Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (83)

Web (607)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Veszélyben van a háza az árvíz miatt? [2024-09-17]

Nagy területen veszélyezteti az árvíz a lakóházakat Magyarországon. Rengetegen dolgoznak ebben a pillanatban is azért, hogy a tetőzéskor ne vesszenek oda emberek otthonai. Mai kérdésünk is az árvízzel kapcsolatos:
 Részletek >

Romániában újabb halálos áldozatuk van az áradásoknak, táborokat létesítettek az evakuált embereknek [2024-09-17]

Romániában újabb halálos áldozatuk van az ország keleti részében pusztító áradásoknak. Galac megyében két településen táborokat hoztak létre az evakuált embereknek.
 Részletek >

Az Index stábja katonai teherautón jutott be az árvíz által sújtott területre [2024-09-17]

Pozsonyba menet az egyik Duna-hídon már nem engedték át stábunkat.
 Részletek >

Karácsony: A Margit-szigeten homokzsákokat telepítünk, míg a Római-parton agyaggátat építünk [2024-09-17]

A csatornazsilipek zárásánál ipari búvárok végzik a feladatukat, továbbá megtettük a szükséges lépéseket a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért
 Részletek >

BM: Egyre több katona dolgozik az árvízi védekezésben, Orbán és Pintér sem utazik külföldre [2024-09-17]

Sajtótájékoztatót tartott Rétvári Bence az árvízi helyzet alakulásáról.
 Részletek >

Estünk hanyatt, mert visszacsábította Őt a TV2. Sokak nagy kedvence újra felbukkan és tarolni fog a képernyőkön [2024-09-17]

Már biztos, hogy sokat láthatjuk végre.
 Részletek >

A Liverpool edzője elmondta véleményét Szoboszlai teljesítményéről, gólokat vár tőle [2024-09-17]

Szerinte a magyar középpályás leginkább a labda nélküli játékban vállal fontos szerepet.
 Részletek >

Karácsony: a Margitszigeten homokzsákokat telepítünk, míg a Római-parton agyaggátat építünk [2024-09-17]

A csatornazsilipek zárásánál ipari búvárok végzik a feladatukat, továbbá megtettük a szükséges lépéseket a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért
 Részletek >

Mit jelent valójában, amikor a körmökön barázdák jelennek meg? [2024-09-17]

Észrevetted már azokat a bosszantó barázdákat a körmödön, és elgondolkodtál már azon, hogy miért vannak ott? Igen? Akkor jó helyen jársz.
 Részletek >

Árvíz Közép-Európában: Lengyelországban városokat evakuálnak, Romániában már hét halott van, Pozsony is víz alá került [2024-09-17]

Egész Közép-Európát letarolta a pusztító árvíz: Lengyelországban városokat evakuálnak, Romániában már hét halott van, de Pozsony is víz alá került. Míg egyes helyeken már túl vannak a legrosszabbon, máshol
 Részletek >

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell [2024-09-17]

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák. Mostanra mintegy 1400-an van a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell.
 Részletek >

[2024-09-17]

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Margitszigeten kezdte a napot, ahol a Fővárosi Vízművek szakembereivel készültek fel az érkező árvízre. A vízszint emelkedése miatt ma lezárják a szigetet, illetve több helyen is forgalmi változásokat jelentett be Karácsony a vészhelyzet kapcsán. Mutatjuk, hogyan változik a közlekedés.
 Részletek >

Sokakat meglepett, hogy elvállalta a felkérést a Dancing with the Stars új évadában Hosszú Katinka - Ez a valódi oka, hogy igent mondott! [2024-09-17]

Elárulta, hogy miért vállalta el.
 Részletek >

Havonta hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók [2024-09-17]

Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók, ezt pedig túlnyomórészt az ügyfelekre terhelték a pénzintézetek. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaélések döntő részében a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, akik az utóbbi esetekben átlagosan 2 millió forintot szereztek meg a rászedettektől
 Részletek >

Árvíz: lezárták a Margitszigetet, és a rakpartot, Kisoroszi több mint egy hétre el lesz zárva a külvilágtól [2024-09-17]

Kedden tovább folytatódik a felkészülés az árvízre: a fővárosban és a Lajtán harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Budapesten a Margitszigetet és a rakpartokat már lezárták, a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Március 15. tér között nem jár.
 Részletek >

Hosszú Katinka elárulta, miért mondott igent a TV2-nek [2024-09-17]

Bár még egyetlen próbájuk sem volt Suti Andrissal, Hosszú Katinka máris nagyon izgatott, hogy a TV2 műsorában szerepelhet. Az olimpikon kamerák előtt mondta el, miért fogadta el a csatorna felkérését.
 Részletek >

Bevetik a kommandót: a katonai rendőrség védi az árvíz miatt elhagyott otthonokat a betörőktől [2024-09-17]

Lengyelország beveti a katonai rendőrséget az árvíz sújtotta területeken: a kommandósok feladata az lesz, hogy az evakuált területeken járőrözzenek, megakadályozva a katasztrófát kihasználni próbáló betörőket.
 Részletek >

Nincs most menőbb hadi jármű ennél az aknamentesítő tanknál [2024-09-17]

Ha a Mad Maxben látnánk ezt a járművet, a pillánk sem rebbenne, de ez nem mozi, hanem maga a TNT-szagú valóság. A Rheinmetall legújabb aknamentesítő tankját úgy tervezték, hogy nagyon gyorsan tudjon széles utat vágni az aknamezőkön. De jármű képes felszámolni az útjába kerülő árkokat, tankcsapdákat és egyéb harckocsiakadályokat is.
 Részletek >

Késő estig pakolták a homokzsákokat Vácon - a HVG fotóriporterének képei [2024-09-17]

A naplementén túl is folytatódott a felkészülés a Duna áradására Vácon, a HVG fotóriportere, Lakos Gábor a helyszínen járt, és megörökítette az éjszakába nyúló árvízvédelmi munkálatokat.
 Részletek >

Vadon Jani nem titkolja tovább: ezért vállalta a felkérést Az Árulókba [2024-09-17]

Nem sokat gondolkodott a válaszon.
 Részletek >

Havi hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók [2024-09-17]

Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók, ezt pedig túlnyomórészt az ügyfelekre terhelték a pénzintézetek. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaélések döntő részében a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, akik az utóbbi esetekben átlagosan 2 millió forintot szereztek meg a rászedettektől
 Részletek >

A legszerencsésebb űrhajósok azok, akik az űrben ragadnak [2024-09-17]

Csak a repülő ragugalacsinokat kell kikerülniük.
 Részletek >

Most a SPAR ellen menetelnek a kormánycivilek [2024-09-17]

Ott vásároljunk, ahol azonos minőség mellett, jobb színvonalú kiszolgálással a legjobb árakat kaphatjuk
 Részletek >

Hogy néz ki manapság egy trendi nappali? [2024-09-17]

A nappali mindig is központi szerepet játszott az otthonokban: itt gyűlik össze a család, itt fogadjuk a vendégeinket és itt töltjük a legtöbb időt, amikor pihennénk vagy kikapcsolódnánk. Az utóbbi években észrevehettük, hogy a lakberendezési trendek gyorsan jönnek és mennek, de az biztos, hogy a modern nappalik kialakítása során egyre inkább a kényelem, a funkcionalitás és az esztétika egyensúlya kerül előtérbe. De hogyan is néz ki manapság egy igazán trendi nappali? Lássuk a legújabb irányzatokat!
 Részletek >

Tűz ütött ki az egyik InterCityn [2024-09-16]

Hétfőn a kora esti órákban gyulladt ki egy mozdony géptere. A szerelvény Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartott, de nem ért célt. Alsóbélatelep és Bélatelep között közlekedett, amikor felcsaptak a lángok. Szerencsére a mozdonyvezető megfékezte a lángokat, így személyi sérülés nem történt.
 Részletek >

Hétfő este újra felragyoghat a sarki fény Magyarországon: geomágneses vihar érkezik [2024-09-16]

Akár szabad szemmel is látható lehet a sarki fény Magyarországon hétfő este, ugyanis erős geomágneses vihar éri el a Földet. A késő esti, éjszakai órákban egy G3-as fokozatú napvihar éri el bolygónkat, amelyet a szombati X4.5-ös napkitörés indított útjára.
 Részletek >

Beválnak a modern Nostradamus jóslatai: előre látta a koronavírus-járványt is [2024-09-16]

A modern kor Nostradamusának tartják azt a férfit, akinek rendre valóra válnak a jövendölései. A 36 éves Athos Salome korábban megjósolta a koronavírus-világjárvány kitörését, Elon Musk Twitter-vásárlását, sőt, II. Erzsébet királynő halálát is. Ezúttal egy égi katasztrófára figyelmeztet.
 Részletek >

Dánia újabb F-16-osokat szállít le Ukrajnának [2024-09-16]

Kijev arra számít, hogy húsz F-16-os gépet kap nyugati partnereitől az év végéig.
 Részletek >

A Duna mentén élők már mentik a menthetőt [2024-09-16]

Már a katonákat is bevetették.
 Részletek >

Az UEFA burkolt fenyegetést küldött a futballreformokat tervező Angliának [2024-09-16]

Az is megtörténhet, amitől a legjobban félnek az Egyesült Királyságban.
 Részletek >

Tűz ütött ki az egyik InterCity-n [2024-09-16]

Hétfőn a kora esti órákban gyulladt ki egy mozdony géptere. A szerelvény Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartott, de nem ért célt. Alsóbélatelep és Bélatelep között közlekedett, mikor felcsaptak a lángok. Szerencsére a mozdonyvezető megfékezte a lángokat, így személyi sérülés nem történt.
 Részletek >

[2024-09-16]

Helyi és távolabbról érkezett önkéntesek együtt töltik a homokzsákokat a Duna jobb partján, miközben van, aki már ingóságait pakolja matracokra, és otthagyni készül otthonát, mert tudja, hogy a folyó el fogja önteni. Így készülnek az évtized dunai árhullámára Dunabogdánytól Tahitótfalun át Szentendréig. Ballai Vince és Vörös László videóriportja.
 Részletek >

Melltartó nélkül pózolt Vajna Timi: a szexi Prada ruhája nem sokat bízott a fantáziára [2024-09-16]

Melltartó nélkül, magától értetődő természetességgel pózolt Vajna Timea egy csipkés, egészen áttetsző, pici Prada ruhadarabban az Instagram-oldalán, a kommentelők nagy örömére.
 Részletek >

[2024-09-16]

Megkezdődött a katasztrófát feltáró meghallgatás.
 Részletek >

Shakira nem hagyta szó nélkül, hogy rajongói befotóztak a szoknyája alá [2024-09-16]

Az énekesnő helyre tette a kamerázó férfiakat, majd levonult a színpadról.
 Részletek >

Néhány órán belül saját, családi kriptotőzsdével fordul a kampányfinisre Donald Trump [2024-09-16]

Elnökként még átverésnek tartotta a kriptovalutákat, most saját tőzsdét indít Donald Trump, aki elsősorban a fiatal férfiak szavazataira pályázhat ezzel, valamint az ágazat képviselőinek sok millió dolláros támogatására.
 Részletek >

Ledöbbent az egész világ Katalin hercegné és Vilmos herceg üzenete hallatán [2024-09-16]

Ezt ki gondolta volna?
 Részletek >

Majdnem 50 bombát ástak ki a föld alól Érden: fotón a robbanótestek [2024-09-16]

49, a második világháborúban használt robbanótestet találtak egy építkezés előkészítése során. Bevetették magukat a tűzszerészek.
 Részletek >

Így néznek ki a legfrissebb képeken a Dancing with the Stars új évadának sztárjai - Hosszú Katinka kislánya még nem úszik, de táncol - fotók [2024-09-16]

Az egész ország tűkön ülve várta, hogy lerántsák a leplet a Dancing with the Stars ötödik évadának versenyzőiről. Hétfőn este A TV2 Playen élőben lehetett követni a nagyszabású sajtóeseményt, ahol valamennyi híresség megszólalt pár szó erejére. Íme a legfrissebb fotók a 2024-es DWTS mezőnyéről.
 Részletek >

Az ARUBA Hackathon visszatért [2024-09-16]

A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető...
 Részletek >

Ők a Dancing with the Stars szereplői: Tóth Gabi és párja, Szabó Zsófi, Hosszú Katinka is köztük van [2024-09-16]

A TV2 bemutatta, idén kik azok a hírességek, aki táncra perdül a Dancing with the Stars ötödik évadában.
 Részletek >

Végre itt vannak a Dancing with the Stars idei párosai [2024-09-16]

Idén már az ötödik évadát kezdi meg a TV2 sikerműsora, a Dancing with the Stars. A várva várt showba évről évre celebek mérik össze tudásukat, akiket nívós táncosok készítenek fel. Most végre kiderült, kik lépnek a parkettre a 2024-es évadban, sőt az idei évad riporteréről is lerántották a leplet!
 Részletek >

Végre itt vannak a Dancing with the Stars idei párosai [2024-09-16]

Idén már az ötödik évadát kezdi meg a TV2 sikerműsora, a Dancing with the Stars. A várva várt showba évről évre celebek mérik össze tudásukat, akiket nívós táncosok készítenek fel. Most végre kiderült, kik lépnek a parkettre a 2024-es évadban, sőt az idei évad riporteréről is lerántották a leplet!
 Részletek >

Ukrajna segítséget ajánlott Magyarországnak [2024-09-16]

Ukrajna száz katasztrófavédelmi szakembert küldene Lengyelországba azért, hogy segítsenek az országban pusztító árvizek következményeinek felszámolásában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be a szomszédos ország ajánlatáról.
 Részletek >

Ukrajna segítséget ajánlott Magyarországnak [2024-09-16]

Ukrajna száz katasztrófavédelmi szakembert küldene Lengyelországba azért, hogy segítsenek az országban pusztító árvizek következményeinek felszámolásában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be a szomszédos ország ajánlatáról.
 Részletek >

Cáfolják a szakemberek Magyar Pétert, aki szerint nincs elég katona a Duna mentén [2024-09-16]

A vízügy még nem tudja, mekkora összefogásra lesz szükség az árvízvédelemben.
 Részletek >

Meccs közben dobta ki a taccsot az NFL-játékos, de ami utána történt, az sem volt semmi [2024-09-16]

A sokat tapasztalt edzők sem láttak még ilyet a ligában.
 Részletek >

Így áll most az árvíz elleni védekezés a fővárosban [2024-09-16]

Közleményt adott ki a Fővárosi Csatornázási Művek a fővárosi árvízi védekezés állapotáról. A szakmailag felkészült dolgozók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy védelmet biztosítsanak Budapestnek, mielőtt az árvíz nagyobb károkat okozna. Hétfő délelőtt már megkezdték a védekezést a Margit-szigeten is.
 Részletek >

Drámai a legfrissebb előrejelzés: naponta akár 120 centimétert is emelkedhet a Duna vízszintje [2024-09-16]

Nagyon gyorsan változik a vízszint, naponta akár 1 méter 20 centimétert is emelkedhet. Erről számolt be Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A szakember kedd délután friss információkat közölt a jelenlegi hazai árvízhelyzetről és az áradás elleni védekezésről is.
 Részletek >

A világ legjobbja lenne? Komoly őrület van az összecsukható Honor Magic V3 körül: ennyibe kerül majd itthon [2024-09-16]

Kiválóan teljesített a több európai országában már kapható Honor Magic V3 az első piacon töltött napjaiban. A kinyitható felső kategóriás telefon Magyarországra csak október 1-jén érkezik meg. Addigra remélhetőleg megjön a következő nagy szállítmány is, mert a készletet szinte teljesen felvásárolták a fogyasztók.
 Részletek >

Együtt töltöttek homokzsákokat a DK és a Mi Hazánk aktivistái, Karácsony szerint a szelfik nem védenek semmitől [2024-09-16]

Hol a legnagyobb a baj, hogyan készülnek az árhullámra a hivatalos szervek, mekkora a víz, és meddig emelkedhet még a vízállás, ki mit csinál
 Részletek >

