Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (77)

Web (610)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Horváth Gréta séfnek áll: nagymamájával szerelmes sztorikat osztanak meg a fazék fölött [2024-09-29]

Horváth Gréta séfnek áll. Imádott nagymamájával sütnek-főznek majd az újonnan készült retró hangulatú konyhában, a menü pedig egészen a dédnagyi receptjéig nyúlik majd vissza. Tócsnit sütnek a sparhelten és kapros-krumplis főzeléket, de lesz helye a hurkatöltőnek és a kemencének is. Kácsi nagyit egyébként imádják a követők, aki az ételek készítése közben nosztalgiázni is fog.
 Részletek >

Lehet, hogy szakmát tévesztett a borász: lenyűgözte saját dalával a Megasztár zsűrijét [2024-09-29]

Most vasárnap is érkeztek olyan versenyzők, akik egyenesen lenyűgözték a zsűrit. A 30 éves Gilbert Balázs az előzetes interjúban azt mondta magáról foglalkozása szőlész, borász, növényorvos emellett pedig zeneszerető. A borok szakértője gitárral a kézben és Kell a bor című saját dalával állt a döntéshozók elé, akiknek leesett az álla a produkció hallatán.
 Részletek >

Gigászi harcot vívott egymással Sárközi Ákos és Horváth Tomi! Mind a ketten véresen jöttek ki a ringből, de csak egy győzhetett [2024-09-29]

Most vasárnap ismét hat ember szállt a ringbe a Sztárbox műsorában. Féri pehelysúlyban Sárközi Ákos és Horváth Tomi csapott össze. A meccs előtt a nézők Horváth Tomit tippelték esélyesnek 70 százalékkal, Sárközi Ákosnak mindössze 30 százalék szavazott bizalmat.
 Részletek >

A Wright testvérek emlékművénél zuhant le egy repülőgép - többen meghaltak a szörnyű balesetben [2024-09-29]

Több ember meghalt, miután egy egymotoros repülőgép lezuhant az amerikai repülés úttörőinek, a Wright fivérek tiszteletére emelt emlékmű közelében. A szörnyű baleset helyi idő szerint szombat délután 5 óra körül történt az észak-karolinai Outer Banksben. Az amerikai Nemzeti Parkszolgálat szemtanúk beszámolóira hivatkozva közölte a szerencsétlenséget.
 Részletek >

Máig nem tudja elengedni Kaszás Attilát Stohl András: ő próbálta újraéleszteni a kollégáját [2024-09-29]

Szívszaggató pillanatoknak tanúi voltak a nézők a Sztárban sztár All stars hatodik élő show-ja közben. A tragikus hirtelenséggel, 17 éve elhunyt Kaszás Attila emléke elevenedett meg a stúdióban, aminek hatására Stohl András zokogásban tört ki.
 Részletek >

Októbertől Budapesten is az új ügyeleti rendszer működik [2024-09-29]

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új, betegközpontú ügyeleti rendszer, melynek hívószáma 1830.
 Részletek >

Megtalálták Haszan Naszrallah sejk holttestét a romok között Bejrútban [2024-09-29]

Két nappal azután, hogy az izraeli hadsereg légicsapást intézett a lakóházak alatti katonai parancsnokságra.
 Részletek >

Megkéseltek három embert Londonban, egy férfi meghalt [2024-09-29]

A rendőrök még keresik az elkövetőt.
 Részletek >

Vona Gábor vitára hívta Orbán Balázst [2024-09-29]

Mélységesen felháborított nyilatkozata
 Részletek >

Meglehet, edzőbuktatással hangolt az FTC következő El-ellenfele a budapesti túrára [2024-09-29]

Erik ten Hag komoly csávában, az igen harmatos rekordbajnok simán kapott ki a londoniaktól!
 Részletek >

Deutsch Tamás: Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújik [2024-09-29]

A Fidesz EP-képviselője Manfred Weberhez fordul.
 Részletek >

Hunyadi Donatella Kiszel Tündéről: [2024-09-29]

 Részletek >

Varga-Bajusz Veronika: Tízből hat fiatal az általános iskola után szakmát tanul [2024-09-29]

A jövő évtől induló munkáshitellel a diákhitelhez hasonló támogatáshoz juthatnak.
 Részletek >

Üzent a német miniszter: Akkor is együttműködünk Trumppal, ha hazugságokat terjeszt az országunkról [2024-09-29]

Az elmúlt években többször bírálta Berlint az amerikai elnökjelölt.
 Részletek >

Közeleg a tél, már három szomszédunkban is havazik [2024-09-29]

Európa-szerte erős lehűlés tapasztalható.
 Részletek >

A Fradi csúcsigazolása egymaga elintézte a Puskás Akadémiát [2024-09-29]

Matheus Saldanha csereként beállva szórta meg a felcsútiakat.
 Részletek >

Gyurcsány Ferenc elárulta, hogy mit rejtett el az álnéven írt krimijében [2024-09-29]

A DK elnöke jutalomban részesíti az első megfejtőt.
 Részletek >

Két tájfun is közelít Japán felé, hatalmas a készültség [2024-09-29]

Veszélyes időjárásra figyelmeztették a lakosságot.
 Részletek >

A Dirty Dancing Babyjének lányából csodaszép nő lett: a 22 éves Stella anyja nyomdokaiba akar lépni [2024-09-29]

Jennifer Grey lánya édesapjával, Clark Gregg-gel állt a vörös szőnyegre.
 Részletek >

Dundikával közös száma van, Majka mégsem ismerte fel az X-Faktorban [2024-09-29]

Az X-Faktor negyedik válogatóján egy olyan rapper állt a mentorok elé, akiről kiderült, Majka feleségével, Dundikával van egy közös száma.
 Részletek >

Csobot Adél a Sztárbox első pár percében jelentette be a mindent elsöprő hírt [2024-09-29]

Nagyon boldogok a rajongók!
 Részletek >

Ott van Rácz Jenő: Csobot Adél egyből lecsapott rá, ezt vette a kamera [2024-09-29]

Ő is elment szurkolni.
 Részletek >

Elkezdődött a Megasztár második válogatója: máris megpróbálták lekenyerezni a zsűrit... de szó szerint! - videó [2024-09-29]

Dübörög a Megasztár válogatója, most vasárnap is rengeteg jelentkező szeretne bizonyítani a szakmai zsűri előtt. Roland trükkös mutatvánnyal igyekezett levenni lábukról a döntéshozókat, de nem állt meg itt. A szórakozott jelentkező szó szerint lekenyerezte a zsűrit - egy vekni kenyeret tett a zsűripultra.
 Részletek >

Megtaláltuk Budapesten Uma Thurmant! [2024-09-29]

Budapest utcáin száguldozott motoron Uma Thurman. Az amerikai filmsztár a kétkerekű hátsó ülésén ült, és a Ballerina Overdrive című akció-thriller forgatására sietett. A Golden Globe-díjas színésznőt Szedlacskó Ádám, a Flex Gym tulajdonosa fuvarozta, mert Uma a közlekedési dugó miatt nem érkezett volna meg meg időben, és taxit sem talált.
 Részletek >

A medvék nem tekintenek minket zsákmánynak? Újra észlelték a ragadozót Magyarországon [2024-09-29]

Újra medvét járt Magyarországon. Mennyien lehetnek, végleg megtelepedtek volna vagy csak átutazóban vannak? Veszélyessé válik miattuk az erdei kirándulás? Sütő Dávid, a WWF Magyarország nagyragadozók programvezetője válaszolt a Blikk kérdéseire.
 Részletek >

Proksa Szandra: [2024-09-29]

Proksa Szandra nem aprózza el. Mindene a munkája, két kicsi gyereke és ügyvéd férje. De ez így együtt nem menne segítség nélkül. Férje ügyvéd, nagyon elfoglalt. A műsorvezető édesanyja óriási támasza a családnak, de mivel ő még aktívan dolgozik, Szandráék életében évek óta jelen van egy új családtag is, egy tündéri bébiszitter, Eszter.
 Részletek >

Tizennégy éve halt meg Tony Curtis, aki lélekben mindig magyar maradt - galéria [2024-09-29]

Az Oscar - díjra jelölt, kétszeres Golden Globe díjas magyar származású színészlegenda tizennégy éve távozott az élők sorából. Gyökereitől sosem távolodott el igazán, élete során számtalanszor emlegette Mátészalkát, ahonnan az édesapja, Schwartz Mano (Emanuel), szabómester származott. Tony Curtis jól beszélt magyarul és erre élete végéig büszke volt. Szülei innen települtek ki Amerikába, a színész utoljára tizenöt éve járt Magyarországon. Özvegye, Jil Curtis Webber, nemrég díszvendégként látogatott Magyarországra, a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol egyébként a színész lánya, Jamie Lee Curtis...
 Részletek >

98 éves korában elhunyt Jaroslava Skleničková, a lidicei mészárlás utolsó túlélője [2024-09-29]

98 éves korában meghalt Jaroslava Skleničková, a lidicei mészárlás utolsó túlélője. Skleničková mindössze 16 éves volt, amikor a nácik édesanyjával és idősebb nővérével együtt a ravensbrücki koncentrációs táborba küldték. Apját a többi lidicei férfival együtt kivégezték.
 Részletek >

Liptai Claudia elárulta, hogy van most - betegsége ellenére is jelen volt a Sztárban Sztár All Stars élő showjában [2024-09-29]

Liptai Claudia alaposan megijesztett mindenkit, amikor két hete egy kórházból posztolt, és közölte, hogy övsömörrel küzd, ami miatt pokoli fájdalmakkal küzd. A Sztárban sztár All stars zsűritagja azonban minden erejével a gyógyulásra koncentrál és az élő show-kat sem hagyja ki.
 Részletek >

Igazi sztárparádé van a mai Sztárbox helyszínen: hatalmas bunyókra számítanak a ring körül - fotók [2024-09-29]

Ismét vasárnap van, ami azt is jelenti, hogy elkezdődött a Sztárbox következő adása. A nézők ezúttal sem maradnak izgalmak nélkül, ismét három mérkőzést nézhetünk végig, az utolsóban azonban lesz egy csavar is.
 Részletek >

Kiss Norbert hatodszor Európa-bajnok [2024-09-29]

A Révész Racing kamionversenyzője mindkét pole-pozíciót megszerezte Le Mans-ban, valamint a négy futamból kettőt megnyert. Ezzel behozhatatlan pontelőnyre tett szert.
 Részletek >

Helyreigazította magát és depresszióról vallott Hamilton [2024-09-29]

A Ferrari Austinba viszi utolsó idei fejlesztési csomagját, Robin Raikkönen első gokartos bajnoki címét nyerte, Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok lett.
 Részletek >

Mitől fehéredik ki a fogíny? Akár súlyos ok is állhat mögötte [2024-09-29]

A fehér fogíny ártalmatlan problémáról, de akár komoly betegségről is árulkodhat - fontos figyelni a jelekre!
 Részletek >

Mitől fehéredik ki a fogíny? Akár súlyos ok is állhat mögötte [2024-09-29]

A fehér fogíny ártalmatlan problémáról, de akár komoly betegségről is árulkodhat - fontos figyelni a jelekre!
 Részletek >

Pogacar 100 kilométeres támadással világbajnok, Valter 27. [2024-09-29]

Tadej Pogacar száz kilométer feletti támadással diadalmaskodott a zürichi országúti kerékpáros világbajnokság férfi mezőnyversenyében, sikerével 37 éve nem látott bravúrt hajtott végre. Legjobb magyarként az olimpiai negyedik Valter Attila 27. lett, Dina Márton a 78. helyen ért célba. Winterthurból az elmúlt borús napoknál jobb, tiszta időben vágott neki a 195 fős mezőny a 273,9 kilométer...
 Részletek >

Döbbenetes, mit találtak Van Gogh egyik leghíresebb festményén - Ezek után máshogy nézel majd rá [2024-09-29]

Van Gogh művészetének egy lenyűgöző titkát fedezték fel a tudósok.
 Részletek >

Halle Berry új filmje szeretne megrémiszteni, de inkább csak összetöri a szívünket [2024-09-29]

Kapunk is, meg nem is a jóból.
 Részletek >

37 éve nem látott bravúrt hajtott végre Tadej Pogacar [2024-09-29]

Három magyar is ott volt a rajtvonalon a zürichi országúti kerékpáros-vb férfi mezőnyversenyében.
 Részletek >

Ingyenesen ad laptopokat a kormány a magyar diákoknak [2024-09-29]

A részleteket Nyitrai Zsolt ismertette.
 Részletek >

A világ legvéresebb asszonya régi magyar nyelven szólítja meg a látogatókat [2024-09-29]

Megelevenedik a kenyérmezei hős, a törökverő Báthori István is.
 Részletek >

Meghalt Jaroslava Sklenicková, a lidicei mészárlás utolsó túlélője [2024-09-29]

98 éves volt.
 Részletek >

Rebel Wilson egy olasz szigeten tartotta meg álomesküvőjét [2024-09-29]

A színésznő 2022-ben coming outolt.
 Részletek >

Mark Zuckerberg megszerezte a második százmilliárd dollárját is [2024-09-29]

Már négy ember van a világon, akinek a vagyona legalább 200 milliárd dollár.
 Részletek >

Nem vonjuk kétségbe, hogy Karsai Dániel munkássága jóhiszemű volt [2024-09-29]

Világnézeti és gyakorlati okokból sem értettek egyet a KDNP-sek Karsai Dániellel, de tisztelik mások véleményét – írta Latorcai Csaba.
 Részletek >

Gyurcsány alatt jobb volt [2024-09-29]

Facebookos videóban emlékezett meg arra a DK elnöke, hogy húsz éve alakította meg az első kormányát.
 Részletek >

A Másnaposok Alanjére alig ismerni rá: friss fotókon az 54 éves Zach Galifianakis [2024-09-29]

Zach Galifianakis mellett ma már, lehet, simán elmennél az utcán.
 Részletek >

Tóth Gabi 16 évesen a Megasztárban: nem ismernénk fel, ha nem tudnánk, hogy ő az [2024-09-29]

Tóth Gabit kereken húsz éve, a 2004-es Megasztárban ismerte meg az ország. Teljesen más volt még tiniként.
 Részletek >

Heti szerelmi horoszkóp: a Szűzre rátalál a szerelem, a Kos végre túllép a nehézségeken, a Nyilas feszültsége kikezdi a kapcsolatát [2024-09-29]

Izgalmas hét vár több csillagjegyre is. Lesz akinek új szerelem kopogtat az ajtaján, de olyan is, akinek küzdenie kell majd a párjáért.
 Részletek >

Osztrák választás: a jobboldali Szabadságpárt diadalt aratott - 29 százalékot zsebeltek be a szavazóktól az exit poll szerint [2024-09-29]

Náci-botrány ide vagy oda, 29 százalékkal nyerte meg az osztrák választásokat az FPÖ. Az előzetes információk szerint a Szabadságpárt diadalmasan győzött a többi párttal szemben, azonban Herbert Kickl pártjával egyik párt sem akar koalíciózni. A második helyen a Néppárt végzett 26 százalékkal, őket pedig az SPÖ követte, akik 20 százalékos támogatást értek el az eddigi értesülések alapján.
 Részletek >

Bangó Marika súlyos infarktusa után visszatért a színpadra: [2024-09-29]

Bangó Marika július elején súlyos hátsó fali infarktust kapott, rohammentő szállította a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára. Bangó Margit lányát meg kellett műteni, és bár azóta felépült, és újra koncertezhet, nagyon oda kell figyelnie magára.
 Részletek >

Meghalt Barbara Leigh-Hunt [2024-09-29]

Meghalt Barbara Leigh-Hunt, az Olivier-díjas brit színésznő, aki Alfred Hitchcock utolsó előtti filmjében, a Tébolyban Barry Foster nyakkendős gyilkosának egyik áldozatát alakította. A művésznő szeptember 16-án, életének 88. évében csukta le örökre szemeit angliai Warwickshire-ben lévő otthonában. Gyászhírét családja osztotta meg a nagyvilággal.
 Részletek >

Noszály Sándor és Jákob Zoltán egymásra találtak: [2024-09-29]

Nem mindennapi fotót posztolt Noszály Sándor: a teniszező Jákob Zoltánnal közös képet osztott meg, a dolog pikantériája pedig, hogy mindketten a TV2 műsorában keresték a szerelmet, ám egyikük sem találta meg.
 Részletek >

[2024-09-29]

Demjén Ferenc egy időben zárta a koncertturnéját a Magyar Zene Házában látható Dívák és ikonok kiállítással. A világsztárok kosztümjeit felsorakoztató tárlat utolsó napján tett látogatást a kiállításon, ahol az ő fellépőruhája is látható. A kiállított zakó-nadrág kosztüm mellett egy extrém, bőr rövidnadrágos, combcsizmás fellépőruha fotója is látható, amely Demjén Ferenc korai színpadi viseleteinek egyike volt.
 Részletek >

Nem költöztek el határidőre: pert akasztott saját bérlői nyakába a MÁV [2024-09-29]

Beperelte a MÁV 6 bérlőjét, akik a bontásra kijelölt rákosrendezői szolgálati lakásban élnek és nem költöztek ki a megadott határidőig.
 Részletek >

Megtaláltuk Budapesten Uma Thurmant! - Taxi helyett egy edzővel robogott a forgatásra [2024-09-29]

Budapest utcáin száguldozott motoron Uma Thurman. Az amerikai filmsztár a kétkerekű hátsó ülésén ült, és a Ballerina Overdrive című akció-thriller forgatására sietett. A Golden Globe-díjas színésznőt Szedlacskó Ádám, a Flex Gym tulajdonosa fuvarozta, mert Uma a közlekedési dugó miatt nem érkezett volna meg meg időben, és taxit sem talált.
 Részletek >

Heti horoszkóp szeptember 30-tól október 6-ig: az Oroszlán új utakra lép, a Halak fejét elcsavarják [2024-09-29]

Érkezik az október, és vele együtt egy sor újdonság.
 Részletek >

Orbán Viktor szövetségesei nyerhették az osztrák választásokat [2024-09-29]

Paradox módon a győzelem vereséget jelent.
 Részletek >

Erős lehűlés érkezik, a hajnali fagyok is visszatérnek jövő héten [2024-09-29]

Újabb esős napokkal nézünk szembe.
 Részletek >

Elképesztő gyorshajtás történt Siófokon, hatalmas bírságot kapott egy Porsche vezetője [2024-09-29]

A megengedett sebesség háromszorosával ment az illető.
 Részletek >

Vitályos Eszter: Még mindig nagyon sok olyan terület van, ahova beszorult a víz [2024-09-29]

A kormányszóvivő szerint kárelhárításban felül fogjuk múlni szomszédainkat.
 Részletek >

Michael Schumacher lánya férjhez ment, ebben a ruhában mondta ki a boldogító igent [2024-09-29]

Az ifjú menyasszony sugárzott a boldogságtól Mallorcán.
 Részletek >

Pert indított a MÁV hat bérlője ellen Rákosrendezőnél [2024-09-29]

Nem költöztek ki önként a nyugdíjaskorú lakók.
 Részletek >

Bombagólt szerzett a Vidi, majd egy 96. perces góllal kikapott az NB I-ben [2024-09-29]

A Paks kihasználta, hogy a hajrában emberelőnybe került.
 Részletek >

Pápai Joci is mentorszékbe került az X-Faktor szombati adásában [2024-09-29]

 Részletek >

Miért oszt szét milliárdnyi ingyenpénzt a szegények között a thai kormány? [2024-09-29]

Megpróbálják ezzel a direkt módszerrel élénkíteni a gazdaságot.
 Részletek >

Egymilliárd forint fölött fizethet jövő héten a hatoslottó - mutatjuk, mit nem talált el most senki [2024-09-29]

Kisorsolták a hatos lottó számait, de senki nem volt, aki mind a hatot eltalálta volna.
 Részletek >

Horváth Tomi 7 évvel idősebb felesége bikiniben: Andika bomba alakot villantott Egyiptomban [2024-09-29]

Horváth Tomi párja, Péterfi Andika bomba fotókat osztott meg magáról, követői és férje is teljesen odavannak érte.
 Részletek >

A mosógépben felejtetted a papír zsebkendődet? Így távolítsd el legegyszerűbben a maradványait a frissen mosott ruhákról [2024-09-29]

A mosás előtt célszerű átnézni a ruhák zsebeit.
 Részletek >

Folytatódik az iskolai ingyenes laptopprogram: több mint százezer laptopot kapnak a magyar diákok [2024-09-29]

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges - közölte a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap.
 Részletek >

Gázbekötésnek rohant egy autó Gyürén [2024-09-29]

Lesodródott az úttestről, kerítésnek csapódott és megrongált egy gázbekötést egy személykocsi Gyürén, a Petőfi Sándor utcában. A 4115-ös út belterületi szakaszán történt balesethez a vásárosnaményi önkormányzati tűzoltók vonultak ki.
 Részletek >

[2024-09-29]

Gyászol a magyar jégkorong, sokkolta a hazai sportközvéleményt, hogy negyvennégy éves korában, tragikus balesetben életét vesztette a válogatott jégkorongozó, Szuna Roland. Magyaralmás közelében, péntek este hét óra után hunyt el, az egykori hokis motorjával métereket csúszott, majd egy autóba csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentők nem tudták megmenteni az életét.
 Részletek >

Hamarosan sokkal több védőfelszerelést tehetnek kötelezővé a motorosok számára [2024-09-29]

Nagyon úgy tűnik, hogy a bukósisakon felül más védőfelszerelést is kötelezővé tesznek Magyarországon a nagymotorral közlekedők számára. Mivel a motor kevesebb védelmet nyújt használójának, de hasonló mértékű és veszélyességű baleseteknek van kitéve, indokoltnak tartják a változtatást. Jelenleg folynak a konzultációk, hogy kidolgozzák a megfelelő szabályrendszert.
 Részletek >

[2024-09-29]

Úgy tűnt a jog fordított hátat neki, azonban Karsai Dániel azt állítja a magyar kormány hagyta cserben. Előkerült a néhai Karsai Dániel utolsó televíziós interjúja, melyet az ATV Heti Naplójának adott. Az egykori alkotmányjogász testvére és ápolója is megszólalt az ítéletről. Szívszorító mondatok hagyták el a szombaton elhunyt Karsai Dániel száját.
 Részletek >

[2024-09-29]

Szombat este, a Sztárban Sztár All Stars hatodik adásában Stohl András megkönnyezte Puskás-Dallos Peti előadását, aki ezúttal Kaszás Attila bőrébe bújt. A fiatal előadó most megszólalt a produkcióról.
 Részletek >

Úgy tűnik, megúszhatjuk a globális katasztrófát [2024-09-29]

Úgy tűnik, megúszhatjuk az összes földi élőlényt veszélyeztető kataszrófát, gyógyulóban van az ózonpajzs.
 Részletek >

Marko: Ricciardo 2018-ben megszegett egy egyezséget [2024-09-29]

Kezet fogtak, hogy az ausztrál a Honda-korszakban is a Red Bullnál marad, nemsokára mégis átpártolt a Renault-hoz. Dietrich Mateschitzben tüske maradt az eset miatt.
 Részletek >

Marko: Ricciardo 2018-ben megszegett egy egyezséget [2024-09-29]

Kezet fogtak, hogy az ausztrál a Honda-korszakban is a Red Bullnál marad, nemsokára mégis átpártolt a Renault-hoz. Dietrich Mateschitzben tüske maradt az eset miatt.
 Részletek >

Megtalálták a Hezbollah-vezér holttestét, egyik helyettese is életét vesztette [2024-09-29]

A romok közül szedték ki.
 Részletek >

Megszületett Kurt Cobain unokája, akinek másik nagyapja Tony Hawk [2024-09-29]

 Részletek >

Ötcsillagos hotelban találtak rá a korábbi Serie A-futballista holttestére [2024-09-29]

Rengeteg meccset húzott le a Cagliari színeiben.
 Részletek >

Hagymaültetvényén dolgoztatta a belarusz politikai elítélteket egy német politikus [2024-09-29]

A képviselőt pénzbüntetéssel sújtotta a szászországi parlament.
 Részletek >

Hétfő reggel jöhet az első fagy [2024-09-29]

A szeptember hőségriadóval indult, árvízzel folytatódott, és úgy érhet véget, hogy az ország néhány pontján fagyhat is.
 Részletek >

Harmónia és játékosság [2024-09-29]

Megérkezett az ősz, vagyis az az évszak, amikor jólesik esténként pléddel betakarózva bekuckózni az otthonunkban, pihenni és befelé figyelni.
 Részletek >

Neked is fiatalon őszül a hajad? Talán hiányzik ez a vitamin [2024-09-29]

Ne aggódj, nem vagy feltétlenül öreg, ha a szép barna hajad hirtelen elkezd őszülni.
 Részletek >

Megtaláltuk az ország egyetlen whiskyfőző mesterét - Már az ősmagyarok is ismerték a nemes italt [2024-09-29]

Magyarországon hatszáz körül van az üzemi engedéllyel rendelkező szeszfőzdék száma. Egy kivételével mindben pálinkát főznek. Csak Szőke Lajos vette a bátorságot, hogy 2010-ben kitalálja, ő bizony gabonából készít szeszes italt, whiskyt. Pedig csak az ital neve angolos, gabonából már az ősmagyarok is készítettek alkoholos italt, Erdélyben pedig ma is lehet kapni kukoricából főzött pálinkát, még ha elvileg csak azt a főzetet lehet ezen a néven emlegetni, aminek gyümölcs az alapja.
 Részletek >

Meghalt Bruno Sacco, a Mercedes legendás tervezője [2024-09-29]

Életének 90. évében meghalt Bruno Sacco, a Mercedes legendás formatervezője. Az olasz tervező családja szombaton jelentette be a hírt, közlésük szerint szerettük szeptember 19-én hunyta le a szemét örökre.
 Részletek >

Hatalmas volt a tét! Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait - mutatjuk! [2024-09-29]

Lezajlott a 39. játékhét, kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. A népszerű szerencsejáték szerencsés számaiért hétről hétre izgulhatunk, hiszen csodás összegre tehetünk szert, ha jól választjuk meg a hat számot szelvényünkön. Emellett szép összegeket nyerhetnek, akik 3, 4 vagy 5 találatot szereztek a sorsoláson.
 Részletek >

A törmelékek alatt megtalálták a rettegett Hezbollah-vezér holttestét [2024-09-29]

Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen - közölték biztonsági források. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.
 Részletek >

Sapkát, sálat elő! Már a jövőhét elején megérkeznek az első őszi fagyok [2024-09-29]

Jönnek az első őszi fagyok, az Őrság völgyeiben akár -2, -3 fokot is mutathatnak a hőmérők hétfőn hajnalban, kedd reggel pedig az északi völgyekben lesz hasonlóan hideg. Az ország délkeleti felén kiadós csapadékot hagyott maga mögött a hidegfront, többfelé 20-30 milliméter eső is esett, ráadásul van, ahol még mindig esik.
 Részletek >

Ezek lettek a hatoslottó nyerőszámai: 870 millió forint volt a tét [2024-09-29]

Ezek a számok hoztak szerencsét a hatoslottón a 39. játékhéten.
 Részletek >

Szoboszlai neve már Manchesterben is ismerős, a Ferencvárosé még nem [2024-09-29]

A zöldek következő Európa-liga-ellenfele az angol rekordbajnokkal hangol a magyar csúcstartóra.
 Részletek >

Összeházasodott Rebel Wilson és menyasszonya [2024-09-29]

 Részletek >

A világ egyik leghíresebb sportolója elárulta, hogy egész életében depresszióval küzdött [2024-09-29]

Már kisgyermekként megtapasztalta a rasszizmust az iskolában.
 Részletek >

Ismét Európa-bajnok lett Kiss Norbert gyorsasági autóversenyző [2024-09-29]

A Révész Racing pilótája az újabb elsőségével utolérte az eddigi egyedüli rekordert.
 Részletek >

Meghalt Bruno Sacco, a Mercedes vezető dizájnere [2024-09-29]

90 éves volt.
 Részletek >

Rengeteg kávét fogyasztanak a magyarok, de van egy hely, ahol még többet isznak [2024-09-29]

Régiós dobogón szerepelnek a magyarok a kávéfogyasztást illetően.
 Részletek >

Megszólalt Karsai Dániel testvére, így teltek a jogász utolsó órái [2024-09-29]

Nem számítottak a hirtelen állapotromlásra
 Részletek >

Eb-arany került a mindössze 17 éves Zanócz Noel nyakába [2024-09-29]

Az orosházi versenyző utolsó futamos sikerével dolgozta le hétpontos hátrányát.
 Részletek >

Megdöntötte a töltőtollak uralmát, majd a dezodorok felé fordult [2024-09-29]

125 éve született Bíró László magyar feltaláló.
 Részletek >

Nagyon-nagyon nehéz: így teltek Karsai Dániel utolsó órái [2024-09-29]

Még az elmúlt héten is voltak egészen szép napjai. Aztán egy csapásra minden rosszra fordult. Szombaton Karsai Dániel 47 éves korában elhunyt. A Blikknek sikerült beszélnie az alkotmányjogász testvérével, Karsai Péterrel, aki elárulta, pontosan mi is történt. A család úgy tervezi, szűk körben vesznek majd búcsút Dánieltől.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   9    10    11    12   [13]   14    15    16    17      Következő >   Vége >>

Archívum:Október 2 1 Szeptember 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    parkany sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: parkany sexpartner    Sex udvarhely    kely piequet    Vasmegye    Messi    kamaras    Kisértés    sturovo sex partner    szexpartner fauszt    Sopron szexpartner    Erotikusmasszazsudva rhely    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (1454)