Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (63)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Áder János Petőfi-díjat kapott, Schmidt Mária szerint "magyar szíve van" [2023-12-09]

A volt köztársasági elnök vehette át az első Orbán-kormány által létrehozott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport idei díját.
 Részletek >

Drága volt leadni a first lady telefonbeszélgetését: milliós kártérítést fizethet a koreai csatorna [2023-12-09]

A szöuli bíróság csütörtökön elrendelte, hogy egy Youtube-hírcsatorna 10 millió von (2,6 millió forint) kártérítést fizessen Kim Konhi dél-koreai first ladynek, amiért nyilvánosságra hozta a telefonbeszélgetéseiről készült felvételeket.
 Részletek >

Retro Ikarusszal utazhatunk a havas Budapesten [2023-12-09]

Mozgó Múzeum címmel múzeumpedagógiai élményutazásra hívja decemberben és januárban az érdeklődőket a Közlekedési Múzeum.
 Részletek >

Angelina Jolie: Ha ma kezdeném, nem lennék színésznő [2023-12-09]

Pályája kezdetéről, Brad Pitt-től való válásáról, szerepeiről, a hamarosan megnyíló divatüzletéről is beszélt a színésznő, sőt, az is kiderült, otthagyhatja Hollywoodot.
 Részletek >

A Piramis slágere lett a legnépszerűbb magyar karácsonyi dal [2023-12-09]

Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját. Az első helyen az Ajándék áll a Piramistól.
 Részletek >

Rocksztárnak költő, költőnek rocksztár [2023-12-09]

A Doors együttes énekese, szövegeinek szerzője, egy nemzedék bálványa, a
 Részletek >

Meghalt Vera Molnar [2023-12-09]

A magyar származású francia médiaművész nem sokkal a 100. születésnapja előtt hunyt el. Vera Molnart a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
 Részletek >

Jön a Kool & The Gang egy nagy funky buli keretében Budapestre [2023-12-09]

Funky Fesztivált rendeznek jövő nyáron az MVM Dome-ban. Lesz Kool & The Gang-koncert, és fellép majd Martha High, aki 35 évig kísérte James Brownt.
 Részletek >

[2023-12-09]

A padlás óta először dolgozott együtt musicalen Presser Gábor és Sztevanovity Dusán. A Pinokkiót a hétvégén mutatják be a Vígszínházban.
 Részletek >

Szaftos ügyek, visszajáró szellemek [2023-12-09]

Királynők a konyhából és a palotából, felemelkedések és bukások, és az örök tanulság: az interneten senki és semmi nincs biztonságban. Megnéztük, mit kínálnak a streamingszolgáltatók, és mit érdemes még bepótolni az év vége felé közeledve.
 Részletek >

Eltemették Shane MacGowent, Nick Cave érzelmes dallal tisztelgett zenésztársa előtt [2023-12-09]

Több ezer ember búcsúzott Dublin utcáin a világhírű ír zenésztől.
 Részletek >

Nem ment a játék, szerencsém volt [2023-12-09]

 Részletek >

A számlagyáros ügyvéd zavaros cégügyei egészen Bajnai Gordonékig érnek [2023-12-09]

Vig Mór cégtemetőként is működő Kft.-jéhez jegyezték be a DatAdat egyik leányvállalatát.
 Részletek >

Karsai Dániel sorstársai is ott lehetnek a találkozón Kósa Lajossal [2023-12-09]

A képviselő azonban így egy héttel elhalasztaná a beszélgetést.
 Részletek >

Megvétózta az izraeli [2023-12-09]

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 13 tagja támogatta az Egyesült Arab Emírségek által beterjesztett kezdeményezést. Az állandó tag Nagy-Britannia tartózkodott a szavazáson.
 Részletek >

Meglepő, Hegyi Barbarát elsőre miért küldték el a Színművészetiről: éjszakákat sírt át miatta [2023-12-09]

Hegyi Barbara mára ikonikussá vált hangja a kezdeti években óriási hátrány volt.
 Részletek >

Meghalt Ryan O'Neil [2023-12-09]

Ryan O'Neil amerikai színész 82 éves korában hunyt el. A tragédiáról a fia számolt be a közösségi oldalán.
 Részletek >

A kvantumszámítógépek háborúba mehetnek [2023-12-09]

A bostoni Harvard Egyetem kutatócsoportja logikai kvantumbiteken (qubiteken) alapuló koncepciót dolgozott ki, amely a katonai körökben is régóta várt kvantuszámítógépes technológiát védelmi célokra is elérhetővé teheti. Szakértők szerint ez teljesen megváltoztathatja a konfliktusok lefolyását.
 Részletek >

A tökéletes töltött kelkáposzta receptje az ünnepekre Fásy Ádámtól [2023-12-09]

Az adventi időszak ünnepekkel teli. Használjuk ki ezeket a pillanatokat, amelyek még közelebb hozzák egymáshoz a családot. Ilyen alkalom lehet a hét végi közös ebéd, melyhez jó étvágyat kívánok!
 Részletek >

Jön az újabb havazás [2023-12-09]

Pár napja beköszöntött az igazi tél, országszerte havazott. Nézzük, hogyan alakul a hétvégi időjárás.
 Részletek >

Felfüggesztettet kaptak a francia iszlamista tanárgyilkosság kiskorú vádlottjai [2023-12-09]

Felfüggesztett börtönbüntetésekre ítélte pénteken Párizsban a kiskorúak bírósága azt a hat középiskolást, akit azzal vádoltak, hogy közük volt egy három évvel ezelőtti kegyetlen iszlamista tanárgyilkossághoz.
 Részletek >

Borbély Alexandra és Stellan Skarsg [2023-12-09]

Borbély Alexandra Berlinben járt, hogy részt vegyen az idei Európai Filmdíjak gáláján. A rangos eseményen olyan hírességekkel futott össze, mint a svéd származású világsztár Stellan Skarsg
 Részletek >

25 éves osztrák fiútól kapott új tüdőt Péter: [2023-12-09]

Két sors forrt egybe azon az éjszakán, amikor megcsörrent a telefon: az egyik élet véget ért, ám a másik új esélyt kapott. Paál Péter mind a mai napig hálás annak a donornak, akinek megkaphatta a tüdejét. Ennek már több mint hat éve, ami a tüdőtranszplantáltak között szép eredménynek számít.
 Részletek >

PM: véget ért a technikai recesszió, visszatért a növekedés [2023-12-09]

A német cégek továbbra is a legfontosabb partnerek.
 Részletek >

Egy influenszer kijelentette: csak akkor hajlandó gyereket szülni, ha a férje 100 milliót fizet neki érte [2023-12-09]

 Részletek >

Szigorítják a trafiktörvényt, új dohányboltok nyílhatnak a vendégmunkásoknak [2023-12-09]

Legalább egymillió forintra bírságolhatják, és bezárásra is ítélhetik azt az üzletet, amelyben kiskorút szolgálnak ki.
 Részletek >

Felcsúton bukott rangadót a Kecskemét [2023-12-09]

Háromgólos sikerével harmadik helyre ugrott a PAFC.
 Részletek >

Orbán Viktor újabb küldetést vállalt magára [2023-12-09]

Ukrajnára nincs szükség az Unióban, a Nyugat-Balkánra viszont igen
 Részletek >

Magyar gyártású sorozat tarol a Netflixen [2023-12-09]

Két nap alatt az élre tört.
 Részletek >

Megvan, melyik üzletek lesznek biztosan zárva december 24-én [2023-12-09]

Egyre többen csatlakoznak a karácsonyi boltzárhoz.
 Részletek >

Fitten a karácsonyi lakomák után is! Tippek a gyomorkímélő fogásokhoz [2023-12-09]

Ünnepeink elmaradhatatlan velejárói a szokottnál dúsabb étkezések, a sokféle hagyományos finom fogás, amivel a családtagokat és a vendégeinket várjuk. Ennek az eredménye azonban nemegyszer az lesz, hogy oly nagyon várt pihenés és feltöltődés helyett puffadt hassal, fájós gyomorral, rosszkedvűen, torkig csömörrel kezdjük utána a hétköznapokat. Nem kell azonban ennek feltétlenül így lennie!
 Részletek >

Földimogyoró allergiája van? Ne szóljon a rettegésről az élete! [2023-12-09]

A molekuláris alapú allergiavizsgálatok pontosabb diagnózist és személyre szabott kezelést tesznek lehetővé a földimogyoró-allergiában érintett páciensek számára is. Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológust és klinikai immunológust, az Allergiaközpont munkatársát kérdeztük az új generációs allergiatesztekről.
 Részletek >

Karácsonyi göngyölt sertéskaraj: mustáros szósszal van megtöltve [2023-12-09]

A mustáros szósszal megtöltött göngyölt sertéskaraj akár az ünnepi asztal dísze is lehet.
 Részletek >

Több üzletlánc zárva lesz december 24-én [2023-12-09]

A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat.
 Részletek >

Az ünnepi dekoráció a karácsonyi otthonok lelke - mutatjuk a legjobb tippeket! [2023-12-09]

Számba vettük, hogyan lehet már hetekkel szenteste előtt is megteremteni a karácsonyi hangulatot lakásainkban.
 Részletek >

A nagy médiahack: Hadházy Ákos azt vetítette ki a közmédia épületére, amit a hatalom el akar rejteni [2023-12-09]

A propagandistáknak azt üzente: szégyelljék legalább annyira magukat, mint az ávós és nyilas verőlegények.
 Részletek >

Elsöprő orosz légicsapások, különleges felszerelést kapnak az orosz katonák [2023-12-09]

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
 Részletek >

Kitalálod, ki ez a jóképű pasi a képeken? Csak a legügyesebbek ismerik fel mind a 8 sztárt a fiatalkori fotókon [2023-12-09]

Ismerd fel a sztárokat a fiatalkori képeikről!
 Részletek >

Akkor most feltörik a térkősivatagokat? Kevesebb aszfalt erősebb fák [2023-12-09]

A magyar városokat az utóbbi években ellepték a térkővel borított felületek, igaz olykor a korszerűtlennek tartott aszfaltburkolatot váltva. A városi területeken ültetett fák árnyékot adhatnak és hozzájárulhatnak az alacsonyabb léghőmérséklethez. E szolgáltatások optimálissá tételéhez
 Részletek >

Ledöbbent a család, amikor rájöttek, hogy mi élt négy napig a karácsonyfájukon: fotón a cuki jövevény [2023-12-09]

Napokig bujkált a fán a különös betolakodó.
 Részletek >

NMHH: egyoldalúság és módszertani hiányosságok a Freedom House legújabb, internetszabadságról szóló jelentésében [2023-12-09]

A részben szabad minősítést jelentő eredmény ezúttal is egyetlen személy, a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet munkatársának értékelésén alapult.
 Részletek >

Automatikus titkosítani fogja a személyes üzeneteket a Facebook és az Instagram [2023-12-09]

A felhasználók és adataik nagyobb biztonságban lesznek a csalóktól és hackerektől.
 Részletek >

John Malkovich konyhakéssel üldözte a bátyját, nem véletlenül [2023-12-09]

A színművész 70 éves, a bátyja már nem él.
 Részletek >

A kamikaze birminghamiek újraírják mindazt, amit a világ labdarúgásáról hittünk [2023-12-09]

Szétkapták a Manchester Cityt, mint Foxi a lábtörlőt.
 Részletek >

Vb-negyeddöntőbe jutott a norvég és a francia női válogatott [2023-12-09]

A 8. helyezés is olimpiai selejtezőt ér.
 Részletek >

Belga EP-képviselő: Magyarország korruptabb, mint Ukrajna [2023-12-09]

Az uniós diplomaták
 Részletek >

Majkát díszpolgárrá avatták szülővárosában [2023-12-09]

Nívós kitüntetést vehetett át a rapper.
 Részletek >

Kevés cukibb terepjáró létezik, mint ez az összeszerelhető új Ford Bronco [2023-12-09]

Ha nem szeretnénk 30+ millió forintot költeni egy igazi Broncóra, akkor érdemes egy pillantást vetnünk a Tamiya új kisautójára.
 Részletek >

F1-Archív: Schumachert aranyéremmel díjazzák [2023-12-09]

A Mercedes bánja a Hamiltonnak kiadott csapatutasítást, jön a duplapontos futam, Grosjean lesz Raikkönen csapattársa, Villeneuve-nek kellemes csalódás a V8: ezek voltak december 9. F1-es hírei.
 Részletek >

Hétvégén is várható havazás, mutatjuk, hol eshet a legtöbb! [2023-12-09]

Eső és ónos eső társul hozzá.
 Részletek >

A csádi elnök üdvözölte az afrikai magyar szerepvállalást [2023-12-09]

Véget ért Szijjártó Péter háromnapos afrikai munkalátogása.
 Részletek >

Baltával végezte ki a lovastanyán lakó tompai családot István: a gyilkos a temetésükre is elment [2023-12-09]

Soha nem látott erőt vontak össze a kecskeméti zsaruk tizennégy éve, a tompai hármas gyilkosság helyszínére. Még azok a nyomozók is segítettek, akik éppen valamiért betegszabadságon voltak. Csak a helyszínelés tíz napig tartott, ezerötszáz négyzetméter nagyságú területen hatszázkilenc bűnjelet rögzítettek, elkészítettek ötezer fotót, több mint száz ujjlenyomatot és cipőnyomot azonosítottak be. Közben kihallgattak száznál is több tanút - két hét múlva hozott eredményt az alaposság, elkapták a kegyetlen családírtót.
 Részletek >

Súlyos csapásokat mért Gázára az izraeli hadsereg, már nincs biztonságos hely a civileknek [2023-12-09]

Élő közvetítésünk az izraeli háborúról.
 Részletek >

Oroszország megindíthatott egy nagyszabású hadműveletet - Oroszország háborúja Ukrajnában [2023-12-09]

Oroszország háborúja Ukrajnában
 Részletek >

Hamarosan jön az újabb havazás [2023-12-09]

Ma sem dől meg a melegrekord.
 Részletek >

Ukrajna kivett egy ütőkártyát Orbán Viktor kezéből [2023-12-09]

Egyre közelebb Kijev uniós csatlakozása.
 Részletek >

Szalai másfél hónap után kapott lehetőséget a Hoffenheimben, győztek is [2023-12-09]

A védő negyedszer lépett pályára a Bundesligában.
 Részletek >

A kórházból vitték el a rendőrök az ismert nógrádi orvost [2023-12-09]

Egy salgótarjáni rendelőbe vonultak ki.
 Részletek >

Saját [2023-12-09]

Az ellenkonzultáció kerékkötőiről az aHang aktivistája mesélt az Indexnek.
 Részletek >

Több karácsonyi csemegét is visszahívott a Nébih [2023-12-09]

A termékek árát a vásárlás helyén visszatérítik.
 Részletek >

Utánajártunk, hogy az MSZP miért nem állt még be Karácsony Gergely mögé [2023-12-09]

Megy a székfoglaló játék, aki kimarad lenullázódik.
 Részletek >

Sophie Turner túllépett a szakításon, egy arisztokrata az új szerelme [2023-12-09]

Nem titkolózik tovább a Trónok harca sztárja.
 Részletek >

A klímaváltozás pusztítása képekben [2023-12-09]

2023-as döbbenetes fotók arról, hogy milyen természeti csapások érték a világot.
 Részletek >

Jövőre jön a megfizethető Toyota villany-SUV, és ez még csak az offenzíva kezdete [2023-12-09]

Már jövőre érkezik egy új, Suzuki-rokon városi SUV, de lesz e-sportkocsi és a kínai BYD-val közös modell is.
 Részletek >

Ő Kovács Kokó István ritkán látott felesége: Katalin karcsú, mint a nádszál [2023-12-09]

Kovács Kokó István és felesége hét éve vannak együtt, de Katalint csak ritkán láthatjuk.
 Részletek >

Demjén Ferenc: öt éve nem ittam egy kortyot sem [2023-12-09]

Kineveti az időt. Mintha az arcára olykor kiülő gyermeki mosollyal azt üzenné: Várj, míg felkel majd a nap!
 Részletek >

[2023-12-09]

Ittasan hőzöngött, gyerekeket rémisztgetett, sőt részegen vezetett - egy, a napokban megjelent nyilvános Facebook-bejegyzés szerint mindez szerepel a gyömrői polgármester, Gyenes Levente bűnlajstromán. Ráadásul, ezen tetteket a gyerekeknek is rendezett mikulásnapon követte el. Az állítólagos történésekről a Gyömrő 2000 Kör nevű civil szervezet számolt be.
 Részletek >

Először szólalt meg a Nemzeti Színházban lezuhant Szász Júlia: erőt és hitet adott a sok szeretet, amit kapok [2023-12-09]

Közel egy hónappal a Nemzeti Színházban történt balesete után végre jó hírekkel jelentkezett Szász Júlia. A színésznő november 10-én, a Rómeó és Júlia című előadás közben, a takarásban zuhant le kollégája, Horváth Lajos Ottó karjaiban közel három méter magasról. Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek mindketten, hogy azonnal kórházba szállították és megoperálták őket.
 Részletek >

Országos ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten [2023-12-09]

Az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülő emberek kiszűrése a cél.
 Részletek >

Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges [2023-12-09]

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban
 Részletek >

Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve [2023-12-09]

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című...
 Részletek >

Hogyan találjuk meg a tökéletes monitort karácsonyra [2023-12-09]

Az ünnepi szezon már a küszöbön áll, ezért az MMD, vezető kijelzőspecialista és a Philips Monitors márka...
 Részletek >

Reigl Judit egyik festménye is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján [2023-12-09]

Az ünnepi aukciós anyag egyik kiemelt tétele lesz Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült, vörös és fekete pászmákból álló darabja.
 Részletek >

A jövő reménységeit segíti Kovács Zsombor [2023-12-09]

Tizenhárom évnyi gokartozást követően 2023-ban szögre akasztotta a bukósisakot Kovács Zsombor. Illusztris karriert tudhat maga mögött, s a jövőben a fiatalok segítőjeként vállal szerepet.
 Részletek >

Kell egy vezér! [2023-12-09]

 Részletek >

Megelevenedett hőseink [2023-12-09]

 Részletek >

Vb-2034: még nem tudni, hogy télen vagy nyáron lesz-e a szaúdi torna [2023-12-09]

MH/MTI 2023. december 8. péntek. 21:07 A sivatagi ország sportminisztere a BBC angol hírportálnak pénteken adott interjújában kijelentette, egyelőre a nyári és a téli opcióra is van esély, jelenleg tanulmányozzák, melyik a jobb időpont.
 Részletek >

Ha ezt Biden komolyan gondolja, az világháborút jelent [2023-12-09]

Drámai részleteket mutatunk!
 Részletek >

Nagy Márton: Töretlen a bizalom a magyar gazdaság felé [2023-12-09]

Egyre stabilabb az ország pénzügyi helyzete.
 Részletek >

Kína új akciótervet mutatott be a levegőminőség javítására [2023-12-09]

Az intézkedések között megjelenik az új és tiszta energiaforrások fejlesztése, a földgáztermelés növelése, valamint a nagy energiafogyasztást és magas kibocsátást eredményező projektek visszaszorítása.
 Részletek >

Molnár Martin célkeresztjében az F1 [2023-12-08]

Molnár Martin 2023-ban pályafutása legnagyobb lépését tette meg azáltal, hogy gokartos sikerei után formulaautóba ült, és megkezdte felkészülését az autóversenyzői karrierjére.
 Részletek >

Molnár Martin célkeresztjében az F1 [2023-12-08]

Molnár Martin 2023-ban pályafutása legnagyobb lépését tette meg azáltal, hogy gokartos sikerei után formulaautóba ült, és megkezdte felkészülését az autóversenyzői karrierjére.
 Részletek >