Varga Viktor és edzője már a mérkőzés reggelén tudta! Hihetetlen, amit kimondtak [2024-09-16]

A Sztárbox legutóbbi adása nem várt izgalmakat hozott Varga Viktor és Dóra Béla összecsapásán.
 Részletek >

Utazást tervezel? Ezt az 5 dolgot semmiféleképpen ne hagyd otthon [2024-09-16]

Az utazás megtervezése szórakoztató, izgalmas, és egy kis praktikumot igényel. Miután kiválasztottad az úti célt, lefoglaltad a repülőjegyed és a szállásodat, már belevetheted magad az utazás finomabb részleteibe, például abba, hogy milyen látnivalókat látogatsz meg, és mit pakolsz be.
 Részletek >

A honvédelmi miniszter nagy bejelentése: jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon [2024-09-16]

A Magyar Honvédség felkészült, készen áll és jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon. Ezt mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Nagy István agrárminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajta gátjánál. A katonák várják, hogy bárhol, ahol szükség van rájuk, bevethetők legyenek.
 Részletek >

A szakértők nem lepődtek meg a tomboló árvizeken: megelőzhető lett volna a kelet-közép-európai katasztrófa? [2024-09-16]

Nem csak hazánkban, de egész Közép-Európában óriási károkat okoz a Boris-ciklon
 Részletek >

Rajtol az európai csúcsfutball, szokatlan helyen láthatjuk a Liverpool első BL-mérkőzését [2024-09-16]

Háromnapos dömping a magyar televíziókban: 18 meccsből 11 kerül adásba.
 Részletek >

A CIA tagadja, hogy a venezuelai elnök ellen merényletet terveztek [2024-09-16]

Az állításokat
 Részletek >

Jön az új törvény, brutálisan érzékenyen érinti a pénztárcánkat [2024-09-16]

Jelentős kedvezménytől eshetünk el.
 Részletek >

Fontos dolgot árul el a személyiségedről, hogy mit látsz meg először ezen a képen [2024-09-16]

Mindannyian egyedien látjuk a dolgokat, ez pedig sokat elárul a valódi személyiségünkről. Ezúttal egy olyan személyiségtesztet hoztunk, amely segítségével egy pillanat alatt kiderítheti rejtett erősségeit és gyengeségeit
 Részletek >

Meghalt a magyar származású orvoslegenda, Bérci György [2024-09-16]

Életének 103. évében elhunyt Bérci György magyar származású orvos, aki forradalmasította a műtéti eljárásokat. Az orvos olyan orvostechnológiai eszközöket fejlesztett ki, melyeknek köszönhetően jelentős fejlődésnek indultak a minimálisan invazív operációk. Bérci augusztus 30-án halt meg, halálának híréről a családja számolt be.
 Részletek >

Mire készül Putyin? Masszív erősítést kap az orosz hadsereg [2024-09-16]

170 ezer katonával növeli Putyin az orosz hadsereget, ezzel együtt már közel 2,4 milliósra nő az orosz fegyveres erők létszáma.
 Részletek >

Itt a térkép! Mutatjuk, hol csap le a legdurvábban a közelgő árvíz [2024-09-16]

A Boris-ciklon továbbra sem kíméli Európát: jelentős károkat okozott a környező országokban, egyes helyeken már halálos áldozatokat is követelt. Magyarországon pedig még csak most fog tetőzni. Hazánkat ábrázoló infografikán mutatjuk, hogy az egyes területeken milyen fokú veszélynek van kitéve a hazai lakosság.
 Részletek >

Egyre több személyi sérüléssel járó balesetet okoznak az elektromos rolleresek [2024-09-16]

Emelkedik az elektromos rollerekkel közlekedők által okozott, személyi sérüléssel járó balesetek száma. Ezt a Biztonság hete elnevezésű budapesti rendezvénysorozat megnyitóján közölte hétfőn Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hétfőn kezdődött, és vasárnapig tartó rendezvénysorozat kiemelt témája az elektromos rollerek kérdése, az azokat használók közlekedési kultúrájának javítása.
 Részletek >

Orbán az EP helyett a gátra megy, Magyar Péter homokzsákot tölt, Pilismaróton bevonták a katonákat is [2024-09-16]

Hol a legnagyobb a baj, hogyan készülnek az árhullámra a hivatalos szervek, mekkora a víz, és meddig emelkedhet még a vízállás, ki mit csinál
 Részletek >

Katalin öccse kitálalt Vilmos hercegről: új könyvében sosem hallott történeteket írt le a házaspárról [2024-09-16]

James Middleton új könyvében Vilmosról és Katalinról is írt.
 Részletek >

Árvíz: Kétéltű lánctalpasokkal indultak meg a katonák a gátra [2024-09-16]

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Facebookon jelentette be, hogy kétéltű járművekkel is beszáll a honvédség az árvízvédelembe. A PTSZ-M típusú kétéltű lánctalpasok Szentesről indultak és a Duna védelmét hivatottak erősíteni.
 Részletek >

Cáfolják Novák üzlettársának demográfiáról szóló elméleteit, amire közös civil szervezetük is épül [2024-09-16]

Kutatók szerint nincs tudományos alapja Stephen J. Shaw dokumentumfilmjének. A rendező Novák Katalinnal közösen küzd a csökkenő születésszám és a globális népesedési problémák ellen.
 Részletek >

Alkatrésznek sem lesznek jók a lopott iPhone-ok [2024-09-16]

Az iOS18-cal az Activation Lock funkció az eredeti tulajdonoshoz köti a készülék alkatrészeit is.
 Részletek >

Hibátlan Raptor Lake CPU-kat is cserél az Intel [2024-09-16]

Az ügyfelek leleményessége itt is határtalan, amivel kihasználják a cég leterheltségét.
 Részletek >

Az OpenAI új mesterséges intelligenciája előrevetíti a jövőt [2024-09-16]

A ChatGPT fejlesztője, az OpenAI a közelmúltban bevezetett mesterséges intelligencia szoftvere kifejezetten összetett érvelési láncokat kíván feldolgozni, hogy többek között új lehetőségeket nyisson a kutatás területén.
 Részletek >

Így vásároljon, ha nem akar elhízni és feleslegesen költekezni [2024-09-16]

Mindenki szeretne jókat enni, de közben az egészségét is megőrizni, valamint ha lehet, mindezt a legkevesebb pénzből kihozni. Nem könnyű feladat egy olyan világban, ahol napról napra több és újabb, még nem ismert élelmiszereket, nyersanyagokat érhetünk el a boltok polcain és minden a vásárlásra biztat. Mutatunk néhány egyszerű trükköt.
 Részletek >

Eldőlt, hol és mikor rendezik 2025-ben az F1-es téli tesztet [2024-09-16]

A szezonnyitó helyszíne módosult, itt azonban nincs változás: február utolsó napjaiban Bahrein látja vendégül a csapatokat.
 Részletek >

Közel százmillióra bírságolta az MNB az egyik legnagyobb magyar biztosítót [2024-09-16]

A tavaly nyárig Aegon néven ismert társaságnál jelentős fogyasztóvédelmi hiányosságokat találtak.
 Részletek >

Vilmos és Katalin így köszöntötték Harryt 40. szülinapja alkalmából: Károly és Kamilla sem feledkezett meg a hercegről [2024-09-16]

Harry herceget az Angliában élő családja is felköszöntötte.
 Részletek >

Árvíz [2024-09-16]

Hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott Pintér Sándor belügyminiszter az árvízi védekezésről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ termében. Pintér elmondta, hogy a Boris-ciklon az utóbbi napokban jelentős károkat okozott Európa-szerte, a Duna kilépett a medréből, és hamarosan eléri a ciklus hatása Magyarországot is, hazánkban elsősorban a Duna-menti területek vannak veszélyben.
 Részletek >

5 svéd eredmény, amelyek jobbá tették a világot [2024-09-16]

Armand Duplantis, a svéd rúdugró sztár nemrég azzal írta bele magát a történelembe, hogy világrekordot döntött a párizsi olimpián. De nem ez az egyetlen terület, ahol a svédek emlékezetes teljesítményt nyújtottak, és ezzel megragadták a világ figyelmét számos innováció és jó gyakorlat feltalálása fűződik a nevükhöz. Az alábbi eredmények jól példázzák a találékonyságukat és az előremutató gondolkodásukat.
 Részletek >

Rekordközeli vízmennyiség és halálos áldozatok [2024-09-16]

A pár nappal ezelőtti kánikula után az időjárás továbbra sem kegyes az emberekhez: eddig az volt a feladat, hogy hogyan lehet minél kevesebb ruhát felhúzni, az elmúlt napokban pedig már az a kihívás, hogy minél több réteget vegyünk magunkra. Bónuszként elérte Közép- és Kelet-Európát a Boris nevű ciklon, amely árvizet, havazást és viharos szelet hoz magával. A brutális időjárási viszonyok sok helyen gátolják a közlekedést, áramkimaradásokat okoznak, valamint veszélyeztetik az embereket is. Szombatra virradóan öt embert halt meg Romániában a szélsőséges időjárás miatt, és több százat evakuálni kellett....
 Részletek >

Cincáló vámpírfogak és Heidi Klum orbitális mellei: őrület volt az Emmy-gálán [2024-09-16]

Ma hajnalban hirdették ki az év legfontosabb televíziós díjainak eredményét. Az este egyértelmű győztese a Sógun című sorozat, ami 4 fődíjat is bezsebelt dráma kategóriában. Mutatjuk, hogy kiknek sikerült bezsebelnie a neves díjat 2024-ben, és, hogy milyen elképesztő ruhakölteményekben jelentek meg a sztárok az idei díjátadón.
 Részletek >

Mindjárt itt az évtized árvize: így tud segíteni, aki részt venne a védekezésben [2024-09-16]

Fontos információkat tettek közzé a közelgő árvízzel kapcsolatos védekezésről!
 Részletek >

Autósport [2024-09-16]

Fantasztikus magyar siker autósportban! Nagy Norbert idén is Európa-bajnok lett. Nagy Norbert megvédte Európa-bajnoki címét! A hegyi Európa-bajnokság zárófutamán a magyar klasszis ezüstérmes lett, közben nagy vetélytársa, az olasz Lukas Biciatto megszerezte az első helyet, így mindkét pilóta 212 ponttal zárt az 5-ös kategória élén, és mindketten átvehetik az Európa-bajnoknak járó trófeát. A mindent eldöntő...
 Részletek >

Adatokat loptak a Fortinettől [2024-09-16]

Újabb kellemetlen hír a biztonsági cég házatájáról.
 Részletek >

Borbély Alexandra és ikerlányai shoppingoltak: cukin nézegették a ruhákat [2024-09-16]

Borbély Alexandra anya és lányai vásárlós napja nagy sikert aratott az Instagramon.
 Részletek >

Árvíz - Pintér Sándor: A felkészültségünk elérte a 100 százalékot [2024-09-16]

Hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott Pintér Sándor belügyminiszter az árvízi védekezésről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ termében. Pintér elmondta, hogy a Boris-ciklon az utóbbi napokban jelentős károkat okozott Európa-szerte, a Duna kilépett a medréből, és hamarosan eléri a ciklus hatása Magyarországot is, hazánkban elsősorban a Duna-menti területek vannak veszélyben.
 Részletek >

Pintér Sándor az árvízről: A felkészültségünk elérte a 100 százalékot [2024-09-16]

A Boris ciklon súlyos problémákat okozott Európában, hatása hamarosan Magyarországot is eléri.
 Részletek >

Negyvenéves hölgy is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe [2024-09-16]

A döntő győztese képviselheti hazánkat a világ legrangosabb szépségversenyén.
 Részletek >

Rossz alkatrész, legrosszabb egyensúly: ezért szenvedett Hamilton [2024-09-16]

A hétszeres F1-es világbajnok elmondta, miért kellett motort cserélniük, miért vezetett furcsán és miért nem tudott előzni Bakuban.
 Részletek >

Fogyni szeretnél, de nem akarsz koplalni? Ezzel a módszerrel könnyen célhoz érhetsz [2024-09-16]

A fogyáshoz bizonyos dolgokat be kell tartanod. Ugyanis az ideális fogyás életmódváltással jár, és nem meríti ki a szervezetet.
 Részletek >

Nem csak egészségesek, a kilókat is leolvasztják rólad - 7 anyagcserét pörgető élelmiszer 50 év felettieknek [2024-09-16]

50 éves kor felett érdemes az anyagcserét gyorsító ételeket beépíteni az étrendbe.
 Részletek >

Íme Schmied Zoltán színésznő felesége, Katalin: megmutatták 7 hónapos kisfiukat [2024-09-16]

Schmied Zoltán és felesége együtt mutatták meg kisfiukat a Fókuszban. A héthónapos Milán cuki csemete.
 Részletek >

Elképesztő, mit műveltek: így néz ki egy favágó verseny [2024-09-16]

Ön volt már szemtanúja favágó versenynek? Mutatjuk a legextrémebb fotókat a magyar bajnokságról, amelyen hazánk legjobbjai küzdöttek az első helyért.
 Részletek >

Tarolt az Emmyn a Sógun, minden fődíjat bezsebelt a kategóriájában [2024-09-16]

A Mackó és a Szarvasbébi is elismerésben részesült.
 Részletek >

Könnyek között jelentette be visszavonulását a kétszeres olimpiai bajnok sztár [2024-09-16]

Annak idején nagy csatákat vívott Hosszú Katinkával.
 Részletek >

A Sógun lett az idei Emmy nagy nyertese, de nagyot ment A mackó és a Szarvasbébi is [2024-09-16]

A 76. Emmy-gálán a legjobb sorozatokat díjazták.
 Részletek >

Újra használhatja Völner családja a lefoglalt Porschét és Lexust [2024-09-16]

Bírói engedéllyel adták vissza a korrupcióval vádolt Völner Pál családjának azokat az autókat, amiket az eljárás korábbi szakaszában foglaltak le, ezeket újra használhatják
 Részletek >

Második világháborús gránátokat találtak egy érdi építkezésen [2024-09-16]

A robbanótesteket Érd külterületén találták, amikor egy építkezést akartak elkezdeni.
 Részletek >

Megszólalt Bese Gergő testvére: [2024-09-16]

Megszólalt a botrányba keveredő Bese Gergő atya testvére. A családtag kitalált arról, hogy mit gondolnak az egykori pap körül kialakult helyzettel kapcsolatban, ami azután robbant ki, hogy kiderült, melegbulikba járt, valamint videókat készültek a szexuális aktusairól. A testvér szerint a Fidesz kihasználta a plébánost, és
 Részletek >

Annyira elszálltak az árak, hogy a Kaufland már a magyarországi vásárlóknak hirdet Szlovákiában [2024-09-16]

Forintban is feltüntették az árakat.
 Részletek >

Tarolt az Emmy-n a Sógun, minden fődíjat bezsebelt a kategóriájában [2024-09-16]

A Mackó és a Szarvasbébi is elismerésben részesült.
 Részletek >

Óriási fordulat az Ázsia Expresszben: L.L. Junior és Dárdai Blanka két héttel később csatlakoznak a versenyhez [2024-09-16]

Már nem sokat kell várnia a nézőknek, hogy nyomon követhessék L.L. Junior, illetve Dárdai Blanka kalandjait az Ázsia Expresszben. Kiderült, mikor csatlakoznak a csapathoz.
 Részletek >

Megvannak a terézvárosi szavazás az eredményei: kiderült, mi lesz az Airbnb-k sorsa [2024-09-16]

Szeptember 2-től szeptember 15-ig szavazhattak a terézvárosiak a rövidtávú szálláskiadással kapcsolatban. A Terézvárosi Önkormányzat friss közleménye szerint összesen 6083 szavazat gyűlt össze, amelyek szerint betiltják az Airbnbt a kerületben. A változtatásokat 2026-tól vezetik be.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   8    9    10    11   [12]   13    14    15    16      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    parkany sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: parkany sexpartner    Sex udvarhely    kely piequet    Vasmegye    Messi    kamaras    Kisértés    sturovo sex partner    szexpartner fauszt    Sopron szexpartner    Erotikusmasszazsudva rhely    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)