztesét - fotók [2024-10-04]

Hacsi Bogi boldogabb, mint valaha, amióta megkérték a kezét. Most betekintést engedett az eljegyzésük pillanataiba, ugyanis semmit sem sejtett arról, hogy a kedvese Madeirán ereszkedik féltérdre előtte.
 Részletek >

Lövöldözés Németországban! Kivégeztek egy fiatalt, többen megsérültek - A tettes még most is menekül [2024-10-04]

A lövöldözés szerda este történt Németország déli részén fekvő Göppingen városában. A lövések egy bárban dördültek el, amelynek következtében egy 29 éves férfi életét vesztette, valamint másik két személy súlyosan megsérült. Az elkövetőt, aki leírások alapján egy fiatal férfi lehet, továbbra is keresi még a rendőrség.
 Részletek >

Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat? [2024-10-04]

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és...
 Részletek >

Elfogadták Vitézy javaslatát a BKK-rendészetről, Karácsony módosítóit is belevették [2024-10-04]

Jelentősen megnyirbálná a Tisza, az LMP és a Fidesz Karácsony Gergely jogköreit. A főpolgármester nem akart engedni nekik, de a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén azonnal kisebbségbe került, kénytelen volt meghajolni Vitézy Dávidék előtt. Vitézy előterjesztését megszavazta Magyar Péter pártja és a Fidesz is. Kacskovics Mihály Béla és Iványi Blanka közvetítése a Fővárosi Közgyűlés alakulóüléséről.
 Részletek >

Tízmilliókért vesz földeket Tiborcz István apja [2024-10-04]

Több hektárnyi szántó, rét, legelő és erdő tulajdonjogát szerezheti meg Bicskén és Csabdiban Tiborcz Sándor István, a miniszterelnök vejének apja
 Részletek >

Elkapták a budapesti taxirablót [2024-10-04]

Egy pestszentlőrinci garázssor előtt kapták el a 27 éves férfit, aki elrabolt egy taxit, majd mélyen áron alul eladta.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   1   [2]   3    4    5    6    7    8      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 5 4 3 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: parkany sexpartner   


Most keresik: parkany sexpartner   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)