Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (66)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Kikötőzsiliphez láncolták magukat az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták Hollandiában [2024-08-19]

A nyolc aktivistát bekísértek az őrszobára, majd később elengedték őket, az ügyben nem tartóztattak le senkit.
 Részletek >

Robert De Niro úgy ugrott a tengerbe egy jachtról, mintha nem a 81., hanem 18. születésnapját ünnepelné [2024-08-19]

 Részletek >

Az MTK legyőzve, továbbra is százszázalékos teljesítménnyel hasít a Puskás Akadémia [2024-08-19]

A nagy nyomás hatására sem hajlottak meg a felcsútiak.
 Részletek >

AI generálta a STRAND egyik monumentális sátrát [2024-08-19]

Egy 8 konténer nagyságú, AI által generált alkotás is várja a fesztivál résztvevőit.
 Részletek >

Vitatott vizeken ütközött össze két hajó [2024-08-19]

Mindkét fél a másikat hibáztatta.
 Részletek >

Ötös erősségű földrengés rázta meg Japánt [2024-08-19]

Sérültekről nem érkezett jelentés.
 Részletek >

Elképesztő az István, a király utóélete [2024-08-19]

A mű közönségsikere a benne főszerepet kapó rockerek népszerűségét is nagyban növelte.
 Részletek >

Jó termés várható a magyarok egyik kedvenc gyümölcséből, de a hőség ennek is keresztbe tehet [2024-08-19]

Hull a szilva a fáról.
 Részletek >

Enyhe földrengés rázta meg Pécs térségét [2024-08-19]

A földmozgást a lakosság is észlelhette.
 Részletek >

Tíz év után ismét Európa-bajnoki érmes a magyar férfi ifjúsági kéziválogatott [2024-08-19]

Gulyás István csapata hátrányból állt fel, és mentette hosszabbításra a találkozót.
 Részletek >

Elmerült a vízben, újra kellett éleszteni egy férfit Siófoknál [2024-08-19]

Búvár hozta a felszínre.
 Részletek >

Budapestről jelentkezett be Alison Brie és Dave Franco [2024-08-19]

 Részletek >

A Csinibaba kulisszatitkai: Reviczky Gábor sosem hallott részletekről mesélt [2024-08-19]

Az 1997-es magyar vígjáték egy hatalmas mérföldkő volt a filmforgatásban.
 Részletek >

L.L. Junior reagált a rendőrségi botrányra: csúnyán kiakadt a rapper [2024-08-19]

Nagyon kiakadt a híresség...
 Részletek >

Most érkezett a szomorú hír Pásztor Erzsiról [2024-08-19]

Súlyos, ami vele történt...
 Részletek >

Kulcsár Edina még szokja a négygyermekes anyuka szerepét: [2024-08-19]

Kulcsár Edina és G.w.M. másfél hete jelentették be, hogy megszületett második közös gyermekük, egy kisfiú, akit Dionnak neveztek el. Az egykori szépségkirálynő most megosztotta tapasztalatait követőivel a négygyermekes anyaságról és a negyedik császármetszés utáni felépüléséről. Elmondta azt is, hogy bár tartott a beavatkozástól, ezúttal sokkal könnyebben viselte.
 Részletek >

"Igen, én hívtam rendőrt" - Nincs vége! Varsányi Réka azonnal reagált Alekosz kitálalására [2024-08-19]

Úgy tűnik, óriási balhéval indul a hét! Ahogy arról beszámoltunk, Alekosz ma reggel váratlanul közösségi oldalán osztott meg egy hosszabb szöveget, melyben részletesen ír arról a Varsányi Rékáról, akivel korábban egy párost alkottak a TV2 Ázsia Expressz című műsorában.
 Részletek >

Meghalt John Aprea [2024-08-19]

83 éves korában, augusztus 5-én elhunyt az ismert amerikai színész, John Aprea. Első filmes szerepét meg az 1960-as években kapta meg, viszont az legemlékezetesebb alakítását A keresztapa II-ben nyújtotta Salvatore Tessio szerepében. A színésznek számos szerepe a maffiához kötődött.
 Részletek >

Végre kiderült, miért maradt el a várva várt csók Mark Wahlberg és Halle Berry között [2024-08-19]

A Netflix új kémes, romantikus akció-vígjátéka, A szervezet (The Union) Mark Wahlberg és Halle Berry főszereplésével múlt héten pénteken debütált. A film különlegessége, hogy bár a főszereplők között izzik a levegő, végül egyszer sem csókolják meg egymást. A rendező, Julian Farino elárulta, ez tudatos döntés volt a folytatás reményében. A csók szándékos kihagyása teret hagy a kapcsolat kibontakozásának, és remélhetőleg a nézők is többet akarnak miatta.
 Részletek >

Ön érezte? Földrengés volt Pécs környékén ma reggel [2024-08-19]

Földrengés volt Pécstől keletre hétfőn reggel, a 2,2-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette. A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma tájékoztatása szerint reggel 7 óra környékén lehetett érezni a 2,2-es magnitúdójú földrengést. Eddig viszont senki nem érzékelte a jelenséget.
 Részletek >

Bagi Iván az utca emberét kérdezte, mit ünneplünk augusztus 20-án: az eredmény sokkoló - videó! [2024-08-19]

Bagi Iván az utca emberét kérdezte, vajon tudják-e, mit ünneplünk augusztus 20-án. A humorista maga is meglepődött az eredményen.
 Részletek >

Marco Rossi segítője lesz az átalakulóban lévő Budapest Honvéd új vezetőedzője [2024-08-19]

A klub csütörtökön jelentette be, hogy Leisztinger Tamás lett az új tulajdonosa, majd néhány órával később távozott Csertői Aurél, a Honvéd eddigi vezetőedzője.
 Részletek >

Most jött Jakupcsek Gabriella lányáról [2024-08-19]

Még ő is meglepődhetett rajta.
 Részletek >

Te is sokszor jártál már úgy, hogy nem tudtad eltávolítani a matricák ragacsos nyomát? Ez segít! [2024-08-19]

Te is jártál már így?
 Részletek >

Miből van az ecet? Így készül az ezerarcú háztartási szer [2024-08-19]

Használod a konyhában és a fürdőben, de nem is tudod igazán, miből van?
 Részletek >

Változékony idővel indul a hét, majd visszatér a meleg [2024-08-19]

A hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, majd a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő 28-35 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel.
 Részletek >

Változékony idővel indul a hét, majd visszatér a meleg [2024-08-19]

A hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, majd a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő 28-35 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel.
 Részletek >

[2024-08-19]

Gyurcsány Ferencet pedig ezzel berobbantotta a politikába.
 Részletek >

Jó hír a horrorrajongóknak, Magyarországra érkezik a műfaj egyik kedvenc írója [2024-08-19]

 Részletek >

Ötévesen tűnt el, 25 évvel később a Google Earth segítségével talált haza egy férfi [2024-08-19]

Saroo Brierley 25 év után, több ezer óra kutatómunkát követően találta meg a családját.
 Részletek >

Száműztek egy Banksy-művet a londoni állatkertből [2024-08-19]

A népszerű street art művész jelenleg egy állatos sorozattal kápráztatja el követőit.
 Részletek >

[2024-08-19]

Nemzetközi díjakat nyert egy kisfiú kálváriája a magyar iskolarendszerben.
 Részletek >

Váratlanul elkezdett feldagadni a nagy hőségben sok Kínában gyártott autó [2024-08-19]

Úgy tűnik, a hőhullámok, amelyek Kínát sem kerülik el, nemcsak az ottani embereket, hanem az autókat is megviselik, meglepő hatást okozva a járműveknél.
 Részletek >

[2024-08-19]

Parc Fermé:
 Részletek >

Ki nem találod, melyik színész volt Diana hercegnő titkos szerelme: egy hajszálon múlt, hogy együtt forgassanak [2024-08-19]

Diana hercegnő majdnem szerepelt egy filmben a szívtipró színésszel.
 Részletek >

Ezeket a hibákat a legtöbben elkövetjük! Íme 8 módszer, ahogyan NE tárold a tojásokat [2024-08-19]

Ha te is így tárolod a tojásokat, akkor érdemes tudnod, hogy nagyon rossz módszert alkalmazol.
 Részletek >

Óriási a boldogság: Sydney van den Bosch osztotta meg a csodálatos hírt [2024-08-19]

Még év elején tudatta az országgal, hogy válása után rátalált a szerelem és eljegyezték...
 Részletek >

Lovakkal ütközött egy autó a 26-os számú főúton, egy ember meghalt [2024-08-19]

A balesetben három ló is elpusztult.
 Részletek >

Elgázolták az America [2024-08-19]

Egy amerikai komikus, aki karrierje során az America
 Részletek >

Gépfegyverrel felszerelt Cybertruckot kapott a csecsen vezető [2024-08-19]

Az orosz csecsen régió vezetője, Ramzan Kadirov bemutatta az új Tesla Cybertruckot, amely egy 12,7 mm-es géppuskával van ellátva. A hadúr állítása szerint Elon Musk személyesen ajándékozta neki a járművet. Kadirov arról is beszámolt, hogy az autót fel akarja használni az ukránok ellen a háborúban. Az üzletembert pedig a modern idők legnagyobb zsenijének nevezte.
 Részletek >

[2024-08-19]

Alekosz körül a ValóVilág-győzelmét követően folyamatosan forgolódtak a nők. A reality negyedik szériájának győztese több alkalmi és komolyabb partnerét is bemutatta már a médiában, többen pedig közülük később a menyasszonyai is lettek.
 Részletek >

Elsüllyedt egy turistákkal teli hajó az olasz partoknál ma hajnalban: 7 embert azóta sem találnak [2024-08-19]

A rossz időjárás következtében a hajnali órák során elsüllyedt egy hajó 22 emberrel a fedélzetén Palermo térségében. A parti őrség járőrhajói valamint a tűzoltóság 15 embert már kimentette, további hét utast viszont továbbra is keresnek. A túlélők között volt egy egyévesnél fiatalabb gyermek is, akit azóta egy közeli gyermekkórházba szállítottak.
 Részletek >

Pokoli dráma Siófokon! Újra kellett éleszteni egy vízbe merült férfit [2024-08-19]

A Balatoni Vízirendészet és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) gyorsan és hatékonyan lépett közbe, miután egy férfi elmerült a Siófoki BAHART kikötőben. A helyszínen a búvárok és a mentőcsapatok azonnal megkezdték a keresést és az újraélesztést, aminek köszönhetően a férfi életét sikeresen megmentették. A bajbajutottat kórházba szállították.
 Részletek >

Nyomoz a rendőrség, miután valaki távirányítóval indított el egy zöld füstbombát a Fradi [2024-08-19]

A helyzet furcsaságát jelzi, hogy mindezt egy látványosan unatkozó rendező orra előtt sikerült eljátszani.
 Részletek >

Itt az óriási fordulat: Jennifer Lopez és Ben Affleck mégis kibékültek? [2024-08-19]

Újabb fordulat az ügyben...
 Részletek >

Így készül a krémes dubaji csoki: ez a recept pörög most a TikTokon [2024-08-19]

A pisztáciás krémmel töltött dubaji csokinak te is egy pillanat alatt a rabjává válsz majd.
 Részletek >

A Mi Hazánk tavalyi törvényjavaslata segítheti ki Karácsony Gergelyt [2024-08-19]

A törvénymódosítást a Fidesz támogatásával fogadták el, ám épp a kormánypárt volt az, amely 2014-ben kivezette azt.
 Részletek >

Öt elszabadult ló okozott halálos balesetet Sajószentpéternél [2024-08-19]

A balesetben három ló is elpusztult.
 Részletek >

NB II: a megsemmisítő vereség után lemondott a vezetőedző [2024-08-19]

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) elmúlt fordulójában súlyos vereséget szenvedett a Budafok hazai pályán
 Részletek >

BringaSport Magazin 252 [2024-08-19]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: RAD Company Downhill Országos Bajnokság, Lillafüred; Olimpiai sajtótájékoztató Vas Blankával és Valter Attilával, Budapest; Magyar Kerékpáros Szövetség
 Részletek >

Hőség - Meteorológia: szombaton is megdőlt a hajnali országos melegrekord [2024-08-19]

Az augusztus 17-ére vonatkozó napi maximum-hőmérséklet rekordja is megdőlt szombaton.
 Részletek >

Nem érezni világvége-hangulatot a világ végén [2024-08-19]

Pedig cunamit jósoltak.
 Részletek >

Volt valami, ami még a futball-Eb-vel és az olimpiával is felvette a versenyt [2024-08-19]

Néha még pótszékezni is kellett.
 Részletek >

Briatore: Nem számít most, ki a versenyzőnk [2024-08-19]

Jelenleg a versenyképesség javítása és a csapat újraépítése a fő feladat az Alpine-nál, a pilóták személye másodlagos
 Részletek >

Pataki Ági fia már 33 éves: István ennyire hasonlít az apjára [2024-08-19]

Pataki Ági és filmproducer férje, Kovács Gábor házasságából egy gyermek született. Fiukat ritka képen mutatták meg.
 Részletek >

Megszólalt a szakorvos: Így kell megfelelően abbahagyni a diétát, hogy elkerüld az újbóli hízást [2024-08-19]

Nem könnyű megtartani a diétában elért súlyt, de így...
 Részletek >

Sokáig titkolták Károly királyról, de most kiderült a betegségéről [2024-08-19]

Károly király visszavonulása a nyilvánosságtól nem véletlenül történt.
 Részletek >

Augusztus 20. - Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten [2024-08-19]

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.
 Részletek >

Újabb sztárpár érkezett hazánkba! Alison Brie és Dave Franco Budapesten romantikáznak [2024-08-19]

Alison Brie vasárnap Budapesten készült Instagram-videót osztott meg, melyen a Halászbástyánál egy utcai hegedűművész játékára táncolt. A színésznő férjével, Dave Francóval is élvezte a várost, aki nagy valószínűséggel forgatás miatt érkezett a magyar fővárosba. Mint ismert, a Szemfényvesztők 3-at nálunk forgatják, így számos népszerű sztár érkezhet még Budapestre, köztük Daniel Radcliffe, Woody Harrelson és Morgan Freeman is.
 Részletek >

Riadót fújt a rendőrség: eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten [2024-08-19]

Eltűnt egy 13 éves kislány, Menyu Kitti Mária, aki vasárnap ismeretlen helyre ment el zuglói otthonából. A rendőrség nagy erőkkel keresi a körülbelül 160 centiméter magas, hosszú, sötétbarna hajú lányt, aki eltűnésekor fekete egyberuhát, fehér cipőt és rózsaszín oldaltáskát viselt. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a lány hollétéről, azonnal értesítse a rendőrséget.
 Részletek >

Dráma Dunacsúnon: egy férfi többször rálőtt a barátnőjére, majd végzett magával [2024-08-19]

Vasárnap este lövések dördültek a szlovákiai Dunacsúnon, ahol egy ámokfutó férfi a Hraniciarska utcában, a községháza előtt többször rálőtt barátnőjére, majd maga ellen fordította fegyverét. Szemtanúk szerint összesen 4-5 lövést adott le az 58 éves elkövető. A nőt újra kellett éleszteni, de eszméleténél volt, amikor kórházba szállították.
 Részletek >

"Engem többször megütöttél! ... Értsd meg! Nem kellesz nekem" - Óriási botrány, Alekosz kitálalt Varsányi Rékáról [2024-08-19]

Alekosz körül a ValóVilágos győzelmét követően folyamatosan forgolódtak a nők. A reality negyedik szériájának győztese több alkalmi és komolyabb partnerét is bemutatta már a médiában, többen pedig közülük később a menyasszonyai is lettek.
 Részletek >

Ez a mezőgazdaság jövője? Home office-os traktorosokat keresnek [2024-08-19]

Egy amerikai vállalat forradalmasítja a mezőgazdaságot, és virtuális traktorkezelőket keres önvezető traktorflottája irányítására, akik akár otthonról is dolgozhatnak. A távoli felügyeletet számítógépen keresztül végzik, így több járművet is irányíthatnak. Az új munkakör a jövő mezőgazdaságát tükrözi, ahol már minden terepmunkát kiszerveznek.
 Részletek >

8 KRESZ kérdés, amire nem mindenki tud válaszolni [2024-08-19]

Az autópályás közlekedés során is könnyű balesetet okozni, figyelmetlenül vezetni.
 Részletek >

Durva átverés! Teljesen kiakarták forgatni a vagyonából a színésznőt [2024-08-19]

Amit elmondott, az..
 Részletek >

300 kalóriás csirkés tészta: könnyű, mégis laktató recept [2024-08-19]

Ez a könnyű, 300 kalóriás csirkés tészta citromlétől lesz frissítő.
 Részletek >

Ha teheti, ezen a két napon ne üljön autóba [2024-08-19]

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.
 Részletek >

Riasztást adtak ki zivatarok miatt, az ország jelentős részén nagy melegre figyelmeztetnek [2024-08-19]

A hőmérséklet délután 29 és 39 fok között alakul.
 Részletek >

Darabos, barna víz folyik Tiszavasváriban, már főzni és fürdeni sem mernek vele a helyiek [2024-08-19]

A szolgáltató szerint az egészségre nem ártalmas.
 Részletek >

Robert De Niro úgy ugrott a tengerbe egy jachtról, mintha nem 81, hanem 18. születésnapját ünnepelné [2024-08-19]

 Részletek >

Több mint 70 ember lépett illegálisan Magyarországra [2024-08-19]

Viszont csak páran érkeztek embercsempészek segítségével.
 Részletek >

Alaposan felfordul az autós közlekedés Budapesten, ezeket az utakat kell elkerülni [2024-08-19]

Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani az ünnep miatt.
 Részletek >

Nem érezni világvége hangulatot a világ végén [2024-08-19]

Pedig cunamit jósoltak.
 Részletek >

Elfér egy zsebben: egy egész számítógépet tettek egy összehajtható billentyűzetbe [2024-08-19]

Nem elég, hogy egy billentyűzetbe tették az alábbi számítógépet, de ez a billentyűzet még össze is hajtható. Talán ezért is nevezi kínai gyártója a jövő mobileszközének komputerét.
 Részletek >

Jakupcsek Gabriella 16 éves lánya magas tini: Emma túlnőtte az édesanyját [2024-08-19]

Jakupcsek Gabriella és lánya közös, friss fotóján egyértelműen látszik, Emma magas tinédzser lett.
 Részletek >

Gergely Róbert szerelmes volt Détár Enikőbe: arculcsapásként érte, hogy végül nem őt választotta [2024-08-19]

Kapcsolatuk akár több is lehetett volna, mint barátság, de a szerelem beteljesületlen maradt.
 Részletek >

Szeptemberi horoszkóp-előrejelzés a Skorpióknak: vedd észre a változást, sok mindent érdemes átgondolnod ebben a hónapban [2024-08-19]

Kedves Skorpió, ne csak a saját elképzelésedet hajtogasd, érdemes a másik felet is meghallgatnod.
 Részletek >

Most jött Stohl Andrástól. A lányáról van szó [2024-08-19]

Nagyon nehéz lehet neki.
 Részletek >

[2024-08-19]

Parc Fermé:
 Részletek >

Ahol a Red Bull még mindig előnyben van az F1-es riválisokkal szemben [2024-08-19]

Tempó terén talán már le is hagyták őket, de volt pilótájuk rámutatott, miben a legjobb még mindig az energiaitalos gárda.
 Részletek >

Kigyulladt egy raktár Sajóbábony külterületén - képek [2024-08-19]

Hétfő hajnalra eloltották a tüzet, amely egy sajóbábonyi raktárban ütött ki még vasárnap délután.
 Részletek >

Senki nem repül sehova? Rengeteg járatot töröltek a világ legnagyobb légitársaságai - itt a lista [2024-08-19]

A fokozódó közel-keleti feszültségek miatt számos légitársaság felfüggesztette a régióba induló járatait, vagy kerülik a légteret. Nemrégiben a Wizz Air számolt be arról, hogy elkerüli Irak légterét, amivel hosszabb lesz a menetidő egyes járatoknál, és egy technikai megállót is be kell iktatni. Számos nagyobb légitársaság törölte a járatait.
 Részletek >

Elgázolták az America's Got Talent sztárját: azonnal meghalt [2024-08-19]

Egy amerikai komikus, aki karrierje során az America's Got Talent és a The Late Late Show with James Corden című műsorokban is feltűnt, 73 éves korában halt meg egy cserbenhagyásos gázolás következtében. A tragédia Los Angeles Tarzana nevű városrészében történt csütörtökön. A rendőrség egy 18 éves férfit tartóztatott le az ügy kapcsán.
 Részletek >

Gépfegyverrel felszerelt Cybertruckot kapott a csecsen vezető - videón a monstrum [2024-08-19]

Az orosz csecsen régió vezetője, Ramzan Kadirov bemutatta az új Tesla Cybertruckot, amely egy 12,7 mm-es géppuskával van ellátva. A hadúr állítása szerint, Elon Musk személyesen ajándékozta neki a járművet. Kadirov arról is beszámolt, hogy az autót fel akarja használni az ukránok ellen a háborúban. Az üzletembert pedig a modern idők legnagyobb zsenijének nevezte.
 Részletek >

Elrontja-e az időjárás az augusztus 20-i ünnepséget? Itt az előrejelzés [2024-08-19]

A hét elején még záporokra, zivatarokra kell készülni, különösen a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében, de a hét közepétől már visszatér a napsütéses, meleg idő. A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint a hőmérséklet 28-35 Celsius-fok között alakul, és péntektől szinte az egész országban napos, száraz idő várható. A hétvégén már alig van esély csapadékra, a hőmérséklet tovább emelkedik.
 Részletek >

40 éves és nagyon kék ez az új gazdára váró alig használt luxus Mercedes [2024-08-19]

A 6 hengeres benzinmotorral szerelt régi S-Klasse maga a hamisítatlan 80-as évek.
 Részletek >

Gyászol Zalatnay Cini - borzasztó hír érkezett [2024-08-19]

Nem lehet könnyű feldolgozni.
 Részletek >

Az Udinese középpályásával erősített az Atalanta [2024-08-19]

Az Európa-liga-győztes Atalanta kerete is formálódik a nyári átigazolási időszakban
 Részletek >

Mi szerepel rólad a KHR listáján? Így nézheted meg, hogy negatív státuszú vagy-e [2024-08-19]

A KHR-lista lekérdezésére bárkinek módja van.
 Részletek >

Mit ünneplünk augusztus 20-án? Teszteld, mennyire ismered a leghíresebb nemzeti ünnepeket [2024-08-19]

Te mennyire ismered a nagy nemzetek jeles napjait?
 Részletek >

Veszélyes bűnözők szöktek meg a zárt osztályról Németországban [2024-08-19]

A férfiak megfenyegették és megtámadták az intézmény egyik dolgozóját.
 Részletek >

Szibéria déli részén szükségállapotot rendeltek el az erdőtüzek miatt [2024-08-19]

A nyári hőség következménye Oroszországot sem kíméli.
 Részletek >

Tüntetők tízezrei várják Kamala Harrist és Joe Bident hétfőn [2024-08-19]

Már a kirakatokat is bedeszkázták a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójára.
 Részletek >

Halálos baleset Sajószentpéteren, lovakkal ütközött egy autó [2024-08-19]

Az állatok egy közeli tanyáról szabadultak el.
 Részletek >

Krokodiltámadásban sérült meg súlyosan egy állatgondozó a jeruzsálemi állatkertben [2024-08-19]

Az állatot kábítólövedékkel fékezték meg.
 Részletek >

Melyik népszerű filmből való az alábbi snitt? 10 jelenetkép, amit csak a legügyesebbek tudnak felismerni [2024-08-19]

Ha a 2000-es években sűrűn jártál moziba, akkor ez a kvíz nem okozhat nagy kihívást neked.
 Részletek >

Kollégánk házi passatát, azaz olasz paradicsomszószt készített [2024-08-19]

Az olasz paradicsomszószt, ami minden ragu és paradicsomos étel alapja, házilag is könnyen elkészíthetjük.
 Részletek >

Figyelem! Riasztás van! Villámlás és jégeső! A mai időjárástól leesik az állad [2024-08-19]

Hatalmas fordulat!
 Részletek >

Szívszorító! Csak ennyit mondott Károly királynak halála előtt [2024-08-19]

Könnybe lábadnak a szemek.
 Részletek >

Meghalt két tandemugró Tapolca közelében [2024-08-19]

Tragédiába torkollt a balatoni extrém sport.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Július 31 30 29


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex partner    parkany sexpartner    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket