Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (64)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Hivatalos: a főváros már csak év végéig szedhet útdíjat a kamionok után [2024-06-21]

A Kúria új határozatával megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat teherautók behajtására vonatkozó szabályozásának egy részét. Az önkormányzat még 2011-ben hozta meg a teherkocsik behajtási díját is tartalmazó rendeletet. 2023-ban a budapesti kormányhivatal azzal az indokkal támadta meg, hogy a fővárosnak nincs joga behajtási díj kivetésére.
 Részletek >

Jönnek az eTVB hibás működését korrigáló BIOS-ok [2024-06-21]

Az Intel szerint nem ez a stabilitási gond oka, azt még ugyanis nem tárták fel teljesen.
 Részletek >

Betiltják az orosz Kaspersky Lab vírusirtóit az Egyesült Államokban [2024-06-21]

Az amerikai kormányzat biztonsági kockázatot lát a Kaspersky Lab és az orosz kormány kapcsolatában, ezért szeptembertől semmilyen szolgáltatást nem kínálhat a cég az Egyesült Államok területén.
 Részletek >

Végre megvan az 1-2, Ábrahám Minnának meg a párizsi repjegy [2024-06-21]

Csak meglett az (első) magyar arany-ezüst kombó: száz pillangón Milák Kristóf és Kós Hubert ért be az első két helyen a belgrádi Eb negyedik napján, majd Ábrahám Minna ezüstéremig és párizsi kvótáig tempózott kétszáz gyorson. Esetében ez elképesztő teljesítmény
 Részletek >

Kameruni válogatott védőt szemelt ki a Ferencváros [2024-06-21]

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a Ferencváros egy újabb játékost megszerzése iránt mutat érdeklődést
 Részletek >

Ön szerint ki nyeri a holland-francia rangadót? Szavazzon! [2024-06-21]

A nap meccsén a D csoport első helye a tét.
 Részletek >

Putyin: Moszkva fontolóra vette nukleáris doktrínája módosítását [2024-06-21]

Oroszországnak egyelőre nincs szüksége nukleáris fegyver preventív bevetésére.
 Részletek >

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra [2024-06-21]

Fontos megállapodásra jutottak Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.
 Részletek >

Fülöp Attila: visszamenőlegesen emelkedik a nevelőszülői ellátmány [2024-06-21]

A szigorításokat, fejlesztéseket is tartalmazó jogszabály alapján például a nevelőszülők már a kollégiumi elhelyezés időszakára is teljes díjazásra számíthatnak.
 Részletek >

Magyarországon minden hetedik gyermek mentális problémával küszködik, ennek beláthatatlan következményei lesznek [2024-06-21]

A Bethesda Gyermekkórház új gyermek-pszichoterápiás központjának átadóján hangzott el az elgondolkoztató helyzetelemzés.
 Részletek >

Hőség: Szombatra is a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki, igaz, csak két megyére [2024-06-21]

Van, ahol pedig zivatarokra is fel kell készülni.
 Részletek >

Orbán a fehér keresztény európaiaktól Soroson át a vészfékkel megállított háborús vonatig - tíz erős mondat a reggeli kávé mellé [2024-06-21]

Nehéz volt tíz erős mondatot kiválasztani Orbán Viktor péntek reggeli rádiószózatából, mert sok kemény állítása volt, és a legtöbbje több, mint megdöbbbentő.
 Részletek >

Egy jól megélt élet volt az övé [2024-06-21]

 Donald Sutherlandről az Instagramon emlékezett meg a fia.
 Részletek >

F1-Archív: Raikkönen nem adja fel [2024-06-21]

Sok hír jelent meg a finn közönségkedvencről június 21-én: volt szó a távozásáról, az új szerződéséről, egy ütközéséről, vagy éppen a vb-esélyeiről is. Nézzük, hogy mi történt ezen a napon az elmúlt húsz évben.
 Részletek >

[2024-06-21]

Úgy tűnik, hogy az Alpine-nál továbbra sem honol csend és nyugalom: Gasly és Ocon nem beszélték meg egymással a kanadai esetet sem.
 Részletek >

Döntött a bíróság: a Haas köteles visszafizetni a támogatást az Uralkalinak [2024-06-21]

Parc Fermé: Döntött a bíróság: a Haas köteles visszafizetni a támogatást az Uralkalinak
 Részletek >

Bejelentve: Briatore az Alpine-nál [2024-06-21]

Az Alpine hivatalosan is megerősítette azt, amit a Formula.hu csütörtökön jelzett: Flavio Briatore visszatér az enstone-i F1-es csapathoz.
 Részletek >

Suri Cruise szenvedélyesen csókolta pasiját: ez az első alkalom, hogy így kapták le Tom Cruise-ék lányát a lesifotósok [2024-06-21]

Suri Cruise-nak párja lett.
 Részletek >

Új álompár: az RTL nőcsábásza a TV2 fekete hajú szépségével jött össze [2024-06-21]

Nemazalány, azaz Halastyák Fanni és a ValóVilág nőcsábásza, VV Barna között dúl a szerelem.
 Részletek >

Tornóczky Anita kamerák előtt mutatta meg terhes pocakját és egy nagy titkot is elárult [2024-06-21]

Több évnyi próbálkozás, kezelés, gyógyszer, újabb meg újabb diagnózisok után...
 Részletek >

Nem hittük el: Könnyfakasztó, de megtette Cooky a műsor közepén. Kasza Tibi is megdöbbent a Szerencsekerékben [2024-06-21]

Teljesen más, mint vártuk.
 Részletek >

Most jött össze, amikor már nem is számítottak rá! Marsi Anikóék nagy örömmel jelentették be, hogy... [2024-06-21]

Azonnal beindultak a gratulációk.
 Részletek >

Júliusi horoszkóp-előrejelzés a Bakoknak: anyagi elégedetlenség törhet rád, de vállalkozóként siker érhet és a gyerekvállalás is aktuális lehet [2024-06-21]

Ne legyél folyton elégedetlen, próbáld kicsit oldottabban megoldani a problémákat.
 Részletek >

Ennyi volt! Elhagyta az országot Krausz Gábor és Mikes Anna [2024-06-21]

Sejteni lehetett, de...
 Részletek >

Látszólag jobban lett, semmi nem utalt a felfoghatatlan tragédiára... 41 évesen ment el a csodálatos magyar színész [2024-06-21]

Az egész országot megrázta a hír.
 Részletek >

Kolléganője adásban szólta el magát: Bochkor Gábor már nem szingli [2024-06-21]

És amit még elárult...
 Részletek >

[2024-06-21]

Szerdán a budapesti Lövölde téren berobbant egy jelzőlámpa alsó része. A balesetben többen is megsérültek, köztük van, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett. A robbanás első pillanataira most az egyik sérült emlékezett vissza.
 Részletek >

Kiderült, az uniós tagállamok közül Magyarország hagyta a legtöbb pénzt Moszkvában: 1800 milliárd forintnyi eurót [2024-06-21]

2023-ban az európai uniós tagállamok közül Magyarország fizette a legtöbb pénzt Moszkvának, összesen közel ötmilliárd eurót, azaz mintegy 1800 milliárd forintot. A magyar-orosz külkereskedelmi mérleg, vagyis az oda- és ideszállított áruk értékének különbözetére az EU-n belül így hazánkban fordult leginkább veszteségbe.
 Részletek >

Ilyen gyilkos hőségben dolgozni sem lehet csak úgy, az alkohol pedig tilos: itt vannak a hőségriadó szabályai [2024-06-21]

Harmadfokú hőségriasztás tombol Magyarországon! Ilyen kánikulában kiemelten fontos szabályok vonatkoznak a munkáltatókra. Az emberek nem dolgozhatnak csak úgy a hőségben, több pihenő és több váltás is vonatkozik rájuk, igaz cserébe az alkoholról és a koffeinről is kénytelenek lemondani.
 Részletek >

[2024-06-21]

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában jelentkezett be, hogy a szerdai kormányülés után beszámoljon a lényeges, mindenkit érintő történésekről. A választás után alig két héttel már látszik, hogy lesz elég munka, hiába a győzelem, Brüsszelben mégsem minden úgy zajlik, ahogy azt a kampányban a kormány elképzelte.
 Részletek >

Az orvostól tűnt el a 22 éves Krisztina, nagy erőkkel keresik a budapesti rendőrök [2024-06-21]

Eltűnt egy egészségügyi intézményből a 22 éves Mester Krisztina.
 Részletek >

Új napi sorozat indul az RTL-en: Dobó Kata a főszereplő [2024-06-21]

Dobó Kata főszereplésével megkezdődött az RTL új napi sorozatának, a Pokoli rokonoknak a forgatása
 Részletek >

[2024-06-21]

Hunyadi Donatella bevallotta, hogy korábban nagyon magára vette a negatív megjegyzéseket. A lányt a mai napig sokat bántják az interneten, ám az édesanyja, Kiszel Tünde tanácsainak köszönhetően ma már nem zavarják a beszólások. A fiatal modell úgy szeretné majd nevelni a gyerekét, mint ahogyan az édesanyja nevelte őt.
 Részletek >

Vona Gábor nekiment Magyar Péternek: eddig Orbán [2024-06-21]

A június 9-én tartott uniós és önkormányzati választáson Magyar Péter átrendezte a politikai erőviszonyokat. A Második Reformkor elnöke, Vona Gábor szerint Magyar Péter megjelenésével annyi változott, hogy a kétoldalú képlet egy törzsi háromszöggé nőtt. Bár elsősorban Magyart és a TISZA Pártot okolja a csúfos választási szereplésért, de házon belül is levonják a megfelelő tanulságokat.
 Részletek >

Hivatalos: Kevin Costner nem tér vissza a Yellowstone-ba, de búcsúzóul beleszállt a készítőkbe [2024-06-21]

Csak pár órával azután, hogy a Paramount Network nyilvánosságra hozta a Yellowstone utolsó epizódjainak dátumát, Kevin Costner véget vetett a lehetséges visszatérésével kapcsolatos találgatásoknak. A színész a közösségi média oldalán jelentette be, hogy tényleg nem tér vissza. A dráma ezzel azonban nem ért véget, a világsztár búcsúzóul keményen beolvasott a készítőknek.
 Részletek >

645 300 forint volt a magyarok átlagfizetése idén áprilisban [2024-06-21]

2024. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 516 000, a nettó kereset mediánértéke 357 900 forintot ért el, 16,6, illetve 16,7%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.
 Részletek >

Új ajánlat a Team Grouptól a gyors USB kulcsot keresőknek [2024-06-21]

Az X1 Max meghajtó kis méretet, Type-A és Type-C csatlakozót, illetve USB 3.2 Gen2 sebességet kínál.
 Részletek >

10-szer annyi infót képes tárolni egy ember agya, mint eddig gondolták [2024-06-21]

Az emberi agy információtároló képessége csodálatos, és most kiderült, még annál is lenyűgözőbb, mint eddig hitték. Csaknem tízszer annyi
 Részletek >

Oroszország 1,8 ezer milliárd forintot keresett tavaly Magyarországon [2024-06-21]

Az uniós országok között Magyarországon jött össze a legvaskosabb külkereskedelmi deficit Oroszországgal szemben.
 Részletek >

Magyarország a rendszerváltás óta legnagyobb hitelkihelyezésére készülhet [2024-06-21]

A Magyarországon menekültként élő, elítélt volt miniszterelnök Gruevszki pártja választást nyert, Észak-Macedónia nagy nemzetközi hitelt vesz fel.
 Részletek >

Két nagy banknál is leállások jönnek a következő napokban: az utalás is szünetelni fog [2024-06-21]

Erről minden felhasználónak tudnia kell!
 Részletek >

Valami különös történt az ötös lottó számaival [2024-06-21]

Többszörösen is furcsa sorozatot húztak ki.
 Részletek >

A Nemzetközi Űrállomáson ragad az új amerikai űrhajó? [2024-06-21]

Évtizedes késés, milliárdos bukás, szivárgó hélium. A Starliner azonban mégsem rossz.
 Részletek >

Hailey Bieber lenge öltözetben mutatta meg nagyott nőtt terheshasát [2024-06-21]

 Részletek >

A focimeccs, ami egy véres háborút robbantott ki [2024-06-21]

Az egyik háborús felet gólrekorddal söpörtük le a foci VB-n.
 Részletek >

Hajléktalanból lett a világ egyik legnépszerűbb színésze [2024-06-21]

Chris Pratt szinte minden munkát elvállalt, hogy eltartsa magát.
 Részletek >

Beomlott egy épülő metróállomás Kínában [2024-06-21]

Hatalmas víznyelő jött létre az omlás következtében.
 Részletek >

A közönség hajrázott, a magyar sportmászó erőre kapott a Ludovikán [2024-06-21]

Megkezdődött az utolsó felvonás, Budapesten a NOB-elnök. Thomas Bach szerint büszkék lehetünk a rendezésre.
 Részletek >

Orbán Viktor: Háborúpárti koalíció alakul Brüsszelben, gyorsuló ütemben vinnék bele Európát a konfliktusba [2024-06-21]

Interjút adott a miniszterelnök.
 Részletek >

Frászt hozzák az autósokra a belső sávban előző elektromos egykerekűek [2024-06-21]

Több száz Megvagy hadnagy országává váltunk.
 Részletek >

Még nem tud dolgozni a férfi, akinek a fejére vascső esett egy cirkuszi előadás közben [2024-06-21]

Az édesapa szerint nem sokon múlott, hogy kislánya megsérüljön.
 Részletek >

Így maradhatunk a nyaralás alatt is zöldek [2024-06-21]

Nem kell a világ végére utazni egy pihentető, jó nyaraláshoz. Cikkünkben összeszedtük, hogy mi mindent tehetünk meg és mire érdemes odafigyelnünk annak érdekében, hogy nyaralásunkkal a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyjuk magunk után.
 Részletek >

Orbán Viktor: Háború- és migrációpárti koalíció jött létre a Néppárt részvételével Európában, és Soros programját hajtják végre [2024-06-21]

Ha péntek, akkor rádióinterjú. A mikrofonnál Orbán Viktor. Arról is beszélt, hogy az amerikaiak vezetésével, "Németország statisztálása mellett a nyugati világ le akarja győzni Oroszországot". Azt is mondta, nem tudja, mi jöhet még a genderkérdésben: állatokat is el lehet majd venni?
 Részletek >

Szandi megszólalt a botrány kapcsán: ezért nem lépett fel a jótékonysági koncerten [2024-06-21]

Az elmaradt fellépésről mást mond a szervező, és mást Szandi és férje.
 Részletek >

Mély a gyász. Fia adta hírül, hogy meghalt a csodálatos színész: [2024-06-21]

Fel sem fogja még a családja.
 Részletek >

Óriási a baj! Harry nekiment a feleségének, ezzel nála is elvágta magát [2024-06-21]

A bennfentes szerint Harry tette megbocsáthatatlan.
 Részletek >

Kánikula olvasztja el a magyarokat: harmadfokú figyelmeztetést adtak ki [2024-06-21]

Ma is folytatódik a kánikula, a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 38 fokot is. Két vármegyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki.
 Részletek >

[2024-06-21]

Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Most a milwaukee-i kannibál néven is emlegetett Jeffrey Dahmerről mesélünk, akinek brutális tettei máig sokkolják a világot. A férfi története az évek során számos filmet és sorozatot ihletett.
 Részletek >

Döbbenet: hasonló korú tinédzserek erőszakoltak meg egy 12 éves zsidó kislányt Franciaországban [2024-06-21]

Három 12-13 éves fiú megerőszakolt egy hasonló korú zsidó lányt Párizs egyik elővárosában, Courbevoie-ban. A nemi erőszak közben antiszemita kifejezésekkel szidalmazták a lányt. 2022 és 2023 között 284 százalékkal több antiszemita eset volt Franciaországban, melyek 13 százaléka iskolákban történt.
 Részletek >

"Egy életre szóló megtiszteltetés volt a nyomdokaiba lépni" - Feldolgozhatatlan Donald Sutherland tragikus halála: így búcsúzik tőle Az éhezők viadala világsztárja [2024-06-21]

Donald Sutherland 88. életévében elhunyt csütörtökön. A legendás színészről, Az éhezők viadala-trilógia Snow elnökéről most a fiatal énjét megformáló Tom Blyth emlékezett meg.
 Részletek >

Melyik a legjobb grillsajt, grillkolbász, jegestea? Mutatjuk, hogyan teszteltük - videó [2024-06-21]

undefined
 Részletek >

A diák a király a bankoknál: több tízezres jóváírás és ajándék járhat a számlanyitásért a diákoknak [2024-06-21]

Bár ma kicsengetnek az iskolákból, a bankok már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől vagy még addig is a nyári munkához saját bankszámlára, és ezért nem fukarkodnak a számlanyitási kedvezményekkel. Vannak olyan bankok, ahol több tízezer forintot is be lehet zsebelni a számlanyitás fejében.
 Részletek >

Hőségriadó: Balogh Levente is vizet fog osztani ma az embereknek Budapesten [2024-06-21]

A HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította és további vármegyékre is kiterjesztette a hőség miatt és a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot, azaz a következő napokban még mindig kánikula lesz. A tikkasztó hőségben rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk a folyadékbevitelre, így a MÁV-START mellett Balogh Levente is úgy döntött, felveszi a harcot, és pénteken vizet fog osztani.
 Részletek >

Itt a baj? Vlagyimir Putyin újabb nukleáris fenyegetést tett, majd a nácikhoz hasonlította a Nyugatot [2024-06-21]

Vlagyimir Putyin újabb fenyegető kijelentést tett! Csütörtökön kifejtette, Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját. Aggasztó gondolatai azonban itt nem értek véget, a Nyugatot a náci Németországhoz hasonlította.
 Részletek >

"Olyan érzésem volt, mint hogyha a bőröm le akarna válni" [2024-06-21]

Szerdán a budapesti Lövölde téren berobbant egy jelzőlámpa alsó része. A balesetben többen is megsérültek, köztük van, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett. A robbanás első pillanataira most az egyik sérült emlékezett vissza.
 Részletek >

Kiderült: az uniós tagállamok közül Magyarország hagyta a legtöbb pénzt Moszkvában [2024-06-21]

2023-ban az európai uniós tagállamok közül Magyarország fizette a legtöbb pénzt Moszkvának, összesen közel ötmilliárd eurót, azaz mintegy 1800 milliárd forintot. A magyar-orosz külkereskedelmi mérleg, vagyis az oda- és ideszállított áruk értékének különbözetére az EU-n belül így hazánkban fordult leginkább veszteségbe.
 Részletek >

1360 lóerővel készül mindent elverni a BMW [2024-06-21]

A Neue Klasse platformra épülő M-es villanyszedán mozgatásáról négy motor gondoskodik majd.
 Részletek >

Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor... - Melyik legendás magyar mese főcímdala kezdődik így? [2024-06-21]

Énekeld hangosan, és rájössz, melyik magyar meséből ismered a következő dalokat!
 Részletek >

Napi horoszkóp: a Bikának remek pénzügyi lehetőséget, a Ráknak romantikus randevút jósolnak a csillagok, a Szűz kerülje a kuruzslókat [2024-06-21]

Kedves Oroszlán! Ne engedd, hogy a pillanatnyi kudarcok letörjék a kedvedet.
 Részletek >

Zokog a világ! Ami most Michael Schumacherről kiderült [2024-06-21]

Felfoghatatlan, ami történt.
 Részletek >

Zámbó Krisztián nem kertelt, és kimondta Dudás Mikiről [2024-06-21]

Az énekes is átélt hasonló helyzetet.
 Részletek >

Liptai Claudia először beszélt a fogyásáról, szuper módszeréről is lerántotta a leplet [2024-06-21]

Végre!
 Részletek >

Elképesztő tömeg várta Korda Györgyöt és Balázs Klárit: néz mit csináltak a pokoli hőségben [2024-06-21]

Annyira izgatott volt mindenki.
 Részletek >

Megszólalt a kollégája, ezért tűnt el az autómosóból Szigligeti Ivett szeretője [2024-06-21]

Újabb fordulat.
 Részletek >

Stroll: Mindenki Newey-t akarja [2024-06-21]

Lance Stroll, az Aston Martin kanadai F1-es versenyzője örömmel fogadná Adrian Newey-t az Aston Martin csapatánál.
 Részletek >

Soproni Tamás: Bekaptunk egy nagy ütést, de talpon maradtunk [2024-06-21]

A Momentum terézvárosi polgármestere szerint dolgozni és küzdeni kell, nem pedig bedobni a törülközőt.
 Részletek >

Letartóztattak két férfit, akik zsarolták Michael Schumacher családját [2024-06-21]

A csalók milliókat próbáltak kicsikarni a Forma
 Részletek >

A túl sok botox miatt nem tervez komoly színészi karriert Kim Kardashian, és hízni sem hajlandó érte [2024-06-21]

 Részletek >

Kiterjesztették a vörös kódot, kegyetlen hőség vár ránk [2024-06-21]

Szaharai por szűri meg a Nap sugarait.
 Részletek >

Miért hálálkodott Volodimir Zelenszkij a szaúdi trónörökösnek? [2024-06-21]

Az ukrán elnök nemcsak bin Szalmántól remélt támogatást, hanem az összes többi arab államtól is.
 Részletek >

Ukrajna tárgyalni kezdett Brüsszellel, veszélybe kerülhetnek az elmenekült férfiak - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-06-21]

Oroszország háborúja Ukrajnában
 Részletek >

Nagyot balhézott egy jachton Travis Scott, őrizetbe vették [2024-06-21]

A rapper részegen üvöltözött a személyzettel.
 Részletek >

GKI: Magyarország lett az EU legszegényebb országa [2024-06-21]

Az Eurostat adataiból következtettek erre. A jegybank és a kormány is reagált a hírre.
 Részletek >

Kiderült, mitől változhat meg a folyók áramlási iránya [2024-06-21]

2500 évvel ezelőttre kellett visszamenni a válaszért.
 Részletek >

Súlyosan megégett egy nő arca, amikor felrobbant a jelzőlámpa a VI. kerületben [2024-06-21]

Megégett a szemöldöke és a szempillája.
 Részletek >

NGM: a melegben be kell tartani a munkavédelmi szabályokat [2024-06-21]

Ha tartósan 24-25 fok felett van a hőmérséklet, életbe lép a hőségriasztás.
 Részletek >

Valami különös történt az ötöslottó számaival [2024-06-21]

Többszörösen is furcsa sorozatot húztak ki.
 Részletek >

A Kúria megtiltotta, hogy a főváros behajtási díjat szedjen a kamionoktól [2024-06-21]

A kormányhivatal 13 év után kezdte kifogásolni a díjról szóló rendeletet, a Kúria pedig most igazat adott neki. A tilalom a jövő évtől érvényes.
 Részletek >

Luka Modrić 20 éve bolondul feleségéért: Vanjával gyönyörű családot alapított a horvát focista [2024-06-21]

Képeken mutatjuk Luka Modrićot és családját.
 Részletek >

Mordori kánikula olvasztja el a magyarokat: kiadták a harmadfokú riasztást! [2024-06-21]

Ma is folytatódik a kánikula, a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 38 fokot is. Két vármegyére harmadfokú riasztást is kiadtak.
 Részletek >

"Nem érdekel, hogy élek vagy meghalok. Gyerünk, ölj meg" [2024-06-21]

Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Most a milwaukee-i kannibál néven is emlegetett Jeffrey Dahmerről mesélünk, aki a mai napig sokkolja a világot brutális tetteivel. A férfi története az évek során már számos filmet és sorozatot ihletett.
 Részletek >

Nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a WhatsApp-figyelmeztetést [2024-06-21]

A WhatsApp-felhasználók egy része figyelmeztető üzenetet kap mostanában, amikor megpróbál biztonsági másolatot készíteni a csevegési előzményeiről. A Computer Bild elmagyarázta, miért kell ezt feltétlenül komolyan venni.
 Részletek >

Mobiltelefonnal még nem közvetítettek olimpiát... most ez is megtörténik [2024-06-21]

A Samsung
 Részletek >

Mordori kánikula olvasztja el a magyarokat: harmadfokú figyelmeztetést adtak ki [2024-06-21]

Ma is folytatódik a kánikula, a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 38 fokot is. Két vármegyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki.
 Részletek >

Luxushajó segített 68 menekültnek, akik egy csónakban sodródtak az Atlanti-óceánon [2024-06-21]

Sajnos több társuknak már későn érkezett a segítség.
 Részletek >

Marabu Féknyúz: Újraszámlálás [2024-06-21]

 Részletek >

Végig vették a kamerák! Élő adásban olvastak be Cookynak [2024-06-21]

Erre senki sem számított!
 Részletek >

Íme Rónai Egon szép, szőke felesége: Zsanett is az ATV-nél dolgozik [2024-06-21]

A műsorvezető és második felesége három közös gyermeket nevelnek.
 Részletek >

[2024-06-21]

Nem várt fordulatot vett Szigligeti Ivett és Dudás Miki szappanoperába illő, se veled se nélküled kapcsolatának története. Az egykori sportoló hűtlenséggel vádolja volt párját, ami azért meglepő, mert a közvélemény úgy tudja, a tíz éve tartó kapcsolatuk során Dudás Miki hűtlensége állt a hullámvölgyek hátterében. Ezt Ivett soha nem rejtette véka alá, korábban nyíltan beszélt arról, hogy a gyermekei apja kikacsintott a kapcsolatukból.
 Részletek >

Fedezd fel a zene világát a MIDI billentyűzetekkel! [2024-06-21]

Álmodoztál már arról, hogy saját zenéidet hozd létre otthonod kényelméből? Nos, a MIDI billentyűzetek most ezt a lehetőséget a te kezeidbe helyezik. Képzelj el egy eszközt, amely lehetővé teszi, hogy zenei kreativitásod szabadon áramoljon, miközben inspirációd támad. Itt az ideje felfedezni a MIDI billentyűzetek varázslatos világát! [Dátum: 2024.06.20. 14:42]
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   113    114    115    116   [117]   118    119    120    121      Következő >   Vége >>

Archívum:Július 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Június 30 29 28 27 26 25 24 23 22


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex partner    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket