Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében


Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (66)

Web (702)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő



Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


Több mint száz program a Szombathelyi AGÓRA tavaszi kínálatában [2024-03-22]

A programok között minden szombathelyi, de akár a városba érkező turista is találhat számára érdekeset, értékeset.
 Részletek >

Rákay Petőfi-filmje: a tankerület azt állítja, nem ők kötelezték az iskolásokat a mozizásra [2024-03-22]

Sok iskolai osztályból jelezték, hogy a gyerekeknek kötelező volt megtekinteniük a Most vagy soha! című filmet, sőt még a mozijegyet is saját zsebből kellett fizetniük a szülőknek.
 Részletek >

Tudjuk-e uralni a jövőt? [2024-03-22]

A HVG Címlapsztori című beszélgetés-sorozatának a következő eseménye március 27-én a jelenből igyekszik kitekinteni a jövőbe.
 Részletek >

Júniusban jön a Sárkányok házának második évada, két különös előzetes is készült hozzá [2024-03-22]

Érkezik minden idők egyik legnézettebb sorozatának a folytatása, a Trónok harca cselekménye előtt 200 évvel játszódó Sárkányok házának a második évada.
 Részletek >

Nem fogja elhinni, ki készíthet filmet a magyar filmipar zűrös éveiről [2024-03-22]

Nem lehet azt mondani, hogy a Nemzeti Filmintézet a legkevésbé elfogult embert találta volna meg arra, hogy feltárja, mi is ment félre a magyar filmiparban az elmúlt húsz évben.
 Részletek >

Jó évük lesz a kemény zenék rajongóinak, remek koncerteket jelentettek be [2024-03-22]

Jön többek között a Metallicát játszó Apocalyptica, az Exodus, a Deicide, a Hatebreed és a Crowbar is.
 Részletek >

Szász Júlia: Már nem fogok megalkudni [2024-03-22]

Tavaly novemberben egy szerdai napra beszéltük meg az interjút Szász Júliával, de előtte lévő pénteken jött a hír, hogy több méter magasból a mélybe zuhant a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása közben. Most, négy hónappal később A besúgóból és a Bátrak földjéből is ismert színésznő leült velünk, hogy válaszoljon a legfelkapottabb fiatal színésznőket bemutató cikksorozatunk kérdéseire. Varga Ferenc interjúja.
 Részletek >

Budapestre jön Tom Morello, a Rage Against The Machine és az Audioslave legendás gitárosa [2024-03-22]

Miután idén év elején harmadjára is feloszlott a Rage Against The Machine, vélhetően a teljes zenekart játszani már többé nem láthatjuk, a gitáros Morello viszont július elsején a Budapest Parkban, a szólóprojektjével csap a húrok közé.
 Részletek >

Hamarosan visszatér az Oscar-díjas Cillian Murphy a Peaky Blinders-filmben [2024-03-22]

Szeptemberben már forgatják az ír bűnbandáról szóló sorozat filmváltozatát.
 Részletek >

Lemez a hősöknek [2024-03-22]

A zenekar talán még sosem volt ennyire
 Részletek >

Öt magyar vág neki az idei első nyíltvízi Világkupának [2024-03-22]

Szombaton az egyiptomi Somabayben rendezik a nyíltvízi úszók Világkupájának idei első viadalát, mégpedig öt magyarral a rajtnál. A férfiaknál az elmúlt négy sorozat összetettjét megnyerő Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Gálicz Péter vág neki a 10 kilométernek, míg a hölgyeknél Fábián Bettina és Olasz Anna
 Részletek >

Nyolc magyar indulhat a férfi kardvilágkupán [2024-03-22]

MH/ MTI 2024. március 22. péntek. 19:59 A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött meg a BOK-csarnokban, a fegyvernemi rekordnak számító, 267 fős mezőnyben 26 hazai vívó indult. A háromszoros olimpiai bajnok, tavaly és tavalyelőtt ugyanott győztes Szilágyi Áron a világranglista másodikjaként kiemelt volt, akárcsak a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András, a nemzetközi rangsor...
 Részletek >

Kívül színes, belül high-tech [2024-03-22]

A németországi kontinenstorna hivatalos labdája nemcsak a játékosok, de a játékvezetők kedvence is lehet.
 Részletek >

Magyarország-Törökország 0:0, élőben a hvg.hu-n [2024-03-22]

Barátságos Eb-felkészülési mérkőzést játszik a magyar és a török válogatott csütörtök este a Puskás Arénában, a meccset folyamatosan frissülő cikkben közvetítjük.
 Részletek >

Itt vannak a szívszorító részletek Katalin hercegné betegségéről. Ezért vártak idáig a bejelentéssel [2024-03-22]

Erre nincsenek szavak, sokkban van az egész világ.
 Részletek >

Bérgyilkost fogadott egy borsodi nő, hogy az végezzen a kutyájával: kegyetlen halált szántak az ebnek [2024-03-22]

Ötezer forintért cserébe próbálta egy idős asszony brutálisan megöletni a kutyáját Borsodban.
 Részletek >

Túrázót mentettek ki a Mátyás-hegyi-barlangból: fotókon a hajmeresztő mentőakció [2024-03-22]

Ma délután hatalmas mentést vitt véghez a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy olyan helyen, ahol évente 6000-8000 ezer érdeklődő is megfordul.
 Részletek >

Folytatódik a Jó, a Rossz és a Virág kalandja: az új évaddal megint Hazatalálsz [2024-03-22]

Új kalandokkal, szerelemmel és krimiszállal folytatódik a Tv2 napi sorozata, a Hazatalálsz. A széria második évada hétfőtől-péntekig 21.10-től látható, a Tv2play streamingoldalon pedig visszanézhető.
 Részletek >

Mi történhetett? Egy éve elhagyatottan áll a legendás Korda-villa [2024-03-22]

Korda György és Balázs Klári lassan egy éve elköltözött a II. kerületi, hotelként is működő Korda-villából, amelyet végül egy orosz milliárdos cége vásárolt meg. A híres épület azóta is üresen és elhagyatottan áll, az új tulajdonos ugyanis még mindig nem kezdte meg a munkálatokat.
 Részletek >

Salgótarjáni mészárlás: több mint harminc báránnyal végeztek gyilkos kutyák egy tanyán [2024-03-22]

Többmilliós kárt okoztak a kóbor kutyák, miután többször is lemészárolták a tanya állatait, illetve megrongálták a kerítést.
 Részletek >

Életre szóló élmény: orrszarvúkat mentett Afrikában egy magyar vadász [2024-03-22]

Életre szóló orrszarvúmentő kalandban volt része egy bokodi vadásznak, Halmi Péter Pálnak, aki többedmagával segédkezett három fiatal hím megmentésében Dél-Afrikában.
 Részletek >

Kalandra fel [2024-03-22]

Idén sem maradunk Ázsia Expressz nélkül a TV2-n. Hogy ez mennyire biztos, azt jól tükrözi, hogy a széria szereplői péntek este már el is utaztak Ázsiába, hogy beleálljanak a többhetes forgatásba.
 Részletek >

Szénné égett két kocsi egy családi háznál Isaszegen: félelmetes videó [2024-03-22]

Kigyulladt a garázs és teljesen megsemmisült két autó is Isaszegen csütörtökön, egy családi háznál. Az egyik bent álló autónak a motortere gyulladt ki, majd a tűz átterjedt a másik kocsira, továbbá a garázsra is.
 Részletek >

Roy cuki családi titkokat árult el a lányáról: így ismerkedett gyermekként a zenével [2024-03-22]

Kohánszky Roy és nevelt lánya, Millie voltak a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában Dombovári Vanda vendégei. Apa és lánya mostanra alkotótársak lettek, de Roy már Millie egészen kicsi korában észrevette, mennyire muzikális a lány.
 Részletek >

Kenyérpirítóból táska: Horváth Gréta extrém kiegészítőt készített [2024-03-22]

Kenyérpirítóból készített táskát Horváth Gréta. Az influenszer már korábban is bizonyította a kézügyességét, hiszen az otthonát is kreatív módon rendezte be, az pedig szinte biztos, hogy az év eddigi legkülönlegesebb kiegészítője hozzá köthető.
 Részletek >

Aki belekeveredett ebbe az ügybe, annak ellophatják a személyazonosságát [2024-03-22]

Akár személyazonosság-lopásra is felhasználhatják az ügyfelek adatait a hackerek, akik behatoltak a Vans tulajdonosának informatikai rendszereibe.
 Részletek >

Az amerikai nemzetbiztonsági szóvivő szerint a moszkvai lövöldözéssel kapcsolatban korai volna Ukrajnát emlegetni [2024-03-22]

A szóvivő azt is közölte, hogy Washington hosszú távú politikája, hogy ne bátorítsa az ukránokat Oroszországon belüli csapások végrehajtására.
 Részletek >

Turistabuszra támadt a gigantikus elefánt: megrázó felvételek készültek az esetről [2024-03-22]

Rémálommá vált a szafari.
 Részletek >

Elfogta a rendőrség a csomagküldő céget megzsaroló hekkert [2024-03-22]

A FoxPost már a zsarolási kísérlet kezdetekor jelezte a történteket a rendőrségnek, így a hatóság szakemberei folyamatosan figyelték az eseményeket.
 Részletek >

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét [2024-03-22]

Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
 Részletek >

Ilyen volt az út a Népszínház utcából Párizsig [2024-03-22]

Közben világhírű lett.
 Részletek >

Gyengült a forint [2024-03-22]

Az euró árfolyama a reggeli 395,31 forintról 396,96 forintra erősödött este hat órára.
 Részletek >

Baleset történt az M0-s autóúton, már 10 kilométeres a torlódás [2024-03-22]

Több szakaszon is akadozik a közlekedés.
 Részletek >

Szandi felfedte a hosszú házasság titkait: Nagyon sokan egy párkapcsolatban is önmagukat szeretik [2024-03-22]

 Részletek >

Újabb lesújtó hír a brit királyi családból: Katalin hercegnénél rákot diagnosztizáltak [2024-03-22]

Már meg is kezdődött a kemoterápiás kezelés.
 Részletek >

Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak [2024-03-22]

A főpolgármester szerint súlyos ismerethiányról tanúskodnak a miniszterelnök szavai.
 Részletek >

A két cég vitájára családok fognak rámenni [2024-03-22]

Ismét tüntettek a Duna Terasz Grande-lakások tulajdonosai.
 Részletek >

Kongói DK válogatott támadót szemelt ki az FC Porto! [2024-03-22]

Ekrem Konur információi alapján a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga Portugal Betclic) szereplő FC Porto kongói DK válogatott támadóra vetett szemet
 Részletek >

A polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe [2024-03-22]

A kormány az elmúlt időszakban több programot indított az illegálisan lerakott hulladék felszámolása érdekében.
 Részletek >

DK: az NNI elutasította a kínai lélegeztetőgépek ügyében tett feljelentést [2024-03-22]

A kormány korábban több, mint négymilliárd forint előleget fizetett ki 749 kínai lélegeztetőgépért.
 Részletek >

Jöttek a pincérek, és olyat tettek az asztalunknál, hogy még most is pirulok az izgalomtól [2024-03-22]

Az a showműsor, amivel a kiszolgálást megspékelték mindent visz.
 Részletek >

Katalin hercegné rákos. Kemoterápiás kezeléseket kap [2024-03-22]

Szörnyű hír érkezett.
 Részletek >

Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos, és most Vilmossal a jövőjükről beszélt [2024-03-22]

A walesi hercegnő ma este jelentette be, hogy 42 éves korában rákot diagnosztizáltak nála, és "megelőző" kemoterápiát végeznek nála.
 Részletek >

Német jóvátételi kérelmekkel csalt egy zalai férfi [2024-03-22]

A vádlott 2018 novemberében elhatározta, hogy magánszemélyek nevében nyújt be jóvátételi kérelmeket a Német Szövetségi Köztársaság Pénzügyminisztériumához.
 Részletek >

Tesztelje tudását az alvásról! [2024-03-22]

Az alvás tulajdonképpen egy könnyen visszafordítható, fiziológiás, spontán állapot, amelyre jellemző, hogy a külső ingerekre a válaszkészség csökken, illetve kevésbé hatékony.
 Részletek >

Drámai pillanatok a Remete barlangnál: egy túrázó nő került bajba [2024-03-22]

Segítségre szorult egy 51 éves nő a Remete barlang közelében. Kiderült, hogy a túrázónak kifordult vagy eltört a bokája, ezért kellett tárcsázni a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat SOS telefonszámát. Az eset péntek kora délután történt.
 Részletek >

Hamarosan jön Az álommeló új évada: íme, Balogh Levente jelöltjeinek teljes listája [2024-03-22]

Idén ismét rengeteg jelentkező közül választotta ki Balogh Levente azokat, akik versenybe szállhatnak az elnöki asszisztensi pozícióért. A Blikk most megmutatja, ki az első 12 jelölt, aki versenyez majd a győzelemért.
 Részletek >

Breaking: lövöldözés volt Moszkva központjában, rengeteg a halott és a sebesült, lángokban áll egy bevásárlóközpont [2024-03-22]

Terrortámadás történhetett Oroszországban, egy moszkvai bevásárlóközpontban. Az X-en azt írják, több tucat sebesültje és halottja lehet a támadásnak, amely a főváros központjában történt.
 Részletek >

Brutális baleset: mentővel ütközött egy autó, két ember súlyosan megsérült [2024-03-22]

Pillanatok alatt megérkeztek a helyszínre a mentőegységek.
 Részletek >

Katalin hercegné rákkal küzd, kemoterápiás kezeléseket kap [2024-03-22]

Rákbetegséggel küzd Katalin walesi hercegné. A háromgyermekes édesanya egy videóüzenetben vallotta be, miért tűnt el a nyilvánosság elől, illetve milyen súlyos betegséggel kell szembenéznie.
 Részletek >

Programajánló: összeszedtük, hogy a hétvégén hol kóstolhatunk mennyei borokat [2024-03-22]

Ezen a hétvégén is várnak a boros rendezvények!
 Részletek >

[2024-03-22]

Több mint húsz éve vagyok bulvárújságíró, az ismerőseim számára úgy tűnik, mintha mindig is ezt csináltam volna. Aztán amikor olykor-olykor beszélgetésekben megemlítem, hogy németnyelv-tanár a végzettségem, de jó másfél évig dolgoztam ügyvédi irodában, majd volt egy bizsuboltom, kikerekedik mindenki szeme, hiszen mindhárom dolog eléggé messze áll attól, amiben két évtizede élek.
 Részletek >

Ferrari-esély és Williams-dráma [2024-03-22]

Leclerc-é a péntek az Ausztrál Nagydíjon, Albon Sargeant autójával folytatja, kétkiállásos futam jöhet, Marko beleszállt Ricciardóékba, Vettel Porschét tesztel.
 Részletek >

Reggel ausztrál F1-es időmérő, hajnalban és délután sprintek [2024-03-22]

Parc Fermé: Reggel ausztrál F1-es időmérő, hajnalban és délután sprintek
 Részletek >

A RaM-ArT Színházban látható az Abigél musical [2024-03-22]

Különleges produkció érkezik a RaM-ArT Színházba, a debreceni oDEon Színház előadásában ugyanis újból megelevenedik Szabó Magda ikonikus története, az Abigél. Az előadás, amely nagy sikerrel fut Debrecenben, mindössze egy alkalommal, április 14-én lesz látható a fővárosban. [Dátum: 2024.03.21. 09:31]
 Részletek >

A Landmvrks koncertje átkerül az Akvárium Klub NagyHallba [2024-03-22]

A francia LANDMVRKS koncertjére akkora érdeklődés volt, hogy közel két hónappal a buli előtt el is kelt minden jegy, így örömmel jelentjük be, hogy a zenekar május 2-i koncertje átkerült az Akvárium Klub NagyHalljába. A LANDMVRKS előtt a The Devil Wears Prada, a Like Moths To Flame és a Guilt Trip játszik. [Dátum: 2024.03.22. 14:00]
 Részletek >

A Blues Pills visszatér a Barba Negrába!  [2024-03-22]

Az energikus és magával ragadó koncertélményt nyújtó svéd Blues Pills visszatér a Barba Negrába! A Happy F*cking Birthday nevet viselő körút egy családias klubturné, mely az augusztusban érkező Birthday albumot hivatott majd bemutatni.  [Dátum: 2024.03.22. 14:14]
 Részletek >

Tom Morello szólóprojektjével érkezik a Budapest Parkba [2024-03-22]

Tom Morello, a Rage Against The Machine legendás gitárosa szólóprojektjével érkezik Budapestre. Morello védjegyévé vált stílusával minden idők legjobb gitárosai közé tartozik, az elmúlt években pedig nemcsak zenekarokban és különféle projektek vendégeként hallhattuk, de szólóban is kifejezetten aktív volt. 2021-ben Nightwatchman alteregóját saját nevére változtatta, legutóbbi albumait már így jelentetve meg. Tom Morello július 1-jén lép fel a Budapest Parkban. [Dátum: 2024.03.22. 14:48]
 Részletek >

Magyar virtuózok Kanadában [2024-03-22]

Varnus Xave
 Részletek >

Nagy gond lehet abból, hogy az emberek a kukába dobják az elektromos hulladékot [2024-03-22]

A világ vesztésre áll az elektromos hulladék elleni küzdelemben
 Részletek >

Nem tud mit kezdeni az inflációval Törökország: már 50 százalék az alapkamat [2024-03-22]

És ennek a piac örül.
 Részletek >

Terroristák rohanták le Moszkva legnagyobb koncerttermét, többen meghaltak és az épület is kigyulladt [2024-03-22]

Több mint százan estek csapdába a lángoló épületben.
 Részletek >

Fáklyás tüntetők indultak Lázár János minisztériumához [2024-03-22]

Az Index a helyszínről jelentkezik.
 Részletek >

Hokimeccsen járt Celine Dion, szívmelengető videó készült a súlyos betegséggel küzdő énekesnőről [2024-03-22]

 Részletek >

Tudományosan is megalapozott a világbajnok kínai sci-fi [2024-03-22]

Kult sci-fi-regényből sorozat készül, de az alapgondolat persze egy magyaré.
 Részletek >

Völner Pált két nappal Schadl György letartóztatása előtt figyelmeztethették a Karmelitában [2024-03-22]

Ezt követően megpróbálta megszakítani a kapcsolatot a végrehajtói kar elnökével.
 Részletek >

Ilyen volt az út, a Népszínház utcából Párizsig [2024-03-22]

Közben világhírű lett.
 Részletek >

Nyáron végleg csapatot válthat a magyar válogatott játékosa [2024-03-22]

A téli átigazolási időszakban a görög Panathinaikosztól kölcsönben a horvát Hajduk Splithez küldött magyar középpályást eredeti csapata már nem várja vissza
 Részletek >

Telex: Schadl elfogása előtt Rogán a Karmelitába rendelte Völner Pált [2024-03-22]

Magyar Péter korábban azt állította, hogy már fél évvel előre figyelmeztették a fideszes államtitkárt, de a lehallgatási jegyzőkönyvekkel egybevágó friss információk alapján inkább csak néhány nappal Schadl elfogása előtt érkezhetett a füles.
 Részletek >

Néhány nappal a gyilkosság előtt szabadulhatott a börtönből a józsefvárosi emberöléssel gyanúsított B. Ferenc [2024-03-22]

Most ismét indítványozták a letartóztatását.
 Részletek >

Közös sajtótájékoztatót tartott Sulyok Tamás és Andrzej Duda [2024-03-22]

Andrzej Duda megköszönte Sulyok Tamásnak, hogy államfőként első külföldi útja Lengyelországba vezetett.
 Részletek >

Fásy Zsüliett 50 kilós fogyása után ennyire karcsú az estélyiben: a Glamour-gálán tündökölt a fotósok előtt [2024-03-22]

Fásy Zsüliett is megjelent a 16. alkalommal megrendezett Glamour Woman of the Year-gálán. Elképesztő, mennyire látványos a fogyása.
 Részletek >

Ízületi fájdalmakkal küzködsz? Íme a legjobb megoldás, ami azonnal hatni fog [2024-03-22]

Ez a legjobb orvosság rá!
 Részletek >

Ez a hét ital alvás közben is fogyaszt. Csak úgy olvadnak le a kilók, ha ezeket iszod [2024-03-22]

Hogyan segít az alvás egészségesen és könnyedén fogyni?
 Részletek >

Csodára képes a mentaolaj [2024-03-22]

Amilyen hirtelen felbukkan néhány testi kellemetlenség, olyan gyorsan el is tűnnek, ha van nálunk egy kis mentaolaj. A menta alkalmazási területe messze túlmutat a szájüregen!
 Részletek >

Most derült ki az évezredes titok: ezért van a kis zseb a farmeron [2024-03-22]

Nem, nem az aprónak a helye, de az öngyújtót és a gyufát sem ide rakták.
 Részletek >

Nem hiszed el, kitől kért segítséget Tilla [2024-03-22]

Tilla nem fél a normád körülményektől.
 Részletek >

22 gyerek után mondta meg a férjének a titkát a tökéletes asszony [2024-03-22]

A gyermekkori álompár, Sue és Noel Radford már harminckettő éve házasok, és büszke szülei 22 gyermeknek - ami lehetetlenné teheti számukra a közös időtöltést.
 Részletek >

Vége, megszűnik a csatorna, ez sokakat érint [2024-03-22]

Ilyen változások várhatóak a csatornán.
 Részletek >

Horoszkóp: itt a titok nyitja. Így vonzhatod magadhoz a kiszemelt férfit csillagjegye alapján [2024-03-22]

Először tudd meg, hogy a kiszemelt férfi milyen csillagjegyben született, aztán olvasd el, mivel tudod felkelteni az érdeklődését.
 Részletek >

Megszólalt a Foxpost a hekkertámadás kapcsán: itt vannak a részletek [2024-03-22]

A Foxpost közölte, hogy a csomagküldő szolgálatot ért kibertámadás következtében adatok nem kerültek nyilvánosságra, továbbá a vállalat egy belső vizsgálatot is lefolytatott.
 Részletek >

Jó hír jött az autósoknak! Az üzemanyag árról van szó [2024-03-22]

A Mol pénteken bejelentette, hogy a hűségprogramjában részt vevőknek a hétvégén olcsóbban adja az üzemanyagot.
 Részletek >

Világhírű humoristával fotózkodott L.L. Junior: mutatjuk a képet [2024-03-22]

L.L. Juniornak kalandos az amerikai útja. A népszerű rapper találkozott Tracy Morgan amerikai humoristával a repülőtéren, így természetesen a közös fotó sem maradhatott el. A rapper a közösségi oldalán számolt be az élményről.
 Részletek >

Időjárás: elmossa-e a hétvégére tervezett kinti programokat az eső? Itt a válasz [2024-03-22]

Pénteken éjszaka, de még szombaton is változóan felhős időre számíthatunk, a legtöbb helyen csapadék nélkül.
 Részletek >

Nem mindennapi állatról készült felvétel a Bükkben [2024-03-22]

A vizek csúcsragadozójáról sikerült videót készítenie egy szerencsés kirándulónak a Csincse-pataknál.
 Részletek >

Autentikus páros: arab népviseletbe öltözött Csuti és szerelme [2024-03-22]

Életre szóló élményekkel gazdagodott Abu-Dzabiban Szabó András Csuti és kedvese, Sudár Bianka. Az üzletember és párja több napot töltött el az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a sivatagban quadoztak, felhőkarcoló tetején ettek, sőt, 170 méter magasan egy kötélen a levegőben repültek.
 Részletek >

Tesztelje tudását az alvásról! - kvíz [2024-03-22]

Az alvás tulajdonképpen egy könnyen visszafordítható, fiziológiás, spontán állapot, amelyre jellemző, hogy külső ingerekre a válaszkészség csökken, és kevésbé hatékony.
 Részletek >

[2024-03-22]

Kemény kritikát fogalmazott meg a Visa RB párosa kapcsán a Red Bull F1-es tanácsadója
 Részletek >

Legyőzheti-e a Ferrari a Red Bullt az F1-es Ausztrál Nagydíjon? Tippjátékra fel! [2024-03-22]

Parc Fermé: Legyőzheti-e a Ferrari a Red Bullt az F1-es Ausztrál Nagydíjon? Tippjátékra fel!
 Részletek >

Az ELTE kutatói bizonyították, hogy a kutyák is képesek úgy érteni a szavakat, mint az emberek [2024-03-22]

Ha ismerik egy szó jelentését, akkor is megjelenik az agyukban a dolog, ha épp nem látják azt.
 Részletek >

Drogok, lopott jelszavak, minden van rajta: három ország rendőrei csaptak le az internet hírhedt illegális piacterére [2024-03-22]

2021 óta működött a Nemesis nevű sötétwebes piactér, melyre most lecsaptak a hatósások
 Részletek >

Ezt nem gondoltuk volna: még segít is a hazai webshopoknak a Temu [2024-03-22]

Minden ötödik itthon bankkártyával fizetett forintot az interneten költünk el, egy-egy fizetés során az...
 Részletek >

Így lehetsz 50 felett igazán nőies egy farmeros szettben - A blogger tavaszi összeállításai csinosak és kényelmesek is [2024-03-22]

Cathy Williamson korabeli, ötven feletti nőknek ad öltözködési tippeket. Imádja a farmert, és megmutatja, milyen nőies lehet ez az egyszerű alapdarab.
 Részletek >

Kulisszatitkokat árultak el a Next Top Model Hungary versenyzői a műsor forgatásáról [2024-03-22]

 Részletek >

Újabb legendás filmet modernizálnak [2024-03-22]

Minden generációnak fontos a Végtelen történet.
 Részletek >

Feljelentés érkezett az ügyészségre Magyar Péter meghallgatása után [2024-03-22]

Varga Judit volt férje három állítást is megfogalmazott a Völner-Schadl-ügyben.
 Részletek >

Majka: Át kellett írni az egész naptárt, őrültek háza lesz [2024-03-22]

A rapper körszínpados koncertre készül, de hamarosan az RTL-en is láthatjuk.
 Részletek >

Jobboldali fordulatra készül Szijjártó Péter [2024-03-22]

A külügyminiszter az osztrák Szabadságpárttal teremtené meg a valódi európai demokráciát.
 Részletek >

Monica Bellucci 19 éves lánya áttetsző ruhában fotózkodott: Deva olyan szép, mint az anyja [2024-03-22]

Kivételes felvételek készültek a gyönyörű modellről.
 Részletek >

Schadl elfogása előtt Rogán a Karmelitába rendelte Völner Pált [2024-03-22]

Magyar Péter korábban azt állította, hogy már fél évvel előre figyelmeztették a fideszes államtitkárt, de a lehallgatási jegyzőkönyvekkel egybevágó friss információk alapján inkább csak néhány nappal Schadl elfogása előtt érkezhetett a füles.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző   766    767    768    769   [770]   771    772    773    774      Következő >   Vége >>

Archívum:Augusztus 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Július 31 30 29


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    sturovo sex    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    szexpartner    2024-05-26    Erotikus masszazsudvarhely    kismama sexpartner    terhes szexpartner    szilagyimi    A közösségi médiának esett áldozatul a fiatal nő várva várt házassága    sturovo sex    Alkalmi sex    terhes sexpartner    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38