Molnár Martin célkeresztjében az F1 [2023-12-08]

Molnár Martin 2023-ban pályafutása legnagyobb lépését tette meg azáltal, hogy gokartos sikerei után formulaautóba ült, és megkezdte felkészülését az autóversenyzői karrierjére.
 Részletek >

Nincs más út, muszáj nyerni a svédek ellen; élre állhat a Liverpool [2023-12-08]

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
 Részletek >

Ítéletet mondott az S&P Magyarország felett: a kilátások miatt nem aggódik, de visszaesést jósol a hitelminősítő [2023-12-08]

A jövő évi növekedési prognózist arra alapozzák, hogy Magyarország végre hozzájuthat az uniós források egy részéhez.
 Részletek >

PL: az Arsenal középpályását akarja az Aston Villa! [2023-12-08]

A Football Transfers információi szerint az Aston Villa szeretné szerződtetni az Arsenal fiatal középpályását, nevezetesen Emile Smith Rowe-t
 Részletek >

Népszerű terméket hív vissza a Tesco és a Penny - ne egye meg! [2023-12-08]

Mutatjuk a részleteket!
 Részletek >

Játékpisztollyal raboltak ki egy ékszerboltot Szigetszentmiklóson - videó [2023-12-08]

30 millió forintnyi ezüsttel és arannyal kapták őket el.
 Részletek >

Átadták a közmédia legjelentősebb szakmai díjait [2023-12-08]

10 kategóriában adtak ki ki elismeréseket.
 Részletek >

Kiderült, mi a magyarok kedvenc karácsonyi dala [2023-12-08]

Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.
 Részletek >

Adele felfedte, miért nem költözik vissza soha többé az Egyesült Királyságba [2023-12-08]

 Részletek >

17 millió dolláros beruházást adott át Szijjártó Péter külföldön [2023-12-08]

Magyar kivitelezésben modernizálták.
 Részletek >

Ítéletet mondtak Magyarországról, de nincs dráma [2023-12-08]

Terítette a lapokat a Standard and Poor
 Részletek >

Vigyázzon: mogyorót és mandulabelet hív vissza két üzletlánc [2023-12-08]

A Tesco mogyorót, a Penny-Market mandulabelet hív vissza.
 Részletek >

Régi István újra bajnoki címet ünnepelhetett [2023-12-08]

Ezúttal is két bajnokságban próbált szerencsét a rutinos versenyző, aki Németországban végig az élmezőnyben volt, az ötödik fordulót követően pedig megvédte címét.
 Részletek >

Díszpolgári címet kapott Majka: "Kétféle ember létezik, aki ózdi és aki ózdi akar lenni" [2023-12-08]

Nem mindennapi elismerésben részesült Majka: díszpolgári címet kapott Ózdon.
 Részletek >

Mi történt? A budapesti forgatása után Angelina Jolie kijelentette, nem kér többet a filmvilágból: [2023-12-08]

Angelina Jolie maga mögött szeretné hagyni Hollywoodot, ezzel együtt pedig a filmes világot.
 Részletek >

Ha ilyet vett, nehogy megegye! Népszerű karácsonyi csemegéket hívott vissza a Tesco és a Penny [2023-12-08]

Kártevő lehetséges jelenléte miatt mogyoró terméket hív vissza a Tesco Globál Zrt.
 Részletek >

Így ne karcolja össze a szélvédőjét a jégkaparóval [2023-12-08]

Amennyiben kint parkol a kocsival, télen elkerülhetetlen, hogy a csapadék ráfagyjon a szélvédőre. Mielőtt elindul, a jeget és a havat le kell vakarni, máskülönben nem lát ki az ablakon. Mit tegyen, hogy ne karcolja össze az üveget? Eláruljuk.
 Részletek >

Nagy Zsolt duplázott, fölényes felcsúti siker a KTE ellen [2023-12-08]

A labdarúgó NB I 16. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia közepes színvonalú mérkőzésen 3
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   1 131    1 132    1 133    1 134    1 135    1 136    1 137    1 138    1 139      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Június 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    sturovo sex partner    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket