| Veszélyben van a háza az árvíz miatt? [2024-09-17]Nagy területen veszélyezteti az árvíz a lakóházakat Magyarországon. Rengetegen dolgoznak ebben a pillanatban is azért, hogy a tetőzéskor ne vesszenek oda emberek otthonai. Mai kérdésünk is az árvízzel kapcsolatos: |
| Romániában újabb halálos áldozatuk van az áradásoknak, táborokat létesítettek az evakuált embereknek [2024-09-17]Romániában újabb halálos áldozatuk van az ország keleti részében pusztító áradásoknak. Galac megyében két településen táborokat hoztak létre az evakuált embereknek. |
| Az Index stábja katonai teherautón jutott be az árvíz által sújtott területre [2024-09-17]Pozsonyba menet az egyik Duna-hídon már nem engedték át stábunkat. |
| Karácsony: A Margit-szigeten homokzsákokat telepítünk, míg a Római-parton agyaggátat építünk [2024-09-17] A csatornazsilipek zárásánál ipari búvárok végzik a feladatukat, továbbá megtettük a szükséges lépéseket a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért |
| BM: Egyre több katona dolgozik az árvízi védekezésben, Orbán és Pintér sem utazik külföldre [2024-09-17] Sajtótájékoztatót tartott Rétvári Bence az árvízi helyzet alakulásáról. |
| Estünk hanyatt, mert visszacsábította Őt a TV2. Sokak nagy kedvence újra felbukkan és tarolni fog a képernyőkön [2024-09-17]Már biztos, hogy sokat láthatjuk végre. |
| A Liverpool edzője elmondta véleményét Szoboszlai teljesítményéről, gólokat vár tőle [2024-09-17]Szerinte a magyar középpályás leginkább a labda nélküli játékban vállal fontos szerepet. |
| Karácsony: a Margitszigeten homokzsákokat telepítünk, míg a Római-parton agyaggátat építünk [2024-09-17] A csatornazsilipek zárásánál ipari búvárok végzik a feladatukat, továbbá megtettük a szükséges lépéseket a biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért |
| Mit jelent valójában, amikor a körmökön barázdák jelennek meg? [2024-09-17]Észrevetted már azokat a bosszantó barázdákat a körmödön, és elgondolkodtál már azon, hogy miért vannak ott? Igen? Akkor jó helyen jársz. |
| Árvíz Közép-Európában: Lengyelországban városokat evakuálnak, Romániában már hét halott van, Pozsony is víz alá került [2024-09-17]Egész Közép-Európát letarolta a pusztító árvíz: Lengyelországban városokat evakuálnak, Romániában már hét halott van, de Pozsony is víz alá került. Míg egyes helyeken már túl vannak a legrosszabbon, máshol |
| Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell [2024-09-17]Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák. Mostanra mintegy 1400-an van a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell. |
| [2024-09-17]Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Margitszigeten kezdte a napot, ahol a Fővárosi Vízművek szakembereivel készültek fel az érkező árvízre. A vízszint emelkedése miatt ma lezárják a szigetet, illetve több helyen is forgalmi változásokat jelentett be Karácsony a vészhelyzet kapcsán. Mutatjuk, hogyan változik a közlekedés. |
| Sokakat meglepett, hogy elvállalta a felkérést a Dancing with the Stars új évadában Hosszú Katinka - Ez a valódi oka, hogy igent mondott! [2024-09-17]Elárulta, hogy miért vállalta el. |
| Havonta hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók [2024-09-17]Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók, ezt pedig túlnyomórészt az ügyfelekre terhelték a pénzintézetek. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaélések döntő részében a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, akik az utóbbi esetekben átlagosan 2 millió forintot szereztek meg a rászedettektől |
| Árvíz: lezárták a Margitszigetet, és a rakpartot, Kisoroszi több mint egy hétre el lesz zárva a külvilágtól [2024-09-17]Kedden tovább folytatódik a felkészülés az árvízre: a fővárosban és a Lajtán harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Budapesten a Margitszigetet és a rakpartokat már lezárták, a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Március 15. tér között nem jár. |
| Hosszú Katinka elárulta, miért mondott igent a TV2-nek [2024-09-17]Bár még egyetlen próbájuk sem volt Suti Andrissal, Hosszú Katinka máris nagyon izgatott, hogy a TV2 műsorában szerepelhet. Az olimpikon kamerák előtt mondta el, miért fogadta el a csatorna felkérését. |
| Bevetik a kommandót: a katonai rendőrség védi az árvíz miatt elhagyott otthonokat a betörőktől [2024-09-17]Lengyelország beveti a katonai rendőrséget az árvíz sújtotta területeken: a kommandósok feladata az lesz, hogy az evakuált területeken járőrözzenek, megakadályozva a katasztrófát kihasználni próbáló betörőket. |
| Nincs most menőbb hadi jármű ennél az aknamentesítő tanknál [2024-09-17]Ha a Mad Maxben látnánk ezt a járművet, a pillánk sem rebbenne, de ez nem mozi, hanem maga a TNT-szagú valóság. A Rheinmetall legújabb aknamentesítő tankját úgy tervezték, hogy nagyon gyorsan tudjon széles utat vágni az aknamezőkön. De jármű képes felszámolni az útjába kerülő árkokat, tankcsapdákat és egyéb harckocsiakadályokat is. |
| Késő estig pakolták a homokzsákokat Vácon - a HVG fotóriporterének képei [2024-09-17] A naplementén túl is folytatódott a felkészülés a Duna áradására Vácon, a HVG fotóriportere, Lakos Gábor a helyszínen járt, és megörökítette az éjszakába nyúló árvízvédelmi munkálatokat. |
| Vadon Jani nem titkolja tovább: ezért vállalta a felkérést Az Árulókba [2024-09-17]Nem sokat gondolkodott a válaszon. |
| Havi hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók [2024-09-17]Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók, ezt pedig túlnyomórészt az ügyfelekre terhelték a pénzintézetek. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaélések döntő részében a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, akik az utóbbi esetekben átlagosan 2 millió forintot szereztek meg a rászedettektől |
| A legszerencsésebb űrhajósok azok, akik az űrben ragadnak [2024-09-17]Csak a repülő ragugalacsinokat kell kikerülniük. |
| Most a SPAR ellen menetelnek a kormánycivilek [2024-09-17] Ott vásároljunk, ahol azonos minőség mellett, jobb színvonalú kiszolgálással a legjobb árakat kaphatjuk |
| Hogy néz ki manapság egy trendi nappali? [2024-09-17]A nappali mindig is központi szerepet játszott az otthonokban: itt gyűlik össze a család, itt fogadjuk a vendégeinket és itt töltjük a legtöbb időt, amikor pihennénk vagy kikapcsolódnánk. Az utóbbi években észrevehettük, hogy a lakberendezési trendek gyorsan jönnek és mennek, de az biztos, hogy a modern nappalik kialakítása során egyre inkább a kényelem, a funkcionalitás és az esztétika egyensúlya kerül előtérbe. De hogyan is néz ki manapság egy igazán trendi nappali? Lássuk a legújabb irányzatokat! |
| Tűz ütött ki az egyik InterCityn [2024-09-16]Hétfőn a kora esti órákban gyulladt ki egy mozdony géptere. A szerelvény Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartott, de nem ért célt. Alsóbélatelep és Bélatelep között közlekedett, amikor felcsaptak a lángok. Szerencsére a mozdonyvezető megfékezte a lángokat, így személyi sérülés nem történt. |
| Hétfő este újra felragyoghat a sarki fény Magyarországon: geomágneses vihar érkezik [2024-09-16]Akár szabad szemmel is látható lehet a sarki fény Magyarországon hétfő este, ugyanis erős geomágneses vihar éri el a Földet. A késő esti, éjszakai órákban egy G3-as fokozatú napvihar éri el bolygónkat, amelyet a szombati X4.5-ös napkitörés indított útjára. |
| Beválnak a modern Nostradamus jóslatai: előre látta a koronavírus-járványt is [2024-09-16]A modern kor Nostradamusának tartják azt a férfit, akinek rendre valóra válnak a jövendölései. A 36 éves Athos Salome korábban megjósolta a koronavírus-világjárvány kitörését, Elon Musk Twitter-vásárlását, sőt, II. Erzsébet királynő halálát is. Ezúttal egy égi katasztrófára figyelmeztet. |
| Dánia újabb F-16-osokat szállít le Ukrajnának [2024-09-16] Kijev arra számít, hogy húsz F-16-os gépet kap nyugati partnereitől az év végéig. |
| A Duna mentén élők már mentik a menthetőt [2024-09-16]Már a katonákat is bevetették. |
| Az UEFA burkolt fenyegetést küldött a futballreformokat tervező Angliának [2024-09-16]Az is megtörténhet, amitől a legjobban félnek az Egyesült Királyságban. |
| Tűz ütött ki az egyik InterCity-n [2024-09-16]Hétfőn a kora esti órákban gyulladt ki egy mozdony géptere. A szerelvény Nagykanizsáról a Déli pályaudvarra tartott, de nem ért célt. Alsóbélatelep és Bélatelep között közlekedett, mikor felcsaptak a lángok. Szerencsére a mozdonyvezető megfékezte a lángokat, így személyi sérülés nem történt. |
| [2024-09-16] Helyi és távolabbról érkezett önkéntesek együtt töltik a homokzsákokat a Duna jobb partján, miközben van, aki már ingóságait pakolja matracokra, és otthagyni készül otthonát, mert tudja, hogy a folyó el fogja önteni. Így készülnek az évtized dunai árhullámára Dunabogdánytól Tahitótfalun át Szentendréig. Ballai Vince és Vörös László videóriportja. |
| Melltartó nélkül pózolt Vajna Timi: a szexi Prada ruhája nem sokat bízott a fantáziára [2024-09-16]Melltartó nélkül, magától értetődő természetességgel pózolt Vajna Timea egy csipkés, egészen áttetsző, pici Prada ruhadarabban az Instagram-oldalán, a kommentelők nagy örömére. |
| [2024-09-16]Megkezdődött a katasztrófát feltáró meghallgatás. |
| Shakira nem hagyta szó nélkül, hogy rajongói befotóztak a szoknyája alá [2024-09-16]Az énekesnő helyre tette a kamerázó férfiakat, majd levonult a színpadról. |
| Néhány órán belül saját, családi kriptotőzsdével fordul a kampányfinisre Donald Trump [2024-09-16] Elnökként még átverésnek tartotta a kriptovalutákat, most saját tőzsdét indít Donald Trump, aki elsősorban a fiatal férfiak szavazataira pályázhat ezzel, valamint az ágazat képviselőinek sok millió dolláros támogatására. |
| Ledöbbent az egész világ Katalin hercegné és Vilmos herceg üzenete hallatán [2024-09-16]Ezt ki gondolta volna? |
| Majdnem 50 bombát ástak ki a föld alól Érden: fotón a robbanótestek [2024-09-16]49, a második világháborúban használt robbanótestet találtak egy építkezés előkészítése során. Bevetették magukat a tűzszerészek. |
| Így néznek ki a legfrissebb képeken a Dancing with the Stars új évadának sztárjai - Hosszú Katinka kislánya még nem úszik, de táncol - fotók [2024-09-16]Az egész ország tűkön ülve várta, hogy lerántsák a leplet a Dancing with the Stars ötödik évadának versenyzőiről. Hétfőn este A TV2 Playen élőben lehetett követni a nagyszabású sajtóeseményt, ahol valamennyi híresség megszólalt pár szó erejére. Íme a legfrissebb fotók a 2024-es DWTS mezőnyéről. |
| Az ARUBA Hackathon visszatért [2024-09-16]
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető... |
| Ők a Dancing with the Stars szereplői: Tóth Gabi és párja, Szabó Zsófi, Hosszú Katinka is köztük van [2024-09-16]A TV2 bemutatta, idén kik azok a hírességek, aki táncra perdül a Dancing with the Stars ötödik évadában. |
| Végre itt vannak a Dancing with the Stars idei párosai [2024-09-16]Idén már az ötödik évadát kezdi meg a TV2 sikerműsora, a Dancing with the Stars. A várva várt showba évről évre celebek mérik össze tudásukat, akiket nívós táncosok készítenek fel. Most végre kiderült, kik lépnek a parkettre a 2024-es évadban, sőt az idei évad riporteréről is lerántották a leplet! |
| Végre itt vannak a Dancing with the Stars idei párosai [2024-09-16]Idén már az ötödik évadát kezdi meg a TV2 sikerműsora, a Dancing with the Stars. A várva várt showba évről évre celebek mérik össze tudásukat, akiket nívós táncosok készítenek fel. Most végre kiderült, kik lépnek a parkettre a 2024-es évadban, sőt az idei évad riporteréről is lerántották a leplet! |
| Ukrajna segítséget ajánlott Magyarországnak [2024-09-16]Ukrajna száz katasztrófavédelmi szakembert küldene Lengyelországba azért, hogy segítsenek az országban pusztító árvizek következményeinek felszámolásában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be a szomszédos ország ajánlatáról. |
| Ukrajna segítséget ajánlott Magyarországnak [2024-09-16]Ukrajna száz katasztrófavédelmi szakembert küldene Lengyelországba azért, hogy segítsenek az országban pusztító árvizek következményeinek felszámolásában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be a szomszédos ország ajánlatáról. |
| Cáfolják a szakemberek Magyar Pétert, aki szerint nincs elég katona a Duna mentén [2024-09-16]A vízügy még nem tudja, mekkora összefogásra lesz szükség az árvízvédelemben. |
| Meccs közben dobta ki a taccsot az NFL-játékos, de ami utána történt, az sem volt semmi [2024-09-16]A sokat tapasztalt edzők sem láttak még ilyet a ligában. |
| Így áll most az árvíz elleni védekezés a fővárosban [2024-09-16]Közleményt adott ki a Fővárosi Csatornázási Művek a fővárosi árvízi védekezés állapotáról. A szakmailag felkészült dolgozók nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy védelmet biztosítsanak Budapestnek, mielőtt az árvíz nagyobb károkat okozna. Hétfő délelőtt már megkezdték a védekezést a Margit-szigeten is. |
| Drámai a legfrissebb előrejelzés: naponta akár 120 centimétert is emelkedhet a Duna vízszintje [2024-09-16]Nagyon gyorsan változik a vízszint, naponta akár 1 méter 20 centimétert is emelkedhet. Erről számolt be Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A szakember kedd délután friss információkat közölt a jelenlegi hazai árvízhelyzetről és az áradás elleni védekezésről is. |
| A világ legjobbja lenne? Komoly őrület van az összecsukható Honor Magic V3 körül: ennyibe kerül majd itthon [2024-09-16]Kiválóan teljesített a több európai országában már kapható Honor Magic V3 az első piacon töltött napjaiban. A kinyitható felső kategóriás telefon Magyarországra csak október 1-jén érkezik meg. Addigra remélhetőleg megjön a következő nagy szállítmány is, mert a készletet szinte teljesen felvásárolták a fogyasztók. |
| Együtt töltöttek homokzsákokat a DK és a Mi Hazánk aktivistái, Karácsony szerint a szelfik nem védenek semmitől [2024-09-16] Hol a legnagyobb a baj, hogyan készülnek az árhullámra a hivatalos szervek, mekkora a víz, és meddig emelkedhet még a vízállás, ki mit csinál |
| Varga Viktor és edzője már a mérkőzés reggelén tudta! Hihetetlen, amit kimondtak [2024-09-16]A Sztárbox legutóbbi adása nem várt izgalmakat hozott Varga Viktor és Dóra Béla összecsapásán. |
| Utazást tervezel? Ezt az 5 dolgot semmiféleképpen ne hagyd otthon [2024-09-16]Az utazás megtervezése szórakoztató, izgalmas, és egy kis praktikumot igényel. Miután kiválasztottad az úti célt, lefoglaltad a repülőjegyed és a szállásodat, már belevetheted magad az utazás finomabb részleteibe, például abba, hogy milyen látnivalókat látogatsz meg, és mit pakolsz be. |
| A honvédelmi miniszter nagy bejelentése: jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon [2024-09-16]A Magyar Honvédség felkészült, készen áll és jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon. Ezt mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Nagy István agrárminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajta gátjánál. A katonák várják, hogy bárhol, ahol szükség van rájuk, bevethetők legyenek. |
| A szakértők nem lepődtek meg a tomboló árvizeken: megelőzhető lett volna a kelet-közép-európai katasztrófa? [2024-09-16]Nem csak hazánkban, de egész Közép-Európában óriási károkat okoz a Boris-ciklon |
| Rajtol az európai csúcsfutball, szokatlan helyen láthatjuk a Liverpool első BL-mérkőzését [2024-09-16]Háromnapos dömping a magyar televíziókban: 18 meccsből 11 kerül adásba. |
| A CIA tagadja, hogy a venezuelai elnök ellen merényletet terveztek [2024-09-16]Az állításokat |
| Jön az új törvény, brutálisan érzékenyen érinti a pénztárcánkat [2024-09-16]Jelentős kedvezménytől eshetünk el. |
| Fontos dolgot árul el a személyiségedről, hogy mit látsz meg először ezen a képen [2024-09-16]Mindannyian egyedien látjuk a dolgokat, ez pedig sokat elárul a valódi személyiségünkről. Ezúttal egy olyan személyiségtesztet hoztunk, amely segítségével egy pillanat alatt kiderítheti rejtett erősségeit és gyengeségeit |
| Meghalt a magyar származású orvoslegenda, Bérci György [2024-09-16]Életének 103. évében elhunyt Bérci György magyar származású orvos, aki forradalmasította a műtéti eljárásokat. Az orvos olyan orvostechnológiai eszközöket fejlesztett ki, melyeknek köszönhetően jelentős fejlődésnek indultak a minimálisan invazív operációk. Bérci augusztus 30-án halt meg, halálának híréről a családja számolt be. |
| Mire készül Putyin? Masszív erősítést kap az orosz hadsereg [2024-09-16]170 ezer katonával növeli Putyin az orosz hadsereget, ezzel együtt már közel 2,4 milliósra nő az orosz fegyveres erők létszáma. |
| Itt a térkép! Mutatjuk, hol csap le a legdurvábban a közelgő árvíz [2024-09-16]A Boris-ciklon továbbra sem kíméli Európát: jelentős károkat okozott a környező országokban, egyes helyeken már halálos áldozatokat is követelt. Magyarországon pedig még csak most fog tetőzni. Hazánkat ábrázoló infografikán mutatjuk, hogy az egyes területeken milyen fokú veszélynek van kitéve a hazai lakosság. |
| Egyre több személyi sérüléssel járó balesetet okoznak az elektromos rolleresek [2024-09-16]Emelkedik az elektromos rollerekkel közlekedők által okozott, személyi sérüléssel járó balesetek száma. Ezt a Biztonság hete elnevezésű budapesti rendezvénysorozat megnyitóján közölte hétfőn Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hétfőn kezdődött, és vasárnapig tartó rendezvénysorozat kiemelt témája az elektromos rollerek kérdése, az azokat használók közlekedési kultúrájának javítása. |
| Orbán az EP helyett a gátra megy, Magyar Péter homokzsákot tölt, Pilismaróton bevonták a katonákat is [2024-09-16] Hol a legnagyobb a baj, hogyan készülnek az árhullámra a hivatalos szervek, mekkora a víz, és meddig emelkedhet még a vízállás, ki mit csinál |
| Katalin öccse kitálalt Vilmos hercegről: új könyvében sosem hallott történeteket írt le a házaspárról [2024-09-16]James Middleton új könyvében Vilmosról és Katalinról is írt. |
| Árvíz: Kétéltű lánctalpasokkal indultak meg a katonák a gátra [2024-09-16]Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Facebookon jelentette be, hogy kétéltű járművekkel is beszáll a honvédség az árvízvédelembe. A PTSZ-M típusú kétéltű lánctalpasok Szentesről indultak és a Duna védelmét hivatottak erősíteni. |
| Cáfolják Novák üzlettársának demográfiáról szóló elméleteit, amire közös civil szervezetük is épül [2024-09-16] Kutatók szerint nincs tudományos alapja Stephen J. Shaw dokumentumfilmjének. A rendező Novák Katalinnal közösen küzd a csökkenő születésszám és a globális népesedési problémák ellen. |
| Alkatrésznek sem lesznek jók a lopott iPhone-ok [2024-09-16]Az iOS18-cal az Activation Lock funkció az eredeti tulajdonoshoz köti a készülék alkatrészeit is. |
| Hibátlan Raptor Lake CPU-kat is cserél az Intel [2024-09-16]Az ügyfelek leleményessége itt is határtalan, amivel kihasználják a cég leterheltségét. |
| Az OpenAI új mesterséges intelligenciája előrevetíti a jövőt [2024-09-16]A ChatGPT fejlesztője, az OpenAI a közelmúltban bevezetett mesterséges intelligencia szoftvere kifejezetten összetett érvelési láncokat kíván feldolgozni, hogy többek között új lehetőségeket nyisson a kutatás területén. |
| Így vásároljon, ha nem akar elhízni és feleslegesen költekezni [2024-09-16]Mindenki szeretne jókat enni, de közben az egészségét is megőrizni, valamint ha lehet, mindezt a legkevesebb pénzből kihozni. Nem könnyű feladat egy olyan világban, ahol napról napra több és újabb, még nem ismert élelmiszereket, nyersanyagokat érhetünk el a boltok polcain és minden a vásárlásra biztat. Mutatunk néhány egyszerű trükköt. |
| Eldőlt, hol és mikor rendezik 2025-ben az F1-es téli tesztet [2024-09-16]A szezonnyitó helyszíne módosult, itt azonban nincs változás: február utolsó napjaiban Bahrein látja vendégül a csapatokat. |
| Közel százmillióra bírságolta az MNB az egyik legnagyobb magyar biztosítót [2024-09-16] A tavaly nyárig Aegon néven ismert társaságnál jelentős fogyasztóvédelmi hiányosságokat találtak. |
| Vilmos és Katalin így köszöntötték Harryt 40. szülinapja alkalmából: Károly és Kamilla sem feledkezett meg a hercegről [2024-09-16]Harry herceget az Angliában élő családja is felköszöntötte. |
| Árvíz [2024-09-16]Hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott Pintér Sándor belügyminiszter az árvízi védekezésről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ termében. Pintér elmondta, hogy a Boris-ciklon az utóbbi napokban jelentős károkat okozott Európa-szerte, a Duna kilépett a medréből, és hamarosan eléri a ciklus hatása Magyarországot is, hazánkban elsősorban a Duna-menti területek vannak veszélyben. |
| 5 svéd eredmény, amelyek jobbá tették a világot [2024-09-16]Armand Duplantis, a svéd rúdugró sztár nemrég azzal írta bele magát a történelembe, hogy világrekordot döntött a párizsi olimpián. De nem ez az egyetlen terület, ahol a svédek emlékezetes teljesítményt nyújtottak, és ezzel megragadták a világ figyelmét számos innováció és jó gyakorlat feltalálása fűződik a nevükhöz. Az alábbi eredmények jól példázzák a találékonyságukat és az előremutató gondolkodásukat. |
| Rekordközeli vízmennyiség és halálos áldozatok [2024-09-16]A pár nappal ezelőtti kánikula után az időjárás továbbra sem kegyes az emberekhez: eddig az volt a feladat, hogy hogyan lehet minél kevesebb ruhát felhúzni, az elmúlt napokban pedig már az a kihívás, hogy minél több réteget vegyünk magunkra. Bónuszként elérte Közép- és Kelet-Európát a Boris nevű ciklon, amely árvizet, havazást és viharos szelet hoz magával. A brutális időjárási viszonyok sok helyen gátolják a közlekedést, áramkimaradásokat okoznak, valamint veszélyeztetik az embereket is. Szombatra virradóan öt embert halt meg Romániában a szélsőséges időjárás miatt, és több százat evakuálni kellett.... |
| Cincáló vámpírfogak és Heidi Klum orbitális mellei: őrület volt az Emmy-gálán [2024-09-16]Ma hajnalban hirdették ki az év legfontosabb televíziós díjainak eredményét. Az este egyértelmű győztese a Sógun című sorozat, ami 4 fődíjat is bezsebelt dráma kategóriában. Mutatjuk, hogy kiknek sikerült bezsebelnie a neves díjat 2024-ben, és, hogy milyen elképesztő ruhakölteményekben jelentek meg a sztárok az idei díjátadón. |
| Mindjárt itt az évtized árvize: így tud segíteni, aki részt venne a védekezésben [2024-09-16]Fontos információkat tettek közzé a közelgő árvízzel kapcsolatos védekezésről! |
| Autósport [2024-09-16]Fantasztikus magyar siker autósportban! Nagy Norbert idén is Európa-bajnok lett. Nagy Norbert megvédte Európa-bajnoki címét! A hegyi Európa-bajnokság zárófutamán a magyar klasszis ezüstérmes lett, közben nagy vetélytársa, az olasz Lukas Biciatto megszerezte az első helyet, így mindkét pilóta 212 ponttal zárt az 5-ös kategória élén, és mindketten átvehetik az Európa-bajnoknak járó trófeát. A mindent eldöntő... |
| Adatokat loptak a Fortinettől [2024-09-16]Újabb kellemetlen hír a biztonsági cég házatájáról. |
| Borbély Alexandra és ikerlányai shoppingoltak: cukin nézegették a ruhákat [2024-09-16]Borbély Alexandra anya és lányai vásárlós napja nagy sikert aratott az Instagramon. |
| Árvíz - Pintér Sándor: A felkészültségünk elérte a 100 százalékot [2024-09-16]Hétfő délelőtt sajtótájékoztatót tartott Pintér Sándor belügyminiszter az árvízi védekezésről a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ termében. Pintér elmondta, hogy a Boris-ciklon az utóbbi napokban jelentős károkat okozott Európa-szerte, a Duna kilépett a medréből, és hamarosan eléri a ciklus hatása Magyarországot is, hazánkban elsősorban a Duna-menti területek vannak veszélyben. |
| Pintér Sándor az árvízről: A felkészültségünk elérte a 100 százalékot [2024-09-16]A Boris ciklon súlyos problémákat okozott Európában, hatása hamarosan Magyarországot is eléri. |
| Negyvenéves hölgy is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe [2024-09-16]A döntő győztese képviselheti hazánkat a világ legrangosabb szépségversenyén. |
| Rossz alkatrész, legrosszabb egyensúly: ezért szenvedett Hamilton [2024-09-16]A hétszeres F1-es világbajnok elmondta, miért kellett motort cserélniük, miért vezetett furcsán és miért nem tudott előzni Bakuban. |
| Fogyni szeretnél, de nem akarsz koplalni? Ezzel a módszerrel könnyen célhoz érhetsz [2024-09-16]A fogyáshoz bizonyos dolgokat be kell tartanod. Ugyanis az ideális fogyás életmódváltással jár, és nem meríti ki a szervezetet. |
| Nem csak egészségesek, a kilókat is leolvasztják rólad - 7 anyagcserét pörgető élelmiszer 50 év felettieknek [2024-09-16]50 éves kor felett érdemes az anyagcserét gyorsító ételeket beépíteni az étrendbe. |
| Íme Schmied Zoltán színésznő felesége, Katalin: megmutatták 7 hónapos kisfiukat [2024-09-16]Schmied Zoltán és felesége együtt mutatták meg kisfiukat a Fókuszban. A héthónapos Milán cuki csemete. |
| Elképesztő, mit műveltek: így néz ki egy favágó verseny [2024-09-16]Ön volt már szemtanúja favágó versenynek? Mutatjuk a legextrémebb fotókat a magyar bajnokságról, amelyen hazánk legjobbjai küzdöttek az első helyért. |
| Tarolt az Emmyn a Sógun, minden fődíjat bezsebelt a kategóriájában [2024-09-16]A Mackó és a Szarvasbébi is elismerésben részesült. |
| Könnyek között jelentette be visszavonulását a kétszeres olimpiai bajnok sztár [2024-09-16]Annak idején nagy csatákat vívott Hosszú Katinkával. |
| A Sógun lett az idei Emmy nagy nyertese, de nagyot ment A mackó és a Szarvasbébi is [2024-09-16] A 76. Emmy-gálán a legjobb sorozatokat díjazták. |
| Újra használhatja Völner családja a lefoglalt Porschét és Lexust [2024-09-16] Bírói engedéllyel adták vissza a korrupcióval vádolt Völner Pál családjának azokat az autókat, amiket az eljárás korábbi szakaszában foglaltak le, ezeket újra használhatják |
| Második világháborús gránátokat találtak egy érdi építkezésen [2024-09-16] A robbanótesteket Érd külterületén találták, amikor egy építkezést akartak elkezdeni. |
| Megszólalt Bese Gergő testvére: [2024-09-16]Megszólalt a botrányba keveredő Bese Gergő atya testvére. A családtag kitalált arról, hogy mit gondolnak az egykori pap körül kialakult helyzettel kapcsolatban, ami azután robbant ki, hogy kiderült, melegbulikba járt, valamint videókat készültek a szexuális aktusairól. A testvér szerint a Fidesz kihasználta a plébánost, és |
| Annyira elszálltak az árak, hogy a Kaufland már a magyarországi vásárlóknak hirdet Szlovákiában [2024-09-16]Forintban is feltüntették az árakat. |
| Tarolt az Emmy-n a Sógun, minden fődíjat bezsebelt a kategóriájában [2024-09-16]A Mackó és a Szarvasbébi is elismerésben részesült. |
| Óriási fordulat az Ázsia Expresszben: L.L. Junior és Dárdai Blanka két héttel később csatlakoznak a versenyhez [2024-09-16]Már nem sokat kell várnia a nézőknek, hogy nyomon követhessék L.L. Junior, illetve Dárdai Blanka kalandjait az Ázsia Expresszben. Kiderült, mikor csatlakoznak a csapathoz. |
| Megvannak a terézvárosi szavazás az eredményei: kiderült, mi lesz az Airbnb-k sorsa [2024-09-16]Szeptember 2-től szeptember 15-ig szavazhattak a terézvárosiak a rövidtávú szálláskiadással kapcsolatban. A Terézvárosi Önkormányzat friss közleménye szerint összesen 6083 szavazat gyűlt össze, amelyek szerint betiltják az Airbnbt a kerületben. A változtatásokat 2026-tól vezetik be. |