| Senki nem érti, mi történik, de halandzsázni kezdett a ChatGPT [2024-02-22] Egyelőre rejtély, mi ütött a ChatGPT-be több felhasználónál. Az elmúlt napokban több közösségi felületen is arra panaszkodtak a felhasználók, hogy a chatbot teljesen értelmetlen dolgokat kezdett válaszolni |
| Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját [2024-02-22] Gyorsan kellett új jelöltet találni a közélettől visszavonult Varga Judit helyett. |
| 219 millió forint jött össze az influenszertüntetés óta a bántalmazott fiatalok lakhatására [2024-02-22] Ebből az összegből az Utcáról Lakásba fog létrehozni egy szakmai programot. |
| Kicsoda Sulyok Tamás, a Fidesz államfőjelöltje? [2024-02-22] Az Alkotmánybíróság elnöke, egykori ügyvéd, aki a kormánypárti kétharmad miatt biztosra veheti, hogy ő lesz Novák Katalin utódja. Az is biztosnak tűnik, hogy Sulyok egészen más karaktert fog államfőként vinni, mint amilyet Novák Katalinnak épített kommunikációs stábja: búcsút inthetünk az ablakpucolásnak és a sütisütésnek is. |
| Nagyon súlyos, amit a palota dolgozói elárultak. Hát ezért volt olyan rövid Harry látogatása III. Károlynál [2024-02-22]Szívszorító az ok! |
| Készítsd el otthon! Köhögés elleni cukorka természetes alapanyagokból [2024-02-22]Egyszerűbb, mint hinnéd! |
| Teljes döbbenet. Koós Réka nem kegyelmezett Kasza Tibinek a Szerencsekerékben [2024-02-22]A kamerák mindent vettek. |
| Még Russellt is hívogatják a Hamilton helyére pályázó F1-esek [2024-02-22]George Russell szerint ő és Toto Wolff is sok megkeresést kap, de neki mindegy, hogy ki jön Hamilton helyére: ő a legjobb ellen versenyzik már két éve. |
| A múltkori botrány után inkább online tartják a kínai CATL debreceni akkumulátorgyárának új közmeghallgatását [2024-02-22] Az előző, még nem online tartott közmeghallgatás botrányba fulladt, miután a megjelentek kifütyülték a cég képviselőit és a városvezetőket. |
| "Minden koncertünk összművészeti esemény [2024-02-22]A Quimby és a Danubia Zenekar több mint fél éve készül a március 9-i Class&Roll koncertre. Az MVM Dome-ban a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus átiratokkal és sosem hallott hangszerelésben megszólaló Quimby-dalokkal utazhat végig a közönség a banda zenei palettáján. Az est valódi összművészeti eseményt ígér, az élményt új vizuális koncepció teszi teljessé.
[Dátum: 2024.02.22. 11:57] |
| Több mint száz esés és kifordult bokák tucatjai után rendbe teszik az optikai illúzió miatt veszélyes bicikliutat [2024-02-22] Anglia egyik leginkább balesetveszélyes utcája nem is kocsik miatt az. |
| Pápai Joci fia 13 éves lett: Zalán tiszta apja a friss fotón [2024-02-22]Pápai Joci fia belépett a tinédzserkorba, még az énekes sem hiszi el, hogy lehet akkora gyereke, mint Zalán. |
| Ők azok az ismert hölgyek, akik Vitray Tamás feleségei voltak (fotók) [2024-02-22]Most kiderült negyedszer is megnősült a tévés híresség. |
| A szomszédasszonyom mindig almaszeleteket tesz a sütőolajba használat előtt. Azóta én is csak így csinálom, mondom, miért [2024-02-22]Ha édes, ha sós az étel, ő beleteszi. Pedig nem bolond, hanem csak tud valamit... |
| Rosszul alszol? A TikTokon megőrülnek ezért a furcsa italért, amely megoldást jelenthet az éjszakai hánykolódásra [2024-02-22]A TikTok népszerű itala után hamar álomba szenderülhetsz. |
| Toronymagasan ez a szer a legjobb a körömgomba ellen [2024-02-22]Még nem késő, hogy meggyógyítsd körmöd a szandál-időszak előtt. |
| Aranka sokkot kapott, amikor meglátta! Kökény Attila a benzinkúton bukott le, amikor el akarta gázolni a szeretője [2024-02-22]Ami kiderült... |
| Ebben a pillanatban jelentkeztek. Világgá kürtölte Palácsik Lilla és a férje. Hatalmas az öröm [2024-02-22]Visváder Tamás boldog szavakkal árulta el. |
| A tudósok felfedezték a szén-dioxidot kővé alakító apró föld alatti minyonokat [2024-02-22]Hívjuk őket a természet aprócska csodatevőinek. De mi is az a probléma, amelynek megoldására ilyen nagy reményeket fűznek ezekhez a "minivegyészekhez"? |
| Erre senki nem számított, Rúzsa Magdi kétségbeesett vallomást tett: [2024-02-22]Rúzsa Magdi meglepő gondolatokat osztott meg a rajongóival a közösségi oldalán. Az énekesnő bizonytalan abban, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága még a színpadon állni. |
| Next Top Model Hungary: íme, a zsűritagok [2024-02-22]Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary, ahol az álmok valóra válnak. Az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több mint húsz országában további 70 évadot megélt tehetségkutató valóságshow hazai verziójában a modell jelölteknek hétről hétre nem mindennapi tréningeken, küldetéseken, fotózásokon és divatbemutatókon kell bizonyítaniuk rátermettségüket. |
| Késes vérengzés Németországban: több diák megsérült egy iskolai támadásban [2024-02-22]Több diák megsebesült csütörtök délelőtt a nyugat-németországi Wuppertal egyik iskolájában elkövetett támadásban, a rendőrség tájékoztatása szerint őrizetbe vettek egy gyanúsítottat. |
| Jogerősen elítélték a DK-s Varju Lászlót, aki így reagált a döntésre: [2024-02-22]Ma volt az ítélethirdetés a DK országgyűlési képviselője, Varju László ügyében, amelynek végén jogerősen bűnösnek ítélték a politikust. |
| Jó köztársasági elnök lesz Sulyok Tamás? [2024-02-22]Az Alkotmánybíróság elnökét, Sulyok Tamást jelölte Orbán Viktor a Fidesz |
| Közeleg a retek, a medvehagyma és az újhagyma szezonja [2024-02-22]A vitaminban gazdag alapanyagokkal készítsük el ezeket a recepteket. |
| Mi történt? Matthew Perryt kihagyták az elhunyt színészek megemlékezéséből a BAFTA-díjátadón: itt a szervezők válasza [2024-02-22]Megszólaltak a BAFTA-díjátadó szervezői arról, miért nem szerepelt Matthew Perry neve az elhunyt színészekről való megemlékezésükben a gálán. |
| Poralkohol: íme a tasakokba porciózott pia [2024-02-22]Akár hiszi, akár nem, de van cég, amelyik már előállította a kis tasakba porciózott Margaritát vagy Cosmopolitan koktélt évekkel ezelőtt. |
| Több diák megsebesült Németországban egy iskolai támadásban [2024-02-22] Rendőrségi elitalakulatok és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a Wuppertalban található gimnáziumhoz, egy rendőrségi helikopter is a levegőben körözött. |
| Kinézett az egyik utas a repülő ablakán, és elszorult a torka: ez a döbbenetes látvány fogadta [2024-02-22]Nem hitt a szemének a férfi, amikor kinézett az ablakon. |
| Nagy bejelentést tett a kormány: ő az új köztársaságielnök-jelölt [2024-02-22]Fontos bejelentést tett a kormány. |
| Súlyos vallomást tett Machine Gun Kelly új dalában feketére tetováltatott felsőtestéről [2024-02-22] |
| LG tévéje van otthon? Ennek örülni fog! [2024-02-22]Meglepő ajándékkal kedveskedik a gyártó. |
| Itt a nagy bejelentés: Sulyok Tamás a kormánypártok államfőjelöltje [2024-02-22]Az Alkotmánybíróság elnöke költözhet a Sándor-palotába, ha megszavazza a parlament. |
| Kocsis Máté bejelentette a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltjét [2024-02-22] |
| Megvan a Fidesz [2024-02-22] |
| Kocsis Máté: Varju László és Fekete-Győr András távozzon a közéletből [2024-02-22] |
| A tavaszi ülésszakban tervezik benyújtani a második gyermekvédelmi csomagot [2024-02-22] |
| Simicskó István: Támogatni fogjuk Svédország NATO-csatlakozását [2024-02-22] |
| Balog Zoltánnak távoznia kell a közéletből? [2024-02-22] |
| Szijjártó Péter fontos megállapodást írt alá egy keleti partnerországgal [2024-02-22] |
| Ha korábban elfogadják a gyermekvédelmi törvényt, az sem teszi meg nem történtté a kegyelmi ügyet [2024-02-22] |
| Ezzel sikerült meggyőzni a kritikusokat Svédország NATO-csatlakozásáról [2024-02-22] |
| Kocsis Máté Magyar Péterről: Egy sértett ember vagdalkozása [2024-02-22] |
| Kocsis Máté is szeretné megérteni az államfői kegyelmi döntés hátterét [2024-02-22] |
| Akciódús előzetest kapott az Elden Ring első nagy kiegészítője [2024-02-22]Már csak pár hónap és itt a megjelenés. |
| Új Swiftek Hawk Point APU-val [2024-02-22]Az Acer Swift Edge 16 és Edge Go 14 a tavaly év végén érkezett AMD procikat kapja meg a Ryzen AI-val együtt. |
| Két terányi csokoládé: Silicon Power PX10 külső SSD [2024-02-22]Egy szűk farmerzsebben is elfér a gyártó 1 GB/s-os adatátvitellel kecsegtető meghajtója. |
| Bemutatta a Google a Gemini kistestvéreit [2024-02-22]A Gemma nyelvi modellek elég kompaktak ahhoz, hogy személyi számítógépen is futhassanak. |
| Szürreális magasságokban az Nvidia [2024-02-22]A mesterséges intelligenciákat kiszolgáló chipekre továbbra is őrületes kereslet mutatkozik. |
| Összehajtható iPhone? Lenne itt egy nagy stoptábla [2024-02-22] Iparági pletykák szerint az Apple nincs megelégedve a flexibilis képernyőkkel szerelt telefonok esetében jelenleg elérhető tartóssággal, ezért inkább szünetelteti az összehajtható iPhone fejlesztését. |
| Index: Magyar diplomata-útlevelet kaphatott a vizes világszövetség korrupciós ügybe keveredett elnöke [2024-02-22] A World Aquatics kuvaiti vezetőjének magyar kapcsolatairól szerzett értesüléseit írta meg a lap. |
| Másodfokon elítélték Varju Lászlót az MTVA székházában történt dulakodás miatt [2024-02-22] A Fővárosi Ítélőtábla az ellene felhozott mindhárom vádpontban bűnösnek találta a DK-s politikust. |
| Kocsis Máté mindjárt bejelenti, hogy ki lesz a köztársasági elnök [2024-02-22] Percek kérdése, és megtudjuk a választ.
|
| Gyermekvédelmet oktat Csókay László, aki szerint a bicskei igazgató jól tudott bánni a gyerekekkel [2024-02-22] Csókay a fenntartó főváros gyerekvédelmi osztályának vezetője volt, most a Pázmányon tart kurzusokat. |
| Bejelentették a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás lesz Novák Katalin utódja [2024-02-22] Bár Novák Katalin lemondását hivatalosan még el sem fogadta az Országgyűlés, a Fidesz-KDNP már megtalálta a kegyelembotrányba belebukott államfő utódját. Bejelentették azt is, hogy érkezik az Orbán Viktor által már ígért új "gyermekvédelmi" törvénycsomag, és hétfőn megszavazzák a NATP-bővítését Svédországgal. |
| Alonso a Formulának: Nagyot kell álmodni [2024-02-22]Fernando Alonso a Red Bullt hozta példaként, amikor a Formula.hu az Aston Martin céljairól kérdezte. A Mercedesről viszont nem akar beszélni. |
| Kiss Norbi Macskaárvaházánál 18 facsemetével ünnepli nagykorúvá válását és állatvédő elkötelezettségét az UNIX-AMTS Auto, Motor és Tuning Show [2024-02-22]Idén "nagykorúvá" válik és továbbra is törekszik a fenntarthatóságra, a környezettudatosságra Európa egyik legnagyobb autó motor és tuning rendezvénye a budapesti Hungexpón idén március 22-24 között 18. alkalommal megrendezett UNIX-AMTS Autó,Motor és Tuning Show. |
| A magyar infláció még mindig elég csúnya EU-szinten [2024-02-22] Januárban már nem volt kiemelkedően magas az éves infláció Magyarországon uniós összehasonlításban. Decemberhez képest azonban jelentősnek mondható az infláció, miközben az uniós országok többségében árcsökkenés, defláció zajlott. |
| Fülke: Mi igaz Orbán évértékelőjéből? Ellenőriztük a gazdasági győzelmi jelentést [2024-02-22] Foglalkoztatottság, költségvetés, külkereskedelem, ipar, energia, akkugyárak, autógyártás |
| Gulácsiék elrontanák a Bayern jubileumát, sporttörténelmet írhat a Leverkusen [2024-02-22]MH/MTI 2024. február 22. csütörtök. 11:54 A müncheniek legutóbbi három tétmérkőzésüket elvesztették, a bajnokságban a listavezető Leverkusentől és a Bochumtól, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán pedig a Laziótól kaptak ki. Ennek következtében szerdán bejelentették, hogy az idény végén távozik posztjáról Thomas Tuchel vezetőedző, akinek a munkáját Lőw Zsolt segíti. Nagy kérdés, hogy a tréner... |
| A füvet nyíró munkagépnek csapódott egy figyelmetlen autós [2024-02-22] A kocsija megpördült az ütközéstől, és a mögötte haladót is összetörte. |
| Maksa Zoltán 62 évesen a szüleivel él: ezért ment tönkre a házassága [2024-02-22]Maksa Zoltán elmesélte, milyen az élete a válása után. A 62 éves humorista a szüleivel és 18 éves lányával él együtt. |
| Nem fogsz majd hinni a szemednek! A fogorvos szerint ezzel a 3 hozzávalóval ragyogóan fehérek lesznek a fogaid [2024-02-22]Nem csak hatásos, de biztonságos is ez a fogfehérítési módszer! |
| Kockahasra vágysz? Rossz hírünk van: nem mindenkinek sikerül [2024-02-22]Nem mindenki tudja elérni az áhított kockahasat |
| Szabó András Csuti tragikus bejelentése: [2024-02-22]Szörnyű hírrel jelentkezett. |
| Csodát tett a nagyim lábával az ecetes zokni: pontosan ezért tette ezt minden este [2024-02-22]Ez volt nagymamám titkos módszere az ősszel-télen oly gyakori lázas állapot csillapítására. |
| Király Viktor fontos elhatározásra jutott: ezt meg kellett lépnie [2024-02-22]Király Viktor mindennapjait az edzés és a fogyókúra teszi ki. |
| Soha nem hittem volna, hogy a halott anyám kavar be majd a szerelmi életembe [2024-02-22]Mi lesz így a házasságommal? |
| Mindenki erre várt? Annyira egyértelmű jellel árulta el tegnap este Mikes Anna és Krausz Gábor [2024-02-22]Annyira biztos. |
| Elfogytak a szavak: Palvin Barbi levetkőzött és nem hiszi el, mennyire szexi [2024-02-22]Palvin Barbi tudja, mitől döglik a légy! Most ismét elővette a csábító tekintetét és bikiniben pózolt. |
| Fontos: Mindenki kezdje átnézni a lakásbiztosítási szerződését! [2024-02-22]Nagyjából 3,3 millió lakásbiztosítással rendelkező ügyfél kapott levelet a biztosítójától, hogy márciusban felmondhatja a szerződését. Mindenkinek érdemes átnéznie a meglévő biztosítását, de az is fontos, hogy ha nem elégedett a meglévővel, ugyanott vagy másik biztosítónál kössön egy új szerződést |
| Az már biztos, hogy jön az új évad, de ki üljön a Megasztár zsűrijébe? Szavazzon! [2024-02-22]Hamarosan új évaddal érkezik a képernyőre a TV2 sikeres tehetségkutatója, a Megasztár. Ön kit látna szívesen a zsűritagok közt? Szavazzon a cikk alján! |
| Breaking [2024-02-22]A Fidesz Balatonalmádiban tartotta kétnapos frakcióülését, melyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet képviselőtársainak. Kövesse velünk az ülést követő sajtótájékoztatót élőben! |
| Mi történt vele? Teljesen kopasz lett Christian Bale [2024-02-22]Az Amerikai pszichó színészét lesifotósok kapták le, miközben Kalifornia utcáit járta: ismét óriási átalakuláson ment át az 50 éves színész: most teljesen kopaszra nyírta a haját. |
| Félmeztelen gimiseket fotózott valaki a szellőzőnyíláson keresztül a MOM Kultban: a rendőrök keresik a kukkolót [2024-02-22]Egy férfi a MOM Kulturális Központban, a szellőzőnyíláson keresztül fotózta le a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium szalagavatójára készülő diáklányait öltözködés közben. A rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben. |
| A tudósok felfedezték a szén-dioxidot kővé alakító apró földalatti minyonokat [2024-02-22]Hívjuk őket a természet aprócska csodatevőinek. De mi is az a probléma, amelynek megoldására ilyen nagy reményeket fűznek ezekhez a "minivegyészekhez"? |
| Többen életveszélyesen megsebesültek merényletben Izraelben [2024-02-22]Két merénylőt autósok lőttek agyon a helyszínen. |
| Programozói versenyt hirdettek az egyetemistáknak [2024-02-22]A nyertes csapat milliós díjazásban részesülhet. |
| Több mint 219 millió forintot gyűjtöttek össze a bántalmazott fiataloknak az influenszerek [2024-02-22]Az eredeti cél mindössze 25 millió forint volt. |
| Kulcsfontosságú magyar szereplője lesz a Forma [2024-02-22]Sok pénz van benne. |
| Döntöttek a köztársaságielnök-jelöltről? Kocsis Máté bejelentést tesz - Frakcióülést tartottak a kormánypártok [2024-02-22]Kövesse élőben az Indexen. |
| Kihelyezett frakcióülést tartottak [2024-02-22] |
| Orbán Viktor beszédet mondott [2024-02-22] |
| Döntöttek a köztársaságielnök-jelöltről? [2024-02-22] |
| Julian Assange a végső szalmaszálba kapaszkodik kiadása elől [2024-02-22]Felesége szerint ha nem Assange javára döntenek, lényegében halott ember. |
| Iskolai késelés történt Németországban, több diák megsebesült [2024-02-22]Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a mentők. |
| Megvan, mikor térhet vissza a világ egyik legjobb teniszezője [2024-02-22]Irány Las Vegas! |
| Végzős lányokat kukkolt a szalagavatón egy férfi a MOM Kulturális Központ öltözőjében [2024-02-22] Amikor kérdőre vonták, elfutott. |
| Léghajónak bizonyult a hatalmas nyereséggel kecsegtető MI-lufi [2024-02-22] Nem pukkadt ki az Nvidia-lufi, a vállalat jó, sőt a vártnál jobb üzleti eredményeket jelentett. |
| Visszatértek a külföldiek az ingatlanpiacra, újból megugorhatnak az árak [2024-02-22] Kezd magához térni az ingatlanpiac, visszatértek a külföldi, befektetési célú vásárlók is Budapest belvárosába, akik készek bőven 100 millió forint fölött költeni egy lakásra, ezzel újraindul az árak felhajtása. |
| Selymes, házi krémsajt készítése joghurtból: hihetetlen, milyen egyszerű [2024-02-22]Házilag is készíthetsz finom krémsajtot: nem fogod elhinni, milyen egyszerű. |
| Börtönre ítélték az FC Barcelona volt futballistáját: Dani Alvest emiatt találta bűnösnek a bíróság [2024-02-22]Dani Alvest négy és fél év börtönbüntetésre ítélték. |
| Lilu ritkán látott fiaival: Dávid magas, 13 éves tini, Félix cuki 5 esztendős gyerek [2024-02-22]Lilu a családi nyaralásról osztott meg egy olyan képet, amin a fiaival együtt szerepel. Szépen nőnek mindketten. |
| Horoszkóp: márciusban ezek a csillagjegyek nagy gondban lesznek, és sok álmatlan éjszaka vár rájuk. Te köztük vagy? [2024-02-22]Ha te is közéjük tartozol, akkor érdemes lélekben felkészülnöd a márciusra. |
| Megkínozta a Gestapo, koncentrációs táborba deportálták: a Miss Dior parfüm múzsájának története [2024-02-22]Catherine Dior nemcsak bátyja múzsája volt, hanem a francia ellenállás tagja is a második világháborúban. |
| Kiderült: Rubint Rella elhagyja az országot, férje maga mondta el, mikor megy utána [2024-02-22]Novothny Soma elárulta, mikor követi őt Lengyelországba a felesége, Rubint Rella. |
| Jövő héten döntenek a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának szabadon engedéséről [2024-02-22]Jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa V. Jánost, a bicskei pedofil igazgatót, a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében. |
| Ők voltak Vitray Tamás feleségei [2024-02-22]A 91 éves Vitray Tamás az élő példa arra, hogy a szerelem nem korhoz kötött. |
| Imád nálunk lenni? Russel Crowe teljesen kisimult Budapesten: elképesztően jól néz ki az Oscar-díjas világsztár [2024-02-22]Russel Crowe zseniálisan néz ki a róla készült legfrissebb fotón, a rajongók szerint visszakaptuk a 2000-es évek ünnepelt sármőrjét. |
| Kórházba került a TV2 sztárja: ismét műteni kellett [2024-02-22]Tücsiék Debrecenbe utaztak, mivel a párja olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy ismét meg kell műteni. |