Bár az emberiségnek nevezett nagy halmaz egyes egyedei
között galaktikus a távolság itt a Földön - az üzlet, az
mégiscsak üzlet. Azok a természeti kincsek, amik a
bolygónkon kibányászhatóak, lassan kimerülnek. Napjainkban
még nem túl hosszú a lista, amit ha akarnánk, akkor sem
tudunk kiásni, viszon... Tovább >
Bármelyik városban az - így Pozsonyban is...
Nyilván igyekszik a hír ellenében értékelő
megnyilvánulást tenni most majd jó pár hírportál.
Irányultságuktól függően lesz balhés, meg tiltakozásos
beszámolónak látszó vélemény Szlovákiában is, meg
Magyarországon is. Én annyit észlelek, hogy az alap
pro... Tovább >
Ruszkik haza! Ikonikus mondás volt... Egy Csegevara
kinézetű fickó ordította a felhevült tömeg előtt... El is
homályosodott minden szem - micsoda egy bátor pasi ez, hogy
nem fél, mert el is vihetik ilyesmiért. Aztán teltek az
évek, mára meghallgattatik, aki beszámol arról, hogy bizony
az ideiglene... Tovább >
Az érthető, hogy a felelősök sosem fogják beismerni, hogy
végtelenül cinikusak ebben is. A közönség pedig
már-már hozzászokott... Pedig a ma talmi csillogásáért
bizony beáldozott a holnap, meg a holnapután. Hatalmas a
szivarom azokra, akik elfelejtik, hogy ők is voltak fiatalok
és most összetörik a... Tovább >
Mi lenne, ha egy olyan szisztémára térnénk át, ahol nem
kellene vezetni az országot? Mert mondjuk egy olyan
országban akarnánk élni, amiben a benne lakók megegyeznének
abban, hogy mi az állam összes feladata. És azt el is
végzi... Persze értem én, hogy a jelen állás
szerint vannak bőven ellenérdek... Tovább >
A háztartások sokaságát fel lehet szerelni okos árammérővel
- az EU ad rá pénzt... Mégis szkeptikus vagyok!
Néhány nappal ezelőtt a vasúti menetrendeket igazították
hatóságilag a késésekhez, hogy ne legyen késés. Akkor az egy
kézben levő áramértékesítés is pont ezen logika alapján
fogja - jobb eset... Tovább >
Igen, elvetemült sötét baromnak gondolom azt, aki nem
átallja ezt mondani erre. Akármi is az indoka rá...
Mert bizony a tetszés és nemtetszés kereteit nem az feszíti
szét, hogy vélemény van. Sokkal inkább az, hogy valami
egészen másról értekezik az íráshoz bátorságot merítő
kommentelő. Lassan már ... Tovább >
Szerintem a törlés ténye újabb muníció a szent őrület
további megindoklására tőlük... Talán már
fogalmazódik is - megmondtuk! Hatásosabbnak vélném a máskor
is használt módszert: képhomályosítás és figyelmeztetés a
sértő tartalomra! Mert hiszen pont az az üzenetük, hogy
globálisan el vannak nyomva. ... Tovább >
Ha jön az apokalipszis, vagy ha csak sima zavargások vannak
- mondhatnánk... Ja és persze, ha van valakinek egy
hadsereg felszerelésére való pénze. Ez esetben úgy
hétszázezer dodó. Majdnem mondanám legszívesebben, hogy a
kétforintos Fittipáldik országában biztos van, aki
megengedhetné magának, de v... Tovább >
Miniszterelnök úr a megszólítás, hiszen a titulusnak jár...
Még akkor is, ha a személyes reakciója a
megszólítottnak egészen más! Az illető viselkedése már
önmagában végtelenül elkeserítő. Ami miatt előhozom az az,
hogy pont ezt a mimikát és lenéző felsőbbrendűségét átvette
jó néhány hazai fel- és ... Tovább >
Az tökéletesen látszik, hogy a törvényhozás ipari
tevékenység! Kívülről úgy látszik, ül egy fickó az
íróasztala mögött és megtalál valami jól hangzó idegen
kifejezést és hozzáfűz valami ideológiának látszó logikai
kapcsolatot. Aztán ránéz az órára, vár huszonhárom
óta ötvenkilencig és benyújtja a ... Tovább >
Úgy látom, hogy sokan lehetnek az újdonságok észlelésének és
megítélésének különböző fázisaiban. Ha csak az
internetet nézem, akkor is. Persze pont a net az közben, ami
átjárja az élet teljes területét, úgyhogy egyáltalán nem
mindegy a dolog. Mert azt látom, hogy ami új, az zsigerből
elutasított eg... Tovább >
Szerintem is azt kell górcső alá venni, hogy a nagyzenekar a
saját és főképp a karmestere indulóját játssza...
És nem is szól a történet semmi másról! Kedvemre való,
ha arról olvasok, hogy a rajongás valakiért, az természetes.
Persze bizonyos életkorban és bizonyos területen mozgó
személyek iránt. ... Tovább >
Az, hogy a piázás a téma most, talán köszönhető a száraz
november kampánynak.. Értem a cikk témáját és a
kérdést is, hogy miért nem veszi igénybe a függő a
segítséget! Nem lehet, hogy azért, mert magát nem tartja
betegnek az érintett? Aztán ha meg ujjal mutogatnak rá,
akkor ehhez még csatlakozik is... Tovább >
Azért megnéztem, hiszen a témák rendszerint bornírtak...
Nyilván a műsor nem foglal maga állást, csupán a
feltételezett egyensúly jegyében ad két nézőpontnak teret.
Amennyiben, ha valaki nem szurkoló egyik oldalon sem,
talán feltűnik, hogy a beszédszerkezetekben van ám bőven
különbség! Egyik nézőp... Tovább >
Az milyen már, ha a Zorbán kormánybizottságot hoz létre?
Nopláne nevelésügyit, amit ő vezet és a tagok
egyébként kormánytagok... Ez amolyan matrjoska-baba inkább.
Kormány a kormányban. Mintha keresnék a lóvét, amit sejtünk
sokan, hogy hol van... Hurrá! Vagy oroszosan
kellene? Gurrá!... Tovább >
The Voice - pedig márkanév. Lehet úgy csinálni,
hogy az tényleg nagy durranás legyen és úgy is, hogy
csináljunk úgy, mintha... Egy pár dolgot azért nem hiszek!
Például, hogy a tehetségek eltűntek volna teljesen
Magyarországról. Azt viszont igen, ha valami pénzbe kerül,
akkor a jó kereseti lehetősé... Tovább >
Egyetértek, valóban nem az... Egyfajta virtuális
revolver egy jól körülhatárolható csoport kezében.
Tokkal-vonóval! Az már egy más kérdés, hogy mi a színvonal,
hiszen egy-egy gerjesztett harag felkorbácsolására ez nem
hinném, hogy szempont bárkinél is. Értem azért azt
is, ha az Amerikai Népszava a... Tovább >
Ha pedig fordítás nem is kell, mert ott a zene, akkor
pláne... Nem hinném, hogy a korosztályomból túl
sokan lennének, akik nem látták A Jó, a Rossz és a Csúf című
filmet. Zenéje szintén legenda már, talán már önállóan is. A
dán szimfonikusok tesznek is róla, hogy a dallamok tovább
éljenek. Mindekö... Tovább >
Igenis elméletileg lehetséges, hogy megszületett már a
benzin helyett vízzel működő autó. És az is lehet,
hogy a feltalálója pont magyar... Azt azért rendkívül
furcsának tartom, hogy egy mélységesen gyomorforgató ügy
bírósági tárgyalásán kerül elő! A technikai részleteken
kívül azért van némi aggod... Tovább >
Annyira vártam már, hogy a napi egykaptafa termés végre
megszakadjon. Hát mostantól nálam zenei trónfosztás
van... Zene, poén, jó képek vibrálás nélkül - ráadásul
franciául. Annyira jól esik leírni fonetikusan: po-pü-leer,
mert nagyon az. Nem szeretnék beszélgetni azokkal,
akik legalább a címben n... Tovább >
Állapítja meg az egyszeri parasztbácsi a zsiráfot meglátva
az állatkertben... Azért megköszönöm Bruti-nak a
közvetítést, mivel Hajdú agysebész urat kerülöm masszívan.
Ergo ezt a műsort sem láttam volna. Viszont röhögni nagyon
szeretek, meglehet ezért sajnálnám is talán.
Figyelmeztetés: itt nagyon ... Tovább >
Néhányunknak, akiknek fiatal felnőttkora éppen a hetvenes
évekre esett - egészen biztosan ismerős... Annyira
borzasztó, hogy szokás régen volt dolgokat könnyes szemmel
nézni. Nyilván aki arra hajlik teszi is... Viszont aki
emlékszik még a zenére is, biztos vagyok benne, hogy az
élmény sokkal teljes... Tovább >
Vajon miért jár a kisebb benzinkutakra tankolni a polgár?
Hát persze, hogy azért, mert olcsóbb... Nem egyszer
akár tizenöt-húsz forinttal, az átlagárhoz képest.
Állambácsi ezt is lesajnálja - bár a kifejezés nagyon
enyhe ebben az esetben is. Meg is akarja adóztatni a kis
kutakat pont annyival, hog... Tovább >
A nem látott filmek véleményezése szerintem egy nagyon
kétséges erény... Ezért is maradok
inkább ennél a pár másodpercnél. Mert, hát az az érzésem,
hogy arra számít a film készítője és forgalmazója, hogy
mindenki emlékszik az első részre, ergo a második részt
kapásból befogadja. Mondjuk én szinte ... Tovább >
Az, hogy ki és kicsoda, arra viszont kifejezetten jó...
Hogy különösebben lelkesedjek Gyé Fletó Tik-Tok
videóiért, még galaktikus messzeségben van. Akkor azért
belegondolok kicsit, ha az ellenérdekelt baromfiudvar
szószólói nem igazán tudnak tartalmilag mit kezdeni vele. A
feltartott kisujj kávékav... Tovább >
Gondolom a magyar egyedik családi bankját használók ezen
azért igyekeznek röhögni - pedig... A pénzhiányt
ezen a szinten is kihasználja, aki teheti. Osztrák bankról
van szó, akire a sokkal szigorúbb, ugyanakkor ezerszer
korrektebb osztrák törvények is vonatkoznak. Nem csodálom,
ha kihasználva a mag... Tovább >
Történetesen az, hogy - hosszú idő után - csak becsúszott
10% alá a havi infláció, az világraszóló siker...
Aha! Merthogy lehetne akár húsz, vagy harminc is. Mert
az már bonyolult a népeknek, ha így is van, akkor az egy
évben mennyi lenne. Tudja ám ezt a nép (meg)vezetésére
megbízott pártállam, zen... Tovább >
Ennek ellenére, ha Schadl-per folyományaként felmerül, akkor
az mutat valamit. Mert hát nem is igazán a
hozzáértés hiánya a borzasztó! A felderített események
alapján megy a bornírtabbnál bornírtabb érintettségi
védekezés... Azt nehezen lehet már takargatni, hogy ez egy
szakértelemmel összerakott s... Tovább >
Itt a végső előzetes... Kezd ez az előzetes-áradat
is pont olyan lenni, mint a magyar EU-s pénzek. Most már
tényleg jön... De az is lehet, hogy a rengeteg beharangozás
alatt felhasznált képek elfogytak és tulajdonképpen már
láttuk az egész filmet. Apránként...... Tovább >
Tényleg igaza van azoknak, akik azt mondják: Itt
már elhangzott minden, itt megírtak már mindent...
Azért én még bizakodó vagyok, bár kissé rezignált. ... Tovább >
Mintha az lenne a titok, amit a főpárt annak tart...
Ha és amennyiben valakinek - teljesen véletlenül - az
lenne az igénye, elvárása, hogy párt, vagy pártérdek ne
tükröződjék már semmilyen állami történésben, akkor kapásból
meg tud minden kérdést válaszolni ebben a témában is.
Viszont ez egy olyan... Tovább >
A politikus mára külön emberfajjá vált... Fel lehet
bármelyik alfaját ismerni - még szimpátia esetén is. A föld
felett jár, megmondja a tutit, kizárólag neki van igaza meg
a nép nevében, esstébé... Jelen esetben van a
küldetéstudattal párosulva egy kis csodarabbi attitűd is,
mint akinek annyi jó ö... Tovább >
Persze nem az, viszont azok figyelmére számít, akinek a
hazai viszonyok érdekesek... Nyilván vannak
hívószavak benne, azon kívül meg a kép is villódzik annyira,
hogy a szemnek feltűnjön. Nincs ezzel bajom. Az majd akkor
lesz, ha ez a hírfolyam is csak időt rabló szellemi rágógumi
lesz. Részemről a... Tovább >
A megszólításom most a Lakmusznak szól! Én másképp
szólítom meg a Mi Tanyánk-ot és a lelkes tagságát... Annyira
agyament állításaik vannak! Már jó ideje eljutottam odáig,
hogy a nemzeti sztaniolpapírba csomagolt gigantikus kakától
undorral forduljak el. Mindeközben értem, ha egy
katasztrofálisan fe... Tovább >
Nekem nem tetsző viszont, amikor olyan figyelemfelhívásra
használt, ami inkább kattintásvadászat. Mert hát az
eléggé érdekesnek ígérkezik már önmagában, ha a NASA
közzétesz bármit is. De miért kell valami olyat sugallani,
ami egyébként nincs is? Részemről már eléggé rutinosnak
gondolom magam, sejte... Tovább >
Az a világkép, ami szerint (idézőjelben) Éljen Orbánviktor,
az nagyon gáz... Még csak hagyján lenne, hogy a
titulusát jelölő internetes domainon keresztül üzen marhaságokat
újfent és fizetős hirdetésekben: Állítsuk meg Brüsszelt!
De hát közben nyargalászik a kisázsiai sztyeppén és
valami egészen ... Tovább >
A születés hozza a véget, tudom - de akkor is...
Annyi, de annyi szereplés, írás és a gondolatok sokasága
mostantól már archívum. Azt hiszem Alinda megemlékezése az
enyém is! Túl sokan mennek el... ... Tovább >
A kegyes halál problematikája. Segítség-e a
szenvedőnek, avagy bűn? És úgy tűnik, hogy nagyon nincs
rendben a megítélése. Ezért is kell feltétlenül beszélni,
vitatkozni róla. Legalább azzal a lelkülettel,
ahogy most minden résztvevő tette. Az már más kérdés, hogy
előjön újra és újra: van, aki kép... Tovább >
A hír végtelenül szomorú - mint mindig... És a hír
kapcsán ismét ott a reakciók mintája - szintén, mint mindig!
Mert lehet bárki, olyan amilyen, halálában mindenkinek kijár
a méltóság. Aki elment, mindent vitt magával, ami
az övé. Ránk, csak az emlék marad. Az,
hogy az emlék micsoda, az nyilván mi... Tovább >
Persze, hiszen valahogy magyarázni kell a bizonyítványt.
Viszont, a magyarázat eléggé harmatgyenge. Egy klub
szerveződését, szabályzatát eleve elfogadja a belépésével az
összes tag. Ha menet közben megváltozik bármi, akkor meg
szokták dumálni - általában. Már legalábbis abban a világban
ami valódi ... Tovább >
Nekem úgy látszik, hogy sokan egyáltalán nem értik, esetleg
nem akarják érteni, hogy Donáth Anna miről beszél.
Állításait nem akarom külön elemezni, de az a hangulat
jócskán benne van, hogy az Orbán-Gyurcsány univerzum akkor
is jelen marad, ha
bármelyikük is a választási befutó! Ergo a személycsere... Tovább >
Meglehet, hogy ez nem is annyira távoli jövő... Már
csak azért sem, mert a kísérőnk tele van mindazokkal, ami a
korunkban szükségesnek látszik - legyen az szabad energia,
avagy értékes nyersanyag. Utóbbi földrejuttatása talán
bonyolultabbnak tűnik, de legalább három űrmilliárdos
dolgozik a koncepci... Tovább >
Azt mondja a blogján: Kína cukorral jön, az USA
korbáccsal. Szinte kvintesszencia - nem? Bárhonnan
is nézem a mondást, azért akad pár bibi benne. Valahogy az
USA nem látszik a jelenlegi elnök pártja ideológiai
foglyának. Ezzel szemben Kína... Azt értem, hogy Pekingbe
elkísérte a miniszterelnököt é... Tovább >
Bármilyen műsort determinál, ha a meghívott szereplők
beszélgetésre alkalmatlanok. A téma bármi lehet...
Ebben a műsorfolyamban mostanság inkább a kinyilatkoztatás a
felvett szerep - szó sincs bármiféle vitatott kérdésről,
ergo vita nem is lehet - legalábbis az asztal egyik felén és
most már menetr... Tovább >
Próbálom a modoromat általában a szalonképesség határain
belül tartani! Most majdnem nem sikerül. Pedig nem
is olyan világrengető az ügy, viszont mindent kifejez. Az
ellenség mocskos keze betette a lábát! De szorgos
népünk győzni fog - ha bele is döglik... ... Tovább >
Az már viszont nem annyira, hogy a pompás állatok mögé bújva
szaladnak ki privát zsebekbe az állam gondoskodására bízott
pénzek... Pedig olyan szépen megágyaztak neki, hogy
a polgárok lósport szerető része szemét homályosítsa el a
dicsőség utáni sóvárgás! Hát nem végeztek jó munkát.
Ebben se! ... Tovább >
Ezzel a nagyon olcsó felütéssel éljenek mások!
Szerintem voltak és lesznek is mindig jó zenék... A
kérdés maximum az, hogy megtaláljuk-e magunknak őket. Én
megmaradok
annál, ha egy-egy jó zenére emlékezek, vagy akár
emlékeztetnek. Speciel ennek a nótának nálam az a
története, hogy nagyon sokat vez... Tovább >
Az olvasás alap, még ha olyan felületen is találkozunk vele,
ami rendszerint tetszik, meg nemtetszik alapon osztályoz.
Mondjuk ez nem éppen olyan olvasmány lesz, ami
ékegyszerűséggel állít valamit, hogy ez márpedig így van...
Nekem mindenesetre tetszik! Anyám szerint tejbetök vagyok -
és hajlok rá,... Tovább >
Eléggé borzasztó körülmények... Ennél már csak a
szereplők ok és okozati összefüggések meglátása az
elkeserítőbb. Ezzel pedig valamit kezdeni kell, mert az nem
járható út, hogy minél több ilyen lélek legyen, akikkel
bármit meg lehet csinálni. Még választásokat is lehet
nyerni... Viszont, ha már be... Tovább >
De úgy látszik bármilyen elnöki pozíció jegyben járhat az
elhülyüléssel. Miért is tartozna Magyarországnak
Milák Kristóf? Miért is kellene egy centit is úsznia, ha
maga nem akar? Túlzottan ismerős ez egy másik elnöktől, aki
szintén másoktól vár el valamit, hogy neki jó legyen, a
pozíciója meg ettől... Tovább >
Az nagyon valószínű, hogy a film megszületésében a korra
jellemző és kedvelt katasztrófa filmek dömpingje nagy
szerepet játszott. Viszont azokra - bármekkora
sztárok is játszottak benne - már nem, vagy alig emlékszik
valaki. A jó öreg Airplane-ből viszont eszméletlen sokan és
sokat tudunk idézni...... Tovább >
Az osztást értem, van a hivatalos lelkesedés és van az azzal
szembeni... Egy harmadik kanapésort azért oda tudok
képzelni, mivel ez az egyszerű táncrend szerintem nem elég.
Már csak azért sem, mert a legtermészetesebb az, hogy
történik, ami történik, az jó, vagy nem jó, szemüvegen
keresztül éppens... Tovább >
A logikát értem - védeni kell az élőerőt. Viszont
az alkalmazásuk során a nem katonai személyek életével mi
van? Azt látom, hogy a hadászati stratégák a
védekező elrettentés és a mindet elsöprő erő mutatása mentén
kardoskodnak, nemegyszer háborúznak - ma is! Viszont, ha már
ember nem kell a jövő h... Tovább >
Legalábbis egyenlőre, mert a zene körüli dolgokról lenne itt
szó! Az majd eldől, hogy a hogyan alapján az
érdeklődésem meg is marad a
későbbiekben. Sok nyár megélésével azt hiszem
mondhatom, hogy nekem megfelel a tetszik és nemtetszik
egyéni szűrése a dolgoknak. Azt is felfedeztem már, hogy
csupán... Tovább >
Valóban nehéz a társadalmat építeni bizalom nélkül -
egyetértek. Azt is úgy látom, hogy a deepfake
jelenség ront a helyzeten... Viszont, ha nincs
beszélgetés emberek között igaziból, akkor az azt pótló
eszközök is másra lesznek használva. Bárki kipróbálhatja!
Próbáljon meg bárki, bármihez hozzász... Tovább >
Sokaknak nem fog tetszeni, pedig nagyon hajlok rá, hogy így
van! Facebook, Google, AdSense már már éteri
magasságban érzi magát. Úgy tesz igazságot
bármiben, hogy valami oktalan, de jól hangzó érvrendszerrel
elutasít bejegyzéseket. Reklamálás, párbeszéd nincs -
felület sincs rá. A szerző jól érzi... Tovább >
Tüntetés, az valami ellen szokott lenni. Betiltása
jelzés azoktól akik ellen, hogy nem örülnének neki.
Viszont... Demonstráció, meg valami tömeges
kinyilvánítás, ami az összegyűlteknek tetszik. Ha a
borzalmas és embertelen tettek ünneplőit nézem, akkor nem a
gyülekezésük betiltását tartanám a mag... Tovább >
Azért, mert megtehetik! A svédek alakítják a
körülményeiket és nem a kifogások keresése a legfőbb cél.
Egyszerűen kitiltják a városból a benzin- és dízelüzemű
járműveket. Magyarországról nézve persze lehet,
hogy lesz, aki provokációnak próbálja beállítani majd.
Nyilván, hiszen addig sem esik arról... Tovább >
Hatótáv 600 km és csuklós, tehát kellően sok hely van rajta!
Nyilván egy komplett műszakot lehúz és ha az
éjszakai pihenés alatt 100%-osan fel lehet tölteni, akkor
szuper városi megoldás. Persze a hír közzétevőjének
meg kell küzdenie átlagosékkal, akiket még mindig zavar pár
berögződés: (idézőjel... Tovább >
Persze úgy hangos, hogy a Magyar Hang kiadványa!
Mindenesetre a kiadó is tudja, hogy veszélyes a NER-re,
ezért már a nyomdában befóliázzák. A rendkívül
vicces kötet szerzője ismeretlen: a borítón feltüntetett
név, Vir tábornok egy anagramma - ha a betűket más sorrendbe
pakoljuk, az ország miniszte... Tovább >
Ha bárki is kívülről nézi, talán megvonhatja a vállát.
De hogyan nézze az a vállalat, amely lízingbe adta a
repülőgépet és az eseményekre közvetlen hatása jelen
pillanatban nincs? Jópofit valószínű nem vág hozzá
és egyikünk sem tenné... Talán nem mindannyian
mondanánk az, hogy a gépek innentől lo... Tovább >
Pedig messzebb látunk, mint eddig valaha! Nyugalom,
a James Webb űrteleszkóp nem cáfolt meg semmit sem...
Néhány kutatócsoport váratlanul nagy és komplex ősi
galaxisokat azonosított az emberiség eddigi legnagyobb
űrteleszkópjának első felvételein. Kovács András
asztrofizikus szerint azonban a fe... Tovább >
Miután film, van akinek tetszik és van, akinek nem. Nagy
Ervin a habitusából fakadóan - a keblére ölelve mindenkit -
ajánlja is mindenkinek. Persze, hogy jön a Gézáné
Lengyel fedőnevű Facebook-néni, akinek inkább a kurzusfilmek
jönnek be a narancshályogos szeme által. Már ha valódi
személyről van s... Tovább >
Persze, hiszen most van szezonja! És persze
büszkeség - nagyon is az! Csak hát nem mindenki
honfitárs is, még ha beszél is magyarul... Nem tudom, hogy
tetszenek emlékezni: nem minden rovar bogár? Már
nem csak zavar, hanem el is keserít a maróan
szagos szurkolói többesszám és a mi kutyánk kölykére... Tovább >
Azért van rendszerváltás előtti hangulatom, mert pont ugyan
az a szitu. Van egy magát vezénylő erőnek tartó
képződmény és van sok, vele szemben álló személy és
formáció... A kétharmados - matematikailag is
logikai bakugrásokkal igazolt - többségnek mondott szervezet
és a vele szembenállást mutató ... Tovább >
Ki gondolná, hogy mennyire kardinális a kérdés: Kell-e a
palacsinta tésztájához szódavíz, vagy sem? Aztán
megjelenik a Facebook-on is és persze egyből kialakul a
szokásos hívőtagozat. Mintha nem lenne mindegy
amúgy... Mivel a végső ítélet végül is a fogyasztóé, ő dönti
el a kérdést az elégedettség... Tovább >
Itt nem változott semmi, akkor pont erre gondolok!
Régen a munkások állama volt Magyarország, ma állítólag
az embereké. Biztos vagyok benne ma már, hogy
valóban valami mást akarók közé tartozott. Az a politikai
formáció ugyan az enyészeté lett, amiben részt vett, viszont
az látszik tisztán, hogy h... Tovább >
A velünk élő sci-fi már nem is az... Elképesztően
nagyszerűnek tűnik ez a da Vinci orvosrobot! Mi
több, ez a csoda nem a világ túlsó felén, valami másik
univerzumban található, hanem idehaza! Lelkesedésemet csak
fokozza, hogy a berendezés képességeit egy mindenki által
érthető demonstráción kereszt... Tovább >
Ez dedó! Mármint az összes komoly és komolytalan
hivatkozás arra, hogy mennyire sértő is ez és irgumburgum
különben is. Az a helyzet, hogy megrendítő vélemény
támadhat azonnal és azokról, akik megnézés nélkül érvelnek
ezek után. Ha nem akarnál bugyuta vitába keveredni,
akkor megnézhetnéd... ... Tovább >
Profi szerződéssel Kanadába igazol az egyik - szerintem
nagyon jó - női hokikapus! A svéd és a többi
bajnokságban külön van kezelve felnőtt női hoki.
Változhat-e ez a felfogás kanadai mintára a világon?
Meglehet... Mindenesetre maga a csapat is
kísérletnek tekinti a vegyes csapat összeállítást. E... Tovább >
Na persze a tiltás nem valami egyetemlegesen torz tartalomra
vonatkozik. Már csak azért sem, mert az
öncenzúrázott cikk, a ma bornírt, mindenbebeleszólós
szabályozása miatt van! Pedig egy nagyon is örök
téma művészi megközelítése, talán pont ezért nagyon is
választékosan. Ahol van benne nem kitaka... Tovább >
Szándékosan torzítom Tamási Áron művének címét! Na nem olcsó
poénként, hanem azért, mert tudom, hogy a közönségnek van
olyan része, aki ismeri az eredeti címet - és én elsősorban
nekik szánom ezt... Tulajdonképpen a legtöbb
kommunikáció célja, a már berögzült szokásokra,
értékítéletekre építeni és ... Tovább >
A méret és technológia társul egy vadonatúj értékesítési
módszerrel! Szerintem jól fel lett mérve ez, nem
csak egy kétségbeesett ötletelés. A nagyon kedvező
ár már önmagában figyelemfelkeltő - pestiesen szólva: olcsó.
Ezzel együtt létező konstrukció a tulajdonlás nélküli
kizárólagos használat. Ab... Tovább >
Milliós büntetést kapott a sörgyár, a pesti kocsmát is
figyelmeztették - khmmm! A büntetés oka a
kizárólagosság. Oké, viszont kapásból tud kifogásom
lenni, mert ha és meg amennyiben: Mi van, ha a tulaj
véletlenül látens kommunista és éppenséggel pont a kérdéses
márkáról nevezné el a csehóját. Ha ... Tovább >
A lovas szobor szükséges kelléke a ló. Így van ez a
Hadik-szoborral is - bárhol is álljon. Értem én,
hogy az a brigád, aki magát népének elöljárójának képzelve
hirdeti fennen a a jót és a kellemet, az abban is megsértve
érzi magát, ha az általa favorizált személy ábrázolását a
közönség másképp íté... Tovább >
Mármint a nagyközönség torkán! Pedig melózik a
fizetett promóció ezerrel, mégsem lesz szalonképes a köznépi
szalonban az aranymerci, az aranyrózsa ladik, meg a
nemkormánygép szerteszana repkedése. Ugyan van egy
cikk arról, hogy miért nem és tetszik is, csak hát az
alapvetés valahogy nem cáfolódik.... Tovább >
Úgy tűnik, hogy ha valakire nem számíthat, az pont a magyar
állam! Viszont, ha felméri, hogy el is fogyasztja,
amennyit termel, akkor bizony tökmindegy lehet neki, hogy
mikor és mit jelent be ebben a témában az aktuális és a
további tájékozatlanságért felelős miniszter. A
szigetüzem éppen erre len... Tovább >
Mindegyikünk tart a kezében egy kis darabot belőle nap, mint
nap! Ráadásul egy mobiltelefonnál is nagyobb
elektromos készülék, meg jármű működéséhez elengedhetetlenül
szükséges a lítium - még azt is lehet mondani, hogy
stratégiai ásványkincs. Egyrészről az mindenképpen
örvendetes, hogy éppen ezért... Tovább >
Hercules Poirot (ejtsd: Erkűl Poáró - nem viccelek - sic.)
karakterét már hihetetlenül sok színészóriás eljátszotta
mindig is és nagy átéléssel. Kenneth Branagh meg
rendezte is már, nem csak a főhős szerepét játszotta el.
Most is azt teszi az írónő utolsó regényét
feldolgozva. Az előző századi kri... Tovább >
Alapvetően harcedzett fészbúkozónak tartom magam - amúgy.
Mégis sikerült kissé felbosszantaniuk, pedig nem is
eget rengető az ügy! Annyit azért érdemes tudni
rólam, hogy kifejezetten ugrok magam is a hamis állításokra.
Ez sem az első eset, hogy egy adott képet megosztva
figyelmeztetést kapok a pla... Tovább >
A szavainkról lenne szó! Jelesül arról, hogy azok a
mondatpanelek, amivel most már minden másodpercben
találkozhatunk, az bizony sulykol belénk egy csomó mindent,
még olyat is, amit nem akarunk. Nem várható el
mindenkitől, hogy magától felismerje - ez bizony színtiszta
hatalomtechnika, szó sincs a... Tovább >
Oké! De mi van akkor, ha a szabálykövető rendes
polgár nem látja, hogy a záróvonalat festő gépkezelő elalél,
a gép meg irányítás nélkül már nem összevissza megy, hanem
letér az útról? Követni kell akkor is mindenáron?
Nem hinném, hogy a csík jobb oldalán maradni
akkor is kötelező... Úgyhogy tökéle... Tovább >
Abszolút megértem - én is! Persze, hogy a tanárok
helyzetéről van szó az adásban... Az egész
hanganyag két perc. Érdemes meghallgatni, mondom, hiszen
annyi minden más és hiábavaló marhaságra
szánunk időt egyébként. Nem? Szerintem megérdemel
Rózsa Péter és a téma ennyit legalább... 👀 ... Tovább >
Pláne nem, ha bűncselekmény is! Érdekes módon olyan
weboldalakat ér majdnem mindig terheléses támadás, melyek
egy nagyon is pontosan körülírható érdekcsoport zavaros
ügyeivel foglalkoznak. Az amúgy egy logikai
bakugrás, hogy amiről nem tudnak az emberek, az nincs is,
mivel már nem füstjelekre épül... Tovább >
Ne haragudjatok már, de nekem ez így együtt baromi röhejes!
Még akkor is, ha Frei Tamás azért nem rossz író.
Mert hát ez a Libri azért nem az a libri, na meg
Putyin bátyó is egy - legkevesebb - fura figura. Ha ezt a
kettőt összehozom gondolatban, akkor csoda-e, hogy egy
formabontó kötetet képzelek... Tovább >
A szaftra elég lenne 30 másodperc is - szerintem...
Na mindegy - a Partizán azért az, hogy egy megszokottól
eltérő tartalmakat, nézőpontokat fogalmazzon meg és
mutasson. Borkai esetében ez nem szabadon
választott teljesen - Gulyás Marci el is
mondja a felkonfban, hogy miért... Végül is becsülöm ér... Tovább >
Körbeírták már jó sokan, hogy kik azok az internetes
trollok. Nekem is tetsző írás ez, még akkor is, ha
kissé több benne az idegen kifejezés, mint kellene.
Bár az is igaz, hogy ezen szavak jelentésével is érdemes
tisztában lenni... Az igazán érdekes azonban nekem az,
amikor véleménykülönbség eseté... Tovább >
Kapaszkodót kell adjak - mivel a poszt szerzőjét nagyon
kedvelem! Bármilyen műsorban is szerepel -
szerintem a véleménye ugyan az - még nem kaptam rajta, hogy
nagyon változtatná a nézeteit... Az is nyilvánvaló,
hogy amikor valamihez nem hozzáértőként szól hozzá, az
bizony élesen elválik attól, ami... Tovább >
Elégedetlenségből születnek sorra az írások! Az
elégedetlenség meg nem valami úri passzióból szökken szárba,
hiszen maga az úriság, a mindentudás és a vezetés jogának
kizárólagossága vezetett idáig. Abszolút értem,
hogy azok, akik vezetést igényelnek, igen könnyen
befolyásolhatók - az ő dolguk, ha... Tovább >
Ha és amennyiben ilyen járművel szállítanák a csomagokat,
egy csomó minden előfordulhatna. Például az, hogy
feladod a küldeményed csütörtökön és azt előző nap szerdán
kézbesítik is. Azt kihagyom most az elmélkedésből,
hogy a hivatalokban azért szintén dolgozik rengeteg,
mindenféle természettudomán... Tovább >
Csak azért majdnem, mert látom, többen vannak még, akiknek
nem tetszik a mindent leuralni akaró majd mi megmondjuk,
hogy mi a jó neked! A felsorolás végtelen hosszú
már, annyi a probléma... És láss csodát,
hivatalosan azok nem is azok - mindenre van magyarázat.
Hihetetlenül jó képzést adott a Frap... Tovább >
Kissé oktondi álláspontnak tartom, ha valaki hiszi, hogy őt
meg lehet menteni bármitől! Még ha így is lenne -
saját magától senki sem tud megmenteni senkit sem -
tapasztalom, azért mondom. Persze! Kell a
körülmények szabályozása. De azt a felhasználók magatartása
is kell kövesse, különben csak üre... Tovább >
Az valami egészen mást jelent és éppen ezért téves
asszociációt képes generálni! Ettől eltekintve a
cikk maga azért nagyon értékes és érdekes információkat ad -
már aki a lehetséges túlélésre képes előrelátni. A
cikk nekem azért tetszik, mert van benne egy olyan
világnézet, ami hozzám nagyon is kö... Tovább >
Észak-Amerikában mindenképp. Viszont nagyon úgy
tűnik, hogy kontinensünkön valahogy allűrnek tekintendő.
Van, ahol szabály, szabály hátán van, kis hazánkban
csak hivatkozás a szabályokra - ami egyébként nincs is...
Egyébként hiszek abban, hogy ami él, az élni is akar!
Valószínű meg fognak jelenni ... Tovább >
Önmagában az, hogy hülyének néz valaki valakit, esetleg
többeket, az nem zavar. Az kissé lehangol, hogy
mérhetően lelkes a közönség, nagyban vevő is a baromságokra,
torz állításokra. Nyilván a kormányzat ezért operál
ezzel a módszerrel is. Márki-Zay-t nem ismerem, szereplésein
keresztül tudom csak... Tovább >
Az, hogy ki és kivel használ közös vécét, igazából
mindegynek kellene lennie! De sztori szereplói itt
a mi nagy közös vécénk öblítővizének tetején úszkáló méretes
darabok. Talán az érdeklődés ezért akkora,
amekkora... Ha majd egyszer a dolgok végre a maguk helyére
kerülnek és közelítenek a normáli... Tovább >
Kőbaltásék nem érdekelnek, akiknek be lehet adni, hogy
minden oké! Különben is pont az őskori hordákról
tudjuk, hogy gondoskodtak a tagjaikról - akár túl fiatalok,
akár már túl öregek voltak a közösség fenntartásához.
A modern kőkorszakban ez meg van a barlangbejáratnál és
a nagy forgalmú ösvények... Tovább >
A haragom tárgya az az, hogy a ráfordított pénz saját-e,
vagy másoké, ami sajátként kezelt! Nem igazán
örülök, hogy az állami - idézőjeles - források szűkülése
mégiscsak beindított valamiféle versenyszerűséget.
Meglehet, hogy kárörvendek, mivel nekem a farpofák
közötti nyelvelés nem verseny, a sze... Tovább >
Nyilván a mimagyarokkal együtt... Kábé kétmillióan
- mármint fiók szerint. Az nyilvánvaló, hogy
mindannyian reprezentálunk valamit. Például azt, hogy
agyrengető ocsmányságok értékek és ezzel együtt
szükségszerűen azt is, hogy vannak közöttünk ezzel együtt
élők, akiknek ezek szentségek, akiknek meg... Tovább >