Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (83)

Web (607)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Kulka Jánost vastapssal fogadta új darabjának közönsége [2024-10-02]

A színész legújabb interjújában megosztotta, nagyon sokat ad az emberek szeretete.
 Részletek >

Budapesten mozizott Kate Winslet és Alexander Skarsgard  [2024-10-02]

A Puskinban volt az új közös filmjük stábvetítése.
 Részletek >

Révész Sándor: Megbocsátottam Som Lajosnak [2024-10-02]

Váratlanul érte Révész Sándort, amikor több mint két évvel ezelőtt hirtelen rosszul lett, majd borotválkozás közben nem tudta irányítani a kezeit. Később kiderült, hogy ez a sztrók előjele volt, illetve az is, amikor később már a cipőjét sem tudta felvenni. Azóta az énekes jobban van, örül, hogy élhet, sokat gyalogol és kirándul. A könyvét a születésnapja alkalmából tervezte, de a felépülése miatt egy évet csúszott a megjelenéssel. Most olyan titkokról ejtett szót, amelyekről eddig soha.
 Részletek >

Katalin hercegnét először láthattuk nyilvános eseményen, amióta befejeződött a kemoterápiás kezelése [2024-10-02]

Amióta véget ért Katalin hercegné kemoterápiás kezelése, a walesi hercegnő most először mutatkozott a nyilvánosság előtt. Férjével, Vilmos herceggel egy beiktatási ceremónián vettek részt a windsori kastélyban. Az esemény után még a 16 éves Liz Hattonnal is találkozott, miután a fiatal, tehetséges fotós maga is rákkal küzd.
 Részletek >

Szénné gyúrta magát Osváth Zsolt: úgy dagadnak az izmai, hogy szinte szétrobban a róla készült fotó [2024-10-02]

Sokan megirigyelhetik, mekkora átalakuláson ment keresztül Osváth Zsolt, pozitív értelemben. A videós rengeteget fogyott az elmúlt időben, emellett jókora izmokat is magára pakolt. Most megmutatta, mekkora bicepsze lett.
 Részletek >

Egyes halak képesek visszanöveszteni a sérült uszonyukat: ettől örökre megváltozhat az emberi gyógyulás [2024-10-02]

A kutatók egy lépéssel közelebb kerültek annak megfejtéséhez, hogyan tudják visszanöveszteni a halak a sérült uszonyukat. Bár elsőre a mi életünk szempontjából a halak viselkedése nem tűnik fontosnak, az eredmények mégis jelentősek. Ugyanis, ha sikerült megállapítani a folyamat hátterét, az óriási fejlődést hozhat a regeneratív gyógyításban.
 Részletek >

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái [2024-10-02]

A Red Bull Basement kezdeményezés a bolygó ifjú koponyáinak ad lehetőséget, hogy kibontakoztassák...
 Részletek >

Ezt jó, ha tudja a jótállásról: nem csak termékekre, de bizonyos szolgáltatásokra is van garancia [2024-10-02]

Ahogy arról korábban írtunk, jelentősen változott a kötelező jótállás időtartama és a jótállási jegyekre vonatkozó szabály. Július elsejétől külön miniszteri rendelet sorolja fel azokat az árucikkeket, amelyekre kötelezően jótállást, vagyis garanciát kell vállalniuk a gyártóknak. A májusban életbe lépett módosításokkal a fogyasztók újabb és szélesebb jogokat kaptak a vállalkozásokkal szemben. Egyebek mellett a kötelező jótállás már nem csak magukra a fogyasztási cikkekre vonatkozik, hanem azokra az új tartozékokra és alkatrészekre is, amelyek ára eléri a tízezer forintot.
 Részletek >

Itt az Azahriah-film előzetese [2024-10-02]

November 28-tól nézhető meg a magyar mozikban az Azahriah-film, amit teljesen titokban kezdtek el készíteni hónapokkal ezelőtt. Bár az énekes az elmúlt időszakban újabb információkat csepegtetett a rajongóknak, most még nagyobb hírrel érkezett: kikerült az előzetes.
 Részletek >

Vírusveszély! Lázas beteg a hamburgi főpályaudvaron, mindent lezártak [2024-10-02]

Vírusveszély a hamburgi főpályaudvaron! A szövetségi rendőrség több órára lezárt vágányokat, az utasoknak pedig el kellett hagyniuk a peronokat, míg a mentőszolgálat teljes védőruhában szállt fel egy Frankfurtból érkező vonatra. Két utas megfertőződhetett a halálos Marburg-vírussal.
 Részletek >

Magyarországon mozizgatott Kate Winslet és Alexander Skarsgard! Tényleg minden világsztár hozzánk jár [2024-10-02]

A budapesti Puskin moziban tartották Ellen Kuras Lee című filmjének stábvetítését, amelyben Kate Winslet és Alexander Skarsgard egy házaspárt alakít. Fotó is készült a szombati eseményről.
 Részletek >

Japánban a MotoGP: a hétvége teljes menetrendje [2024-10-02]

Motegibe látogat a gyorsaságimotoros-vb mezőnye, de lesz NASCAR és zárul a Kamion-Eb idénye: mutatjuk a legfontosabb időpontokat és közvetítéseket.
 Részletek >

A sógornőm elárulta: így tarthatom minél tovább frissen a citromokat [2024-10-02]

Észrevetted? Amint otthon kicsomagolod a citrusféléket, elkezdenek turbó üzemmódban rothadni. Hogyan lehet ezt megállítani?
 Részletek >

Megrángatta az árfolyamokat az izraeli konfliktus, az olajpiacokon is idegesek [2024-10-02]

398-ig gyengült a forint az euróval szemben, a dollárhoz képest pedig közel a 360-as határ. Az olajpiacokon eközben azt számolgatják, mekkora esély van arra, hogy Izrael megcélozza az iráni olaj-infrastruktúrát.
 Részletek >

Luxusautókat fog árulni Mészáros Lőrinc öccse [2024-10-02]

Napokon belül megnyílhat Mészáros János luxusautó-szalonja.
 Részletek >

Lakatos László megszólalt, miután kiesett Az Árulókból: ezért fordult a gyilkostársai ellen [2024-10-02]

Lakatos László különleges taktikát folytatott Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című realityben, ugyanis az elején csak poénokkal bombázta a többieket, majd gyilkosként beállt az ártatlanok mögé. A humoristának véget ért a játék, most pedig megszólalt arról, miért fordult a az árulótársai ellen.
 Részletek >

Pornósztár lesz Ronaldo korábbi csapattársa [2024-10-02]

Pornószínésznek állna a portugál futball egykori nagy ígérete, Fábio Paim, akit valamikor még Cristiano Ronaldónál is nagyobb tehetségnek tartottak. A 2021-ben visszavonult exfocista neve aligha mond sokat olvasóinknak, pedig egykor Portugáliában óriási jövőt jósoltak neki. A most 36 esztendős Paim nem tudta azonban beváltani a hozzá fűzött reményeket a pályán, a jövőben pedig felnőttfilmekben bizonyítana.
 Részletek >

Gyönyörű kismama a 45 éves Tornóczky Anita: melltartóban mutatta meg, milyen nagy már a pocakja [2024-10-02]

Tornóczky Anita hamarosan anyai örömök elé néz, amellyel egy nagy álma válik valóra, hiszen már évek óta küzdött azért, hogy szülővé válhasson. A 45 éves műsorvezető a legújabb posztjában bevallotta, nehezen viseli a plusz kilókat, amik felszaladtak rá. Az viszont tagadhatatlan, milyen jól áll neki a várandósság.
 Részletek >

Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat október 3-tól [2024-10-02]

A magas élelmiszer­árak ­miatt továbbra is meg­éri fi­gyelni az ak­ciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez ­nyújt segítséget.
 Részletek >

Wojciech Szczesny az FC Barcelona új hálóőre [2024-10-02]

Hivatalos oldalán jelentette be az FC Barcelona, miszerint az idén nyáron visszavonult lengyel kapus, Wojciech Szczesny visszatért, hogy egy szezonon át szolgálja a katalánokat
 Részletek >

Hosszú Katinka kendőzetlen őszinteséggel kimondta: "Eszembe sem jutott, hogy valaha én..." [2024-10-02]

Friss interjút adott.
 Részletek >

Magyar Péter nekiugrott Hont Andrásnak a Kehi-jelentés miatt [2024-10-02]

Magyar Péter legelső Partizán-interjújában beszélt arról, hogy korábban a Diákhitel Központ (DHK) éléről azért távozott, mert túlárazott megbízásokat írattak vele alá, és egyszer nyomásgyakorlási eszközként küldték rá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi). Magyar szerint a Kehi közvetlenül azután kezdett kutakodni nála, hogy megromlott a viszonya akkori feleségével, Varga Judittal, majd a Karmelitában visszautasította a válás zökkenőmentessége érdekében felkínált diplomáciai állást. Magyar azt állította, hogy miután rendezte a kapcsolatát Varga Judittal, a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül ...
 Részletek >

Új feladatot kap a honvédség, a kormány dönthet a katonák külföldi csapatmozgásáról, és már elektronikusan is érkezhet behívó [2024-10-02]

A honvédelemmel kapcsolatos jogszabályok módosítása szélesebb hatáskört ad a kormány kezébe, közben a katonák új feladatra kaptak fegyverhasználati jogot.
 Részletek >

Szijjártó: Magyarország nem támogatja, hogy az EU katonai tanácsadókat küldjön Ukrajnába [2024-10-02]

Két éve indult az Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtó misszió. Eddig főként lengyel és német központokban közel 60 ezer ukrán katonát képeztek ki. A projekt meghosszabbítása most kerül napirendre, akár Ukrajna területére is küldhetne az unió katonai tanácsadókat. Szijjártó szerint ebből ki kell maradni.
 Részletek >

Fesztiváldíjas alkotásokkal jön októberben Magyarország legújabb filmfesztiválja [2024-10-02]

Ismét lesz Budapesten nemzetközi filmfesztivál, a programban szereplő filmek közül sokat itt lehet majd látni először és utoljára Magyarországon.
 Részletek >

Így áll a rendőrségi eljárás Sallai Nóra drámai balesetének ügyében! Szakértőket is bevontak a nyomozásba [2024-10-02]

Még sok részletet homály fed Sallai Nóra és kisfia péntek esti autóbalesetének körülményeivel kapcsolatban. A rendőrség nagy erőkkel dolgozik az ügyön, munkájukat szakértők is segítik.
 Részletek >

Megérkezett Magyarországra Kelet-Európa Amazonja [2024-10-02]

Katalógusában szépségápolási termékek, szerszámok és kerti bútorok is találhatók.
 Részletek >

A Konzuli Szolgálat azt javasolja minden magyarnak, hogy soron kívül hagyják el Libanont [2024-10-02]

Egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai akciók zajlanak az országban.
 Részletek >

Túlságosan is hasonlítanak egymásra: ez az 5 csillagjegy sok csalódástól kíméli meg magát, ha nem randizik a saját jegyével [2024-10-02]

Ha két ember túlságosan hasonlít egymásra, az a személyiségjegyeiktől függően komoly problémákat okozhat a kapcsolatukban.
 Részletek >

Ne maradjon le! [2024-10-02]

Érdemes lesz csütörtöktől sietni az Aldiba, mert ettől a naptól egyebek mellett minőségi és csinos bodykat, babahálózsákokat és gyerekpizsamákat árulnak a készlet erejéig, nagyon kedvező áron.
 Részletek >

Ne maradjon le! - Holnaptól elképesztő akciók az Aldiban [2024-10-02]

Érdemes lesz csütörtöktől sietni az Aldiba, mert ettől a naptól egyebek mellett minőségi és csinos bodykat, babahálózsákokat és gyerekpizsamákat árulnak a készlet erejéig, nagyon kedvező áron.
 Részletek >

Rövidesen gyártásba kerül az új, elérhető árú iPhone [2024-10-02]

Az új iPhone SE teljesen szakít az eddigi dizájnnal és megkapja az idén debütált AI-funkciókat is.
 Részletek >

Orbán Viktor a zsidókat köszöntötte: Magyarország biztonságos sziget a földgolyón [2024-10-02]

A zsidó újév alkalmából írt a kormányfő levelet.
 Részletek >

Eddig hallgatott róla, de most... Katalin hercegné bátyja kitálalt Vilmos hercegről [2024-10-02]

Kemény.
 Részletek >

Végleg kitálaltak Erős Antóniáról! Olyan sorokat kapott, amitől fellebben a szemöldökünk [2024-10-02]

Itt vannak a részletek.
 Részletek >

Kiszáll az AR-bizniszből a Microsoft [2024-10-02]

Annyi a Holonens-projektnek, a katonai célú IVAS-ról jövőre dönt a hadsereg.
 Részletek >

Rasszista megnyilvánulásokat tettek magyar futballszurkolók, büntetést kapott az MLSZ [2024-10-02]

Az UEFA a pénzbírságon kívül további szankciót rótt ki a magyar szövetségre.
 Részletek >

Megszúrta a feleségét, majd felgyújtotta a közös otthonukat egy Bács-Kiskun vármegyei férfi [2024-10-02]

A helyszínen még most is dolgoznak a tűzoltók.
 Részletek >

[2024-10-02]

A javaslataikat lesöpörték az asztalról, az Alpine sporttörténetét pedig figyelmen kívül hagyja az F1-es motorprojekt leállítása a dolgozók szerint.
 Részletek >

Nem köntörfalazott Károly király! Katalinnak megmondta, ezt kell tennie... [2024-10-02]

Durva, ami kiderült.
 Részletek >

Októberi egészséghoroszkóp [2024-10-02]

Az ősz második hónapjában a csillagok egyaránt hozhatnak új lehetőségeket és kihívásokat az egészségünkkel kapcsolatban. Nézzük, mit ígér az október minden csillagjegy számára az egészség terén.
 Részletek >

Felismeri ezeket a retró tárgyakat? - A mai generáció már talán csak a lomtalanításon találkozik velük [2024-10-02]

Egészen szürreális, hogy a technológia milyen gyors fejlődésnek indult az utóbbi években. Korosztálytól függetlenül vannak eszközök, melyek a szüleink életének szerves részét képezték, nekünk azonban már magyarázni kell, mire és miért használták. Ez még szembetűnőbb a huszonegyedik század gyermekeinél, akiknek szülei még VHS kazettán nézték a meséket, azonban a mai gyerekekben felmerül a kérdés: "anya, apa, az mi?".
 Részletek >

Mi fán terem az adathalászat, és honnan lehet felismerni? [2024-10-02]

Az adathalászat olyan kibertámadás, amely csalárd e-maileket, szöveges üzeneteket, telefonhívásokat vagy webhelyeket használ arra, hogy rávegyék az embereket bizalmas adatok megosztására, rosszindulatú programok letöltésére. A lényeg a manipuláció, amelynek révén a célba vettek szándékuk ellenére kiszolgáltatják magukat a számítógépes bűnözőknek.
 Részletek >

Hogyan adjunk esélyt kidobás előtt az ételnek? [2024-10-02]

Sokan nem tudják, mi a különbség a fogyaszthatósági idő és a minőségmegőrzési idő között, pedig ez a kulcsa annak, hogy kevesebb élelmiszer landoljon a kukában. A fogyaszthatósági idő a szigorúbb dátum, mert azt az időpontot jelöli, ameddig az élelmiszer biztonsággal elfogyasztható. Rendszerint a friss és a gyorsan romló élelmiszerekre vonatkozik. Ezeknél be kell tartani a tárolási előírásokat és a felbontás utáni fogyasztási utasításokat, nehogy gyomorrontás vagy még komolyabb egészségügyi probléma legyen belőle, hogy romlott ételt ettünk.
 Részletek >

Újabb hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról: "Nem javult a helyzet, sőt" [2024-10-02]

Az egész színészszakma összefogott a Jóban Rosszban egykori színésznőért, Sallai Nóráért, aki pénteken kisfiával együtt szörnyű autóbalesetet szenvedett. Nórának ugyanis sürgősen vérre van szüksége ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét. Ma a Westendben, holnap a Duna Plázában várják az önkéntes véradókat. Csonka András most újabb információkat osztott meg a színésznő állapotáról.
 Részletek >

Ugrott a kétmilliós rodoszi nyaralásuk, miután a Ryanair megtagadta az utazást egy magyar pártól [2024-10-02]

Az utasokat alkoholfogyasztás vádjával szállították le, majd tiltólistára kerültek. A pár jogi lépéseket fontolgat az indokolatlannak tartott bánásmód miatt.
 Részletek >

Az év végén kivégzi a GeForce Experience-et az NVIDIA [2024-10-02]

A helyét az NVIDIA App veszi át, ami egységes felület alá gyúrja össze az eddigi különálló vezérlőpultokat.
 Részletek >

Schadl György új cégben lett tulajdonos [2024-10-02]

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke új üzleti kihívásokat keres.
 Részletek >

Lesz idén fehér karácsony? Megérkezett a legelső hójelentés az idei télről [2024-10-02]

Megcáfolhatja az eddigi jóslatokat egy most érkezett előrejelzés az idei tél időjárásáról. A legfrissebb meteorológiai mérések szerint ugyanis a hamarosan beköszöntő tél jóval zordabb és hidegebb lesz, mint a tavalyi
 Részletek >

Tízezer tanár már levizsgázott Pintér Sándornál, de nem felhőtlen az öröm [2024-10-02]

Egyesek szerint felesleges és megalázó az, hogy a NAT-ból vizsgáztatják a tanárokat.
 Részletek >

Nem fél attól, hogy összetörik a szívét: 2 csillagjegy, aki csak a rosszakkal akar kapcsolatban lenni [2024-10-02]

A jókat mindig elhajtják.
 Részletek >

Klubot váltott a PL-t is megjáró kolumbiai középpályás [2024-10-02]

A korábbi várakozásoknak megfelelően másik argentin csapathoz igazolt a szebb napokat is látott veterán kolumbiai labdarúgó
 Részletek >

Közönségtalálkozót tart Vas Blanka, a hazai kerékpársport egyetlen világbajnoka  [2024-10-02]

Ritka alkalom, hogy Vas Kata Blankával személyes találkozásra van lehetőség. Ezért is különleges az a 2024. október 4-én, 16 órakor kezdődő esemény, amelyen a kétszeres olimpiai negyedik helyezett kerékpárversenyző – elit és fiatal sporttársai kíséretében – kerekasztal-beszélgetésen és dedikáláson vesz részt. A rendezvény a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM), valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség...
 Részletek >

Egy 9 éves fiút is szexuálisan zaklatott P. Diddy: durva dolgok derültek ki a rapperről [2024-10-02]

P. Diddy kiskorú lányokat és fiúkat is zaklatott szexuálisan.
 Részletek >

Óriási az öröm az angol királyi palotában: Katalin gyógyulása után nem sokkal derült ki, hogy jön a baba [2024-10-02]

Gyermeket vár a hercegnő.
 Részletek >

A legjobb húsmentes saláták a TikTokról [2024-10-02]

A nyári időszakban bizonyára mindannyian szívesen fogyasztunk frissítő salátákat, ez az étel azonban nem csak nyáron tökéletes választás. Egy könnyed, gazdag saláta egészséges, tápanyagokban és vitaminokban gazdag, emellett pedig még diétába is beilleszthető.
 Részletek >

Till Attila felesége elárulta, mit gondol a férjének az Ázsia Expresszben való szerepléséről: [2024-10-02]

Till Attila és Stohl András az Ázsia Expressz idei évadában a humorukkal és laza stílusukkal azonnal a nézők kedvenceivé váltak. A két férfi remekül kiegészítette egymást, és sosem hazudtolták meg önmagukat a képernyőn. Bár nemrégiben távozniuk kellett a műsorból, a két műsorvezető egyáltalán nem bánja ezt, hiszen úgy érzik, mindez hatalmas kaland volt számukra. Az Ázsia Expresszben való szereplésükről most Tilla felesége is megszólalt.
 Részletek >

Till Attila felesége elárulta, mit gondol a férjének az Ázsia Expresszben való szerepléséről: [2024-10-02]

Till Attila és Stohl András az Ázsia Expressz idei évadában a humorukkal és laza stílusukkal azonnal a nézők kedvenceivé váltak. A két férfi remekül kiegészítette egymást, és sosem hazudtolták meg önmagukat a képernyőn. Bár nemrégiben távozniuk kellett a műsorból, a két műsorvezető egyáltalán nem bánja ezt, hiszen úgy érzik, mindez hatalmas kaland volt számukra. Az Ázsia Expresszben való szereplésükről most Tilla felesége is megszólalt.
 Részletek >

Leírhatatlanul sok újítást tartalmaz a friss AMD Software [2024-10-02]

A 24.9.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag hibajavításokat sem veti meg.
 Részletek >

Hosszú Katinka a kislányáról és élete egyik legnagyobb szenvedélyéről is vallott: [2024-10-02]

Hosszú Katinkát teljesen új szerepben ismerheti meg a közönség az október végén induló Dancing with the Starsban. Bár mindig is nagyon szeretett táncolni, eddig élete táncának az esküvői tangójukat tartotta, most viszont izgatottan várja, hogy megtanuljon más táncokat is. Sokat gondolkozott rajta, hogy elvállalja-e a műsort, végül a férje biztatására belement. Azt is elárulta, ki vigyáz majd kislányára a műsor heteiben.
 Részletek >

Mészáros Lőrinc öccse luxusautó-szalont nyit Székesfehérváron [2024-10-02]

Sajtóértesülések szerint luxusautó-szalont nyit Székesfehérváron Mészáros Lőrinc öccse a napokban. Mészáros János cége a város központjában, a Várkörúton nyitja meg üzletét. Több mint egy tucat kocsi parkol már a székesfehérvári kirakatban, ezek között van 146 illetve 177 millió forintért árult Ferrari is.
 Részletek >

Till Attila felesége elárulta, mit gondol férje Ázsia Expresszes szerepléséről: [2024-10-02]

Till Attila és Stohl András az Ázsia Expressz idei évadában humorukkal és laza stílusukkal azonnal a nézők kedvenceivé váltak. A két férfi remekül kiegészítette egymást, és sosem hazudtolták meg önmagukat a képernyőn. Bár nemrégiben távozniuk kellett a műsorból, a két műsorvezető egyáltalán nem bánja ezt, hiszen úgy érzik, hatalmas kaland volt ez számukra. Az Ázsia Expresszben való szereplésükről most Tilla felesége is megszólalt.
 Részletek >

[2024-10-02]

Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban Erős Antóniára a búcsúja miatt Lakatos Laci és Hevér Gábor is kiakadt.
 Részletek >

Tényleg itt az oktatási forradalom? Megérkezett az első tanár nélküli, digitális osztályterem [2024-10-02]

A mesterséges intelligencia kétségtelenül átformálta a hagyományos tanítási módszerekről való gondolkodásunkat. Most egy igazán jelentős mérföldkőhöz érkeztünk: megjelent
 Részletek >

Schadl György egy épületfelújító cégben lett tulajdonos [2024-10-02]

Újabb cégben lett tulajdonos a korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke. A július végén alapított T&B Future Energetikai Kft.-nek három tulajdonosa van, főtevékenysége pedig egyéb épületgépészeti szerelés. Schadl György elmondta, terveik szerint lakossági vagy kisebb ipari munkákat vállalnak majd.
 Részletek >

Tudod, mit jelent az ad hoc és az ab ovo? Latin szavak és kifejezések kvíze [2024-10-02]

Hétköznapok során gyakran használjuk a következő latin szavakat, de vajon mindegyik jelentését ismered?
 Részletek >

Dér Heni elárulta, mivel kezdte büntetni őt a kisfia, amiért sokat volt távol a Sztárbox miatt [2024-10-02]

 Részletek >

Tucatnyi lefegyverzett ukrán katonát agyonlőttek az oroszok - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-10-02]

Oroszország háborúja Ukrajnában
 Részletek >

A székrekedésről is fontos beszélni, kezeld hatásosan a problémát! [2024-10-02]

A székletürítés zavarai általában tabutémának számítanak, noha igen sokan szenvednek tőlük. A legtöbb érintett restell ezzel a kellemetlenséggel orvoshoz fordulni, pedig a szakember nemcsak segíthet ezen a problémán, hanem feltárhatja annak okait, kizárhatja azokat az esetleges alapbetegségeket, amelyeknek ez csak az egyik tünete.
 Részletek >

Kétmilliót bukott egy magyar házaspár: rájuk fogták, hogy ittasok, semmi sem lett az álomnyaralásból! [2024-10-02]

Nagyjából kétmillió forintot buktak, nem jutottak el Rodoszig, nem látták a tengert, nem kortyoltak koktélokat. Ehelyett megalázták őket, rendőrt hívtak rájuk, igazoltatták, megszondáztatták, majd drogtesztet is elvégeztek rajtuk. Röviden így lehetne összefoglalni Piák Kinga és Rill István
 Részletek >

A hétköznapokat megkönnyítő töltőállomás: egy eszköz, amire mindenkinek szüksége van [2024-10-01]

A modern technológia életünk minden területére hatással van. Mindennapjaink elképzelhetetlenek okostelefonok,...
 Részletek >

Mesterségesen ásít Munkácsy inasa [2024-10-01]

Valószínűleg egyelőre nem fenyegeti nagy veszély a festőművészeket a mesterséges intelligencia (MI) megjelenése után, az igazán jó képek megfestéséhez a jelek szerint még mindig kell az emberi elme kreativitása és a tehetség. Gondolatébresztőnek viszont nagyon jó a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállítása, ahol azokat a képeket mutatják be, amiket Munkácsy Mihály (1844-1900) festőművész egyik legismertebb alkotásából, az Ásító inasból kreált az MI.
 Részletek >

Az Izraelt érő rakétatámadás kapcsán üzent Szijjártó Péter [2024-10-01]

Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak
 Részletek >

Elon Musknak vérzik a szeme a félkövér betűktől, jelentősen átalakítja az X-et [2024-10-01]

Elege lett Elon Musknak a félkövérrel szedett betűkből az X-en, szerinte túlhasználták a felhasználók. Úgy véli, ezzel a formázási lehetőséggel egyes fiókok manipulálták a felhasználókat, így generáltak még nagyobb forgalmat maguknak. A milliárdos úgy döntött, pontot tesz az ügy végére, megszünteti a funkciót.
 Részletek >

Izrael megtorlást ígér, Irán egy második hullámmal fenyeget [2024-10-01]

Kedd kora este Irán megközelítőleg 200 ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre, ezúttal katonai támaszpontokat célozva. Irán közölte, ha Izrael nem húzza meg magát, a következő hullám még pusztítóbb lesz. Izrael határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba.
 Részletek >

9 év után még egyszer: Kényes Foltok a BackStage Pubban [2024-10-01]

15 éves lenne a Kényes Foltok, ha aktívan létezne. De 2015 óta nem állt színpadra a zenekar, október 3-án viszont leporolják a régi dalokat és megpörgetik a szoknyákat a BackStage Pubban. [Dátum: 2024.10.01. 01:56]
 Részletek >

Megérkezett a Budapest Park Winterfest line-upja! [2024-10-01]

A Budapest Park a tizenharmadik évadban is sok újdonsággal rukkolt elő. A nyári szezon zárásával is folytatja innovációit. Nemrég jelentették be, hogy december 20-án és 21-én első alkalommal rendeznek fesztivált Budapest Park WINTERFEST néven, az MVM Dome-ban. A jövő évi nyitás dátuma: április 24. Ettől az időponttól várják újból a látogatókat a szokott helyen, a Fábián Juli tér 1. szám alatt. Addig is dübörög tovább az augusztusban indított online rádió, a Park FM, amely most már saját applikációban is hallgatható. [Dátum: 2024.10.01. 02:34]
 Részletek >

[2024-10-01]

Egy - mind megjelenésében, mind mondanivalójában - egyedi és különleges kiadvánnyal jelentkezett a Pócsi István alkotta / vezette Hét Jel produkció. A hat évvel az első lemez után érkező Vérrel írva album egy igazi érzelmi hullámvasút, ami az elmúlt évek mélypontjaira is reflektál, ugyanakkor próbál tartalmas gondolatokat és értéket közvetíteni a hallgató felé. Nagyon röviden összefoglalva:
 Részletek >

Fergeteges hangulatban telt a Párok Éjszakája - buli az összetartozás jegyében [2024-10-01]

A Férfiak Klubja idén is megrendezte a már hagyománnyá vált Párok Éjszakáját, amely újra lehetőséget kínált a pároknak arra, hogy együtt ünnepeljék kapcsolatukat. [Dátum: 2024.10.01. 15:27]
 Részletek >

Ismerd meg a jövő nagy rockzenei reménységét: Kiss Barni interjú [2024-10-01]

Kiss Barni, a 17 éves tehetség, aki már saját albummal büszkélkedhet, egy különleges, egyedi hangot képvisel a hazai rockzenei világban. Fiatal kora ellenére lenyűgöző céltudatossággal és víziókkal építi zenei karrierjét. Barni korán felfedezte magában a zene iránti szenvedélyt, amelyet családi háttere is erősen támogatott. Első albumát a sokszínűség jellemzi, mely jól tükrözi az otthonról hozott különböző zenei hatásokat. Az énekes a jövőben magyar nyelvű dalokkal is szeretné gazdagítani repertoárját, miközben célja, hogy egyre több emberhez eljusson alkotásai üzenete. Barni családja és barátai már ke...
 Részletek >

Beperelték a YouTube-ot, súlyos vádakat fogalmaztak meg [2024-10-01]

A vállalat szerint hamisak az állítások.
 Részletek >

Az osztrák kancellár a választásokat megnyerő Szabadságpártot bízná meg kormányalakítással [2024-10-01]

Egyik párt sem akarja őket.
 Részletek >

Több ezer embert érintő adatszivárgás volt egy magyar fejvadász cégnél [2024-10-01]

Érzékeny személyes adatok mellett többek között azok a megjegyzések is szerepelnek a táblázatban, amelyet a cég munkatársai fűztek a megkeresett személyekhez.
 Részletek >

Terror Tel-Avivban, miközben Irán rakétákat zúdított Izraelre [2024-10-01]

Miközben Irán megindította a támadást Izrael ellen, egy másik összehangolt akció is történt Tel Avivban. A jelentések szerint kedd este egy vasútállomáson lövöldöztek a támadók. A fegyveresek legalább 6 embert gyilkoltak meg, többen pedig súlyos megsérültek a lövöldözés során. Eddig két elkövetőt fogtak el, de egy továbbra is szabadlábon lehet.
 Részletek >

Kibelezett állatok fotóját küldte el neki, majd azt mondta, rá is ez vár: a zaklatója kinevette a bíróságon Pásztor Annát [2024-10-01]

Megrázó őszinteséggel mesélt a zaklatási ügyéről Pásztor Anna az ATV szerdán 21:30-kor kezdődő A nagy dilemma című műsorában, ahol erkölcsi kérdésekre kell válaszolniuk a vendégeknek látványos és egyedi díszletek között Kadarkai Endre vezetésével, aki játszi könnyedséggel nyitja meg a mélyebb és érzelmesebb témákat is feltáró sztárvendégeket.
 Részletek >

7 fotó, ami sokat mond, ha [2024-10-01]

Ismerősek lesznek a képek, ha éltél a rendszerváltás előtt.
 Részletek >

Irán megtámadta Izraelt [2024-10-01]

Irán kilőtte az első rakétákat Izraelre
 Részletek >

[2024-10-01]

Tóth Gabi és kedvese gőzerővel készülnek a Dancing with the Stars ötödik évadának első adására. Papp Máté Bence is vesz különórákat, hogy tökéletesen adhassa át a párjának a latin táncok csínját-bínját. Az énekesnő megmutatta, hogyan zajlik egy táncpróbájuk.
 Részletek >

Előszőr mutatkozott nyilvánosan Michael Schumacher a 11 évvel ezelőtti, súlyos síbalesete óta [2024-10-01]

Férjhez ment a 11 éve súlyos síbalesetet szenvedő Michael Schumacher Forma-1-es legenda lánya, Gina-Marie. Sajtóértesülések szerint az apja is részt vett az esküvőn, így most először mutatkozott a szűk értelemben vett nyilvánosság előtt, tekintve, hogy a vendégek nem vihették magukkal a telefonjaikat, nehogy fotókat készítsenek az eseményen.
 Részletek >

A Fradi alelnöke szerint nem ők csábították a klubhoz az olimpia után sorra érkező klasszis úszókat [2024-10-01]

Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök szerint Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf választotta a Ferencvárost.
 Részletek >

Komoly veszély: eszkalálódhat a háború, Irán rakétákat lőtt Izrael felé [2024-10-01]

Washington már előre figyelmeztette szövetségesét.
 Részletek >

Orbán Viktor elérte a hőn áhított határvonalat, már csak az a kérdés, merre tovább [2024-10-01]

A Tisza elnöke gyorsulni kezdett, sokat faragott hátrányából.
 Részletek >

Most kaptuk: óvodásokat késelt meg egy ámokfutó Svájcban [2024-10-01]

Kegyetlenség Zürichben: egy óvodás csoportot támadott meg egy férfi. A jelentések szerint három, ötéves korú kisgyerek is megsérült az eset során, közülük az egyik súlyos sérüléseket szenvedett. A támadót sikerült elfogniuk az illetékes hatóságoknak, aki a közlemény szerint egy fiatal kínai férfi.
 Részletek >

Irán megtámadta Izraelt, felbőgtek a szirénák [2024-10-01]

Irán kilőtte az első rakétákat Izraelre
 Részletek >

Mit sem ér a pénz, ha nincs tiszta ivóvíz [2024-10-01]

Kollektív és egyéni érdek, városi és vidéki, tradíció és modernség, ember és természet feszül egymásnak ebben a fokozatosan építkező és váratlan fordulatokat tartogató drámában. Vajon van kiút főhősei számára a civilizáció egyre szorítóbb öleléséből? Szembeszállhat sikeresen egy kis közösség a pénzemberek törekvéseivel? Mi marad meg és mi vész el a küzdelem során? Többek között ezeket a kérdéseket is felteszi A gonosz nem létezik című film.
 Részletek >

Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a drágulás [2024-10-01]

Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
 Részletek >

Rabbifurgont indított a Köves Slomó-féle EMIH [2024-10-01]

Mozgó zsinagógaként működő felmatricázott kisteherautó jelenik majd meg egyetemeknél és iskoláknál, hogy a vallástól eltávolodott zsidókat megszólítsák.
 Részletek >

Új korlátozásokat vezet be a kormány a szélerőművek telepítésére [2024-10-01]

700 méteres védőzónát határoznak meg a beépítésre szánt területek határai köré, ide tilos lesz szélkerekeket építeni, és vannak további korlátozások is.
 Részletek >

Ferenc pápa bérgyilkosoknak nevezte az abortuszt végző orvosokat [2024-10-01]

Egy repülőgépen tartott sajtótájékoztatót a szentatya.
 Részletek >

Gyorsabb sebességfokozatba kapcsolt a drágulás [2024-10-01]

Nehéz lenne elfelejteni a galoppírozó tejárakat két évvel ezelőttről. Itt még nem tartunk, de láthatóan nőnek az árak.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    parkany sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: parkany sexpartner    Sex udvarhely    kely piequet    Vasmegye    Messi    kamaras    Kisértés    sturovo sex partner    szexpartner fauszt    Sopron szexpartner    Erotikusmasszazsudva rhely    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)