Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (83)

Web (602)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Ennyit ér három ember élete? [2024-10-01]

Kisbusszal előzött Sz. G. 2021 nyarán, de amikor látta, hogy a szemből érkező autó túl közel van, ráhúzott az előzendő autóra, aminek a sofőrje megpróbálta elkerülni az ütközést, de a manőver során áttért a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik autóval. Az ütközésben három ember életét vesztette. A vétkes sofőr csak később állt meg, majd
 Részletek >

Most kaptuk: óvodásokat késelt meg egy ámokfutó Svájcban [2024-10-01]

Kegyetlenség Zürichben: egy óvodás csoportot támadott meg egy férfi. A jelentések szerint három, ötéves korú kisgyerek is megsérült az eset során, közülük az egyik súlyos sérüléseket szenvedett. A támadót sikerült elfogniuk az illetékes hatóságoknak, aki a közlemény szerint egy fiatal kínai férfi.
 Részletek >

Kövér László elfelejtette, hogy korábban ő is hazaárulózott a parlamentben [2024-10-01]

Heves vita a parlamentben! Éles hangnemben, a hazaárulásra utaló kritikával illette Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a parlament őszi ülésszakának nyitónapján Orbán Viktor kormányfőt. Kövér László házelnök alig másfél perc után lekeverte Gyurcsány mikrofonját. A volt miniszterelnök a Blikknek állította, nem ejtette ki a
 Részletek >

Pánik! 160 utassal a fedélzeten négy kereke is kilyukadt egy repülőnek [2024-10-01]

Újabb döbbenetes repülőgép-balesetről számoltak be. Egy Barcelonából induló utasszállító négy kereke is durrdefektet kapott leszállás közben a milánói repülőtéren. A hírek szerint a pilótának így is sikerült letenni a gépet, ám a repülőtérben komoly károk keletkeztek, ezért leállították a forgalmat.
 Részletek >

Miller Dávidot összeverték a Sztárboxra való felkészülése közben: durva, hogy néz ki az arca [2024-10-01]

Miller Dávid csúnyán beleszaladhatott egy-két ütésbe a Sztárboxra való felkészülése közben. A szinkronszínész mindkét szemén lila folt van, s az egyik ijesztőbb, mint a másik. A műsorvezető megmutatta a monokliját.
 Részletek >

Irán megtámadta Izraelt, felbőgtek a szirénák [2024-10-01]

Irán kilőtte az első rakétákat Izraelre
 Részletek >

Trón és szabadság az új GeForce driver jelmondata [2024-10-01]

A WHQL minősítésű, 565.90-es eszközillesztő pár hibát is korrigált.
 Részletek >

Megszületett Kurt Cobain unokája [2024-10-01]

A nagypapa most lenne 57 éves.
 Részletek >

Mit sem ér a pénz, ha nincs tiszta ivóvíz [2024-10-01]

Kollektív és egyéni érdek, városi és vidéki, tradíció és modernség, ember és természet feszül egymásnak ebben a fokozatosan építkező és váratlan fordulatokat tartogató drámában. Vajon van kiút főhősei számára a civilizáció egyre szorítóbb öleléséből? Szembeszállhat sikeresen egy kis közösség a pénzemberek törekvéseivel? Mi marad meg és mi vész el a küzdelem során? Többek között ezeket a kérdéseket is felteszi A gonosz nem létezik című film.
 Részletek >

Meghalt a Beverly Hills-i zsarut alakító John Ashton [2024-10-01]

A színész hetvenhat éves volt.
 Részletek >

Meghalt Kris Kristofferson [2024-10-01]

A színész és zenész 88 éves volt.
 Részletek >

Tindersticks-koncert lesz jövő márciusban a Magyar Zene Házában [2024-10-01]

Az idén remek új lemezt megjelentető angol zenekar 2025. március 2-án lép fel Budapesten.
 Részletek >

Nem bírja az emberek gyomra Demi Moore testhorrorját [2024-10-01]

Sokan kivonultak a vetítésekről, miután mozikba került az év egyik legbetegebb filmje.
 Részletek >

Perelheti a Netflixet a nő, akiről a Szarvasbébi zaklatóját mintázták [2024-10-01]

Helyt adott egy kaliforniai kerületi bíróság Fiona Harvey keresetének, amelyben azt akarta elérni, hogy rágalmazásért beperelhesse a streamingóriást. A bíró szerint a Netflix hamisan állította, hogy a sorozatban ábrázolt események valóban megtörténtek.
 Részletek >

Az amerikai koncerteken már nem használja az Oasis a dinamikus árazást [2024-10-01]

A döntést úgy indokolták, nem akarják, hogy a brit koncertjegyeknél előforduló probléma, vagyis hogy sokan az eredeti ár duplájáért vehettek volna jegyet, ismét kellemetlenséget okozzon a rajongóknak.
 Részletek >

Anyaszült meztelenül ábrázolja Donald Trumpot egy szobor [2024-10-01]

A republikánusok szerint igazán sajnálatos, hogy a Las Vegason átutazó családoknak a volt elnök pucér szobrát kell nézniük.
 Részletek >

Jöhet a vb-döntő: a Veszprém hosszabbítás után győzte le a rivális Barcelonát [2024-10-01]

A ráadás első öt percében felőrölte ellenfelét a magyar csapat.
 Részletek >

Bencsik András megvédte Orbán Balázst: a történészek máig adósak 1956 feltárásával [2024-10-01]

Az újságíró megköszönte a politikai igazgató szavait.
 Részletek >

Újra nősül Sophia Loren fia [2024-10-01]

Carlo Ponti Jr.-ra ismét rátalált a szerelem.
 Részletek >

Elon Musk újabb funkciót szüntet meg az X-en [2024-10-01]

Ezúttal a szövegformázási stílusok estek áldozatul.
 Részletek >

Minden, amit eddig tudni lehet Izrael libanoni hadműveletéről [2024-10-01]

Izrael gyakorlatilag mindent tud a Hezbollahról, és ez volt a megfelelő pillanat.
 Részletek >

Pokorni Zoltán emléktáblát avatott Sólyom Lászlóról, odaszúrt a Fidesznek [2024-10-01]

A kormánypártok egyik legismertebb politikusa távozik a politikából.
 Részletek >

Ázsia Expressz: Krausz Gáborra fegyvert fogtak a rendőrök a viselkedése miatt [2024-10-01]

 Részletek >

Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a drágulás [2024-10-01]

Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
 Részletek >

Rabbifurgont indított a Köves Slomó-féle EMIH [2024-10-01]

Mozgó zsinagógaként működő felmatricázott kisteherautó jelenik majd meg egyetemeknél és iskoláknál, hogy a vallástól eltávolodott zsidókat megszólítsák.
 Részletek >

Elismerte a spanyol szélsőjobboldali Vox, hogy 3,6 milliárd forintnyi kölcsönt kapott Mészáros Lőrinc bankjától [2024-10-01]

A párt nyáron csatlakozott az Orbán által gründolt Patrióták Európáért nevű EP-frakcióhoz.
 Részletek >

Rárepülnek Szijj Lászlóék a lengyel uniós pénzekből tervezett beruházásokra [2024-10-01]

Erős helyi építőcéget vásárolt Lengyelországban a Duna Group, amivel helyben és Szlovákiában is arathat, ahová akadálytalanul érkeznek az uniós pénzek infrastruktúra-fejlesztésre.
 Részletek >

Új kiadóhoz került az Elle márkacsoport [2024-10-01]

A nyomtatott magazinok főszerkesztői maradtak, az elle.hu élén viszont történt változás.
 Részletek >

Tanácstalanul topog a hazai feldolgozóipar [2024-10-01]

Június óta tart a lassulás.
 Részletek >

Jönnek az újabb tiltások a napelemeknél [2024-10-01]

Jelentősen szigorítják az eddigi építési feltételeket.
 Részletek >

A Cofidis megvette a Cetelem Bankot, de a név egyelőre marad [2024-10-01]

Lezárult a nagy felvásárlás.
 Részletek >

Kilenc új rozsdaövezeti akcióterületet jelölt ki a kormány [2024-10-01]

Öt budapesti és négy vidéki helyszínről van szó.
 Részletek >

Új korlátozásokat vezet be a kormány a szélerőművek telepítésére [2024-10-01]

700 méteres védőzónát határoznak meg a beépítésre szánt területek határai köré, ide tilos lesz szélkerekeket építeni, és vannak további korlátozások is.
 Részletek >

Jövőre csökkenthetik a biztosítók extraprofitadóját [2024-10-01]

A részletek még kidolgozás alatt állnak, de annyi biztosnak tűnik, hogy állampapír-vásárlások után lesz erre lehetőség. Az MNB nagy sikernek tartja a tavaszi lakásbiztosítási kampányt.
 Részletek >

Mérlegen: A Z generáció mindig mindent elmond, így pontosan tudjuk, mi van a fejükben [2024-10-01]

Ha az ember leleményes, akkor pár ezer forintból is el lehet indítani egy vállalkozást
 Részletek >

Teljesen leállt a bergamói reptér, mert felrobbantak leszálláskor egy Ryanair gép gumiabroncsai [2024-10-01]

A Barcelonából Olaszországba érkező járaton 161-en voltak, senki nem sérült meg. A reptéren a forgalom délután öt óráig biztosan nem indul újra.
 Részletek >

Beatrice hercegnő második babájával várandós: tavaszra várják a kicsi érkezését [2024-10-01]

A néhai királynő unokája és az egész királyi család nagyon boldog.
 Részletek >

A 49 éves Szögeczki Ági bikiniben: a 2003-as ValóVilág sztárja így pózolt [2024-10-01]

Szögeczki Ági a 2003-as ValóVilág bombázója volt, 21 évvel később is dögös alakkal büszkélkedhet.
 Részletek >

Családja kísérte el új filmje premierjére: csak úgy ragyogtak Angelina Jolie gyerekei [2024-10-01]

A 62. New York-i Filmfesztiválon mutatták be új filmjét.
 Részletek >

Érkezik a baba: közösségi oldalán jelentette be a sármos színész [2024-10-01]

A 47 éves Milo Ventimiglia apa lesz.
 Részletek >

Spenótos-parmezános smarni recept - vega [2024-10-01]

Vega smarni.
 Részletek >

Németh Kristóf fogadott anyja lett Fodor Zsóka [2024-10-01]

Tizenkét év kihagyás után újra együtt forgat a Barátok közt sorozat legendás anya-fia párosa,
 Részletek >

Eszenyi Enikő elhagyta az országot [2024-10-01]

Korábban már írtunk róla, hogy Eszenyi Enikő rejtélyes utazásról posztolt. A színésznő akkor még nem árulta el a pontos úti célt, ám egy későbbi bejegyzésében már Dohából jelentkezett be, ahol éppen átszállni készült.
 Részletek >

Molnár Gusztáv napi másfél-két liter töménnyel gyilkolta a szervezetét - kitálalt az elmúlt hónapokról [2024-10-01]

Kedden vonult be egy vidéki rehablilitációs intézménybe Molnár Gusztáv, hogy ismét szembeszálljon a démonaival, előtte azonban adott egy interjút, amelyben megdöbbentő részleteket árult el az elmúlt néhány hónapjáról, amikor az alkoholfüggőség poklának legmélyebb bugyrait járta be.
 Részletek >

Így találkozott Michael Jacksonnal L.L. Junior: itt a fotó [2024-10-01]

L.L. Junior sosem rejtette véka alá, hogy az egyik kedvenc előadója Michael Jackson, korábban pedig már arról is beszélt, hogy találkozott is a legendás énekessel.
 Részletek >

Jön a baba a királyi családban! Így reagált III. Károly király - fotó [2024-10-01]

Jövő év elején újabb taggal bővül a brit királyi család, amelyről a Buckingham-palota számolt be. Beatrix hercegnő terhes, vagyis a második közös gyermeküket várják a férjével. Arra is fény derült, mit szólt az örömhírhez III. Károly király.
 Részletek >

Világverő unokái nélkül búcsúztatták Kiss [2024-10-01]

Családtagjai, barátai, tisztelői utolsó útjára kísérték az Óbudai temetőben Kiss Zoltánt, akit a legtöbben csak
 Részletek >

Hírhedt banda tarolta le Sallai Nóra autóját - Az ütközés után többen elmenekültek a baleset helyszínéről [2024-10-01]

Újabb információk jutottak a Blikk birtokába Sallai Nóra és kisfia drámai autóbalesetéről. Úgy értesültünk, a BMW-ben amely elképesztő erővel robbant színésznő Opeljébe, fel is borítva azt, korábbi információink szerint valóban legalább négyen utazhattak, ám többen elmenekültek a helyszínről.
 Részletek >

Most érkezett: két évvel a sztrókja után meghalt a legendás tévés kincsvadász [2024-10-01]

60 éves korában elhunyt, Frank Fritz, aki az Amerikai Kincskeresők sorozatból lehet ismerős a magyar tévénézőknek. Frank és a társa, Mike Wolfe elválaszthatatlan duója volt a műsornak, amelyben a mások által már ócska szemétnek gondolt tárgyakban leltek értékes kincsekre. Állítólag amióta kilépett a sorozatból, folyamatosan romlott az állapota.
 Részletek >

Feladta a levelet, 121 év késéssel érkezett meg - Ez állt benne [2024-10-01]

Nem tudni, miért késett több mint egy évszázadot.
 Részletek >

Feladta a levelet, 121 év késéssel érkezett meg - Ez állt benne [2024-10-01]

Nem tudni, miért késett több mint egy évszázadot.
 Részletek >

Ellepték a rendőrök a fővárost [2024-10-01]

Több száz embert igazoltattak.
 Részletek >

Ferenc pápa bérgyilkosoknak nevezte az abortuszt végző orvosokat [2024-10-01]

Egy repülőgépen tartott sajtótájékoztatót a szentatya.
 Részletek >

Mit hozhat magával Magyarország gazdasági függetlenségre való törekvése? [2024-10-01]

Jobb függetlennek maradni?
 Részletek >

Kijött Lázár János parkolási rendelete, Vitézy Dávid szerint alibi az egész [2024-10-01]

Kemény reakciót fogalmazott meg a volt főpolgármester-jelölt.
 Részletek >

Orbán Viktor az izraeli közlekedési miniszterrel tárgyalt Budapesten [2024-10-01]

Nemzetközi politikai kérdésekről is szó volt.
 Részletek >

Sok magyar gyógykezelésére lehet hatással a jelenlegi extraprofitadó [2024-10-01]

Hogyan lehet egymillió forint egy gyógyszer?
 Részletek >

Angelina Jolie-val olyan moziplakátot írattak alá, amin még Brad Pitt-tel közösen láthatók [2024-10-01]

 Részletek >

A Hezbollah tagadja, hogy Izrael átlépte volna a libanoni határt [2024-10-01]

Az izraeli haderő ezzel szemben további csapásokról számolt be.
 Részletek >

Gyorsabb sebességfokozatba kapcsolt a drágulás [2024-10-01]

Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
 Részletek >

Gyorsabb sebességfokozatba kapcsolt a drágulás [2024-10-01]

Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
 Részletek >

Megint tévesen csapolták meg az Apple-felhasználókat [2024-10-01]

Október elsején megismétlődött a júniusi fiaskó, ami ezúttal nemzetközi ügynek tűnik.
 Részletek >

[2024-10-01]

Bernie Ececlestone szerint Oscar Piastri varázslatos, aki egy jó McLarennel két éven belül felérhet a csúcsra az F1-ben is.
 Részletek >

Medvét láttak egy borsodi gyümölcsösben [2024-10-01]

Nógrád és Hajdú-Bihar megye után most Borsodban bukkant fel egy medve.
 Részletek >

"Egy igazi démon": betelt a pohár az alkalmazottaknál és Meghan Markel ezúttal nem menekül [2024-10-01]

Újabb botrányos történetek láttak napvilágot Meghan hercegnéről, miután az Us Weekly cikket közölt arról, hogy milyen jó főnöknek tartják.
 Részletek >

Az új kutatás figyelmeztet: nagyobb az esély a demenciára, az ilyen típusú vitamin hiánya miatt [2024-10-01]

Több kutató is állítja, hogy...
 Részletek >

A szakértők szerint gyorsan beindul a fogyás: csak egy kanál ebből a csodás összetevőből [2024-10-01]

Te is meg akarsz szabadulni néhány kilótól?
 Részletek >

Folytatódik az Apple-botrány? Újabb magyar felhasználóktól emeltek le pénzt [2024-10-01]

Június végén óriási port kavart az Apple botránya, amikor indokolatlanul emelt le a felhasználók bankkártyájáról különböző pénzösszegeket. Sok esetben nagy összegeket érintettek a hibás tranzakciók, amiket később a bankok visszatérítettek. Most úgy tűnik, hogy a probléma újra megismétlődik: volt, akinek már 13 alkalommal vontak le pénzt a kártyájáról.
 Részletek >

"Fájdalmasabban érintené az embereket..." - Így áll most a kenyér ára [2024-10-01]

A napokban olvashattunk arról, hogy emelkedhet a kenyér ára. A témával A kapcsolatos kérdéseinkre Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke válaszolt.
 Részletek >

A Samsung új mesterséges intelligenciát használó tabletjei magukra rántották a királyi palástot [2024-10-01]

A Samsung bemutatta a Galaxy Tab S10 Ultra és Galaxy Tab S10+ készülékeket, a vállalat első, kifejezetten mesterséges intelligencia használatára tervezett tabletjeit. Ezek a csúcskategóriás, nagyon komoly tudású gépek nem olcsók, de akinek szüksége van rá, hogy az eszköze támogassa a munkája hatékonyságát és a kreativitást, annak kifejezetten jó vétel is lehet.
 Részletek >

"Ez a legförtelmesebb sz*rfészek Amerikában" [2024-10-01]

Tiltólistára került a Green Day, miután frontembere, Billie Joe Armstrong Amerika legförtelmesebb sz*rfészkének titulálta Las Vegast. A megjegyzés szeptember 20-án egy San Francisco-i koncerten hagyta el az énekes száját.
 Részletek >

Netflix: izgalmasnak ígérkező újdonságok egész sora érkezik októberben [2024-10-01]

A Netflix számos újdonsággal készül októberre. Olyan korábbi kedvencek érkeznek a szolgáltatóra, mint a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, a Predator
 Részletek >

Újabb megcsalás A Kísértésben: négy csábítónak azonnal távoznia kellett - videó [2024-10-01]

Már egy hónapja, hogy elkezdődött a TV2 vadiúj realityje, A Kísértés, amelyben párok teszik próbára a kapcsolatukat 10-10 szingli csábítóval szemben. Kasza Tibi váratlan bejelentéssel sokkolta a hétfői adásban a szereplőket: négy játékosnak véget ér a verseny. Kiderült, hogy kik távoztak a Fülöp-szigetekről, valamint ki csalta meg a kedvesét.
 Részletek >

Sosem látott képek kerültek ki a netre a nagybeteg Bruce Willisről [2024-10-01]

Bruce Willis 30 éves lánya, Tallulah újabb információ morzsát csepegtetett a súlyos beteg édesapjáról. A híres színészért nagyon aggódnak a rajongói, azonban most pozitívabb hangvételű bejegyzést tett közzé a gyermeke. Otthonában, boldogan telnek a demenciával küzdő világsztár napjai.
 Részletek >

Borsodi gyümölcsösben láttak egy hatalmas medvét [2024-10-01]

Újabb magyar településen jelent meg egy nagy barnamedve, ezúttal Borsodszentgyörgy határában, egy gyümölcsösben látták. Az állatot vasárnap kora este vették észre, amiről a vadásztársaság értesítette az illetékes önkormányzatot. Az elmúlt napokban már több helyen is észleltek medvét Magyarországon: múlthéten még Hajdú-Bihar vármegyében járt.
 Részletek >

Eltűnik a Cetelem bank [2024-10-01]

A Cofidis Csoport sikeresen lezárta a Magyar Cetelem Bank Zrt., a BNP Paribas Personal Finance Csoport magyarországi leányvállalatának felvásárlását
 Részletek >

Köszönetet mondott a TISZA Pártnak Karácsony Gergely [2024-10-01]

Nem tesz javaslatot főpolgármester-helyettes személyére a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén a főpolgármester
 Részletek >

Szalai Ádám visszatér a magyar válogatotthoz [2024-10-01]

Hazai sajtóbeszámolók szerint a magyar válogatott egykori támadója az edzői stáb tagjaként visszatér a nemzeti csapathoz
 Részletek >

48 GB G.Skill RAM 9 GHz-en is ketyeghet egy AMD X870E vezérlőhidas alaplapban [2024-10-01]

Egy "királyi" kétcsatornás pakk AMD EXPO-val ment ennyit az ASUS egyik NitroPath DRAM-os bestiájában.
 Részletek >

Dörzsölhetik tenyerüket a tenisz szerelmesei, újra összecsap korunk két szupersztárja [2024-10-01]

Remek párbajnak nézünk elébe a pekingi torna döntőjében.
 Részletek >

Szoboszlais relikviára vágyik? Mutatjuk, mi jön ki 100 font alatt Liverpoolban [2024-10-01]

A világ összes pénzét el lehetne költeni, de szűkebb büdzsével is akadnak azért érdekességek.
 Részletek >

Itt a kormány reakciója, nem trükköznek az uniós forrásokkal [2024-10-01]

Nem igaz, hogy a kkv-k céljai helyett az állami feladatok ellátására mehetnek az uniós források.
 Részletek >

Döntött a Fidesz egyik budapesti kulcspolitikusa, nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe [2024-10-01]

Már azt is tudni, ki veszi át a helyét.
 Részletek >

Hujber Feri csúnyán összekapott feleségével a Nyerő Párosban: [2024-10-01]

 Részletek >

Az apja lenézte, de szülővárosa már szinte isteníti [2024-10-01]

Maastricht rajong a világhírű hegedűművészért.
 Részletek >

Az unokázós csalókat a romantikus csalók váltották [2024-10-01]

Gyakori, hogy külföldön élő orvosnak vagy katonának adják ki magukat.
 Részletek >

Bajban Hollywood, kipukkant a buborék [2024-10-01]

Egyre kevesebb produkció készül, leépítések mindenütt, ezért Los Angeles főpolgármestere munkacsoportot hozott létre Hollywood megmentésére: 681 ezren dolgoznak a szórakoztatóiparban, amely 115 milliárd dollárral járul hozzá a régió gazdaságához.
 Részletek >

[2024-10-01]

Négy-öt hónapja zajlik Felipe Massa jogi ügye a 2008-as F1-es vb-címmel kapcsolatban, erről beszélt ismét a brazil expilóta.
 Részletek >

Elő a gumicsizmákkal: komoly esők jönnek szerdától [2024-10-01]

Kiadós csapadékra figyelmeztet a HungaroMet: sokfelé 30 milliméternél is több eső eshet szombatig.
 Részletek >

Hiába vesztette el a többségét Pest megyében a Fidesz, a Mi Hazánk kisegítette [2024-10-01]

A Mi Hazánk az alakuló ülésen megszavazta a fideszes elnököt, míg a Momentum javaslatát a grémium napirendre sem vette.
 Részletek >

Ennek a 4 csillagjegynek minden összejön novemberben: ömleni fog a pénz [2024-10-01]

November közeledtével egyes csillagjegyek kiváló helyzetben találják magukat ahhoz, hogy valóra váltsák pénzügyi álmaikat, vagyis komoly összeghez jussanak. Íme, négy csillagjegy, akinek idén novemberben egy komolyabb összeg ütheti a markát.
 Részletek >

Toronymagasan így lehet megszabadulni a penésztől a leghamarabb a fürdőszobában [2024-10-01]

A penész eltávolítása a fürdőszobából nem olyan nehéz feladat.
 Részletek >

13 méteres, anyaszült meztelen szobrot emeltek Donald Trumpnak [2024-10-01]

Az alkotást jegyző névtelen művész a Tisztességtelen és obszcén címet választotta a szobornak. A 13 méter magas, Donald Trump amerikai elnökjelöltet ábrázoló szobor 2,7 tonnát nyom. A republikánusok szerint az alkotás szándékosan sokkol, és kár, hogy a Las Vegason átutazó családoknak az ádámkosztümös szobrot kell néznie.
 Részletek >

Szemet gyönyörködtető fotókból nyílt ingyenes kiállítás a Városligetben [2024-10-01]

Ingyenes fotókiállítás nyílt múlt héten a Magyarország 365 fotópályázat tavalyi kiírásának díjazott, illetve legjobb képeiből a Városligetben. A Blikk bejutott a kiállításra, ahol a mintegy 140 alkotást felvonultató tárlat a mai Magyarország természeti szépségeit, építményeit, életképeit mutatja be.
 Részletek >

Műtétek sora vár Sallai Nórára, összefogtak érte a kollégák - "Aki csak tud, azt arra kérem, hogy adjon vért, mert most Nóri élete a tét" [2024-10-01]

A kollégák könnyeikkel küszködve próbálják mozgósítani az országot Sallai Nóráért. A pénteken balesetet szenvedő színésznő állapota jelenleg válságos, eszméletlenül fekszik az intenzív osztályon, és sürgősen vérre van szüksége ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét.
 Részletek >

Poszttraumás stressztől szenved Donald kacsa! Ezek a legsötétebb teóriák gyermekkorunk kedvenc rajzfilmjeiről [2024-10-01]

1992-ben ezen a napon kezdte meg közvetítését a ma is hatalmas népszerűségnek örvendő rajzfilmcsatorna, a Cartoon Network. Több generáció is ismeri az érzést, amikor az óvodából vagy iskolából hazaérve tűkön ülve várta, hogy kezdődjön a kedvenc rajzfilmje. Ám ezek a mesék nem csupán a szórakoztatásról szóltak: számos társadalomkritikát és sötét titkot lehet felfedezni a háttérben - legalábbis egyes teóriák szerint. Ezekből szedtünk most össze néhányat.
 Részletek >

Spórolós baráti ebéd átlagnyugdíjból - Csingiszt megizzasztotta a kihívás [2024-10-01]

Belefér-e egy baráti ebéd a nagyon szűkös kasszába? Ha igen, hogyan? Az átlagnyugdíjból egy hónapig élő népszerű influenszer, Csingisz erre vállalkozott. A tanulság egyértelmű, akár ebédről, akár hirtelen kiadásról van szó, a takarékoskodás nagyon fontos. Anélkül nagyon nehéz mindennapok várnak az érintettekre.
 Részletek >

Így néz ki a 8 éve elhunyt Somló Tamás sírja most [2024-10-01]

Horváth Charlie sosem feledi a régi jó barátjával közös emlékeit. Somló Tamással évtizedeken keresztül ápoltak szoros kapcsolatot, amíg a gyilkos kór el nem ragadta a legendás zenészt. Bár már nyolc éve nincs köztünk Somló, Charlie a mai napig gyakran látogat ki a sírjához.
 Részletek >

Kiderült, hogy miért volt ennyi rendőr a belvárosban [2024-10-01]

Elképesztő razzia volt szombaton a Budapesten. Közel száz rendőr, polgárőr és taxiellenőr tartott ellenőrzést a hétvégén a belvárosban. A razzia alatt több mint 700 embert igazoltattak, akik közül 9 embert elfogtak majd előállítottak a hatóságok, 8 ember ellen pedig szabálysértési feljelentést is tettek.
 Részletek >

Miről ismerhető fel az árvízkáros autó? - A szakértő válaszol [2024-10-01]

Hogyan ismerhetjük fel, és érdemes-e megvennünk egy árvízkáros autót?
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   4    5    6    7   [8]   9    10    11    12      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 3 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    parkany sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: parkany sexpartner    Sex udvarhely    kely piequet    Vasmegye    Messi    kamaras    Kisértés    sturovo sex partner    szexpartner fauszt    Sopron szexpartner    Erotikusmasszazsudva rhely    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